calacitra

Azok után, hogy a Tamasha korzikai forgatásáról már indokoltan kiszivárgott egy videó, és látták azóta vagy fél millióan már, nem kellett sokat várni, hiszen a minap folyamán érkezett is a folytatása.

Előre jelzem, be lehet zárni az interneteket, kiírni cédére, szétküldeni mindenkinek, hogy lássa. Mert amit kaptunk a fejünkhöz, egy újabb elképesztően laza performansz izelítőt a színészek tolmácsolásában, az talán még az előzőnél is hangulatbombább.

0:58-nél pl ott, ahogy együtt danszolnak és ölik az ütemet, az olyan, hogy még nekem is táncolni volt kedvem tőle.

és a végére egy fakt lvl10: Deepikaval és Ranbirral, az ő főszereplésükkel pedig 63915x filmet is képes lennék megnézni.   

Ami a Zinda volt a Milkhanak, az Eye of tiger Rockynak, az most a Ziddi Dil Mary Komnak. 

És abban egyetérhetünk, hogy nagyon epikus, patetikus az egész, sablonmű az ilyen fimekbe bele való, n+1. De mégis roppant mód innováló, inspiráló és életigenlő Shashi Suman legelső dalszerzeménye - a filmből és az albumról. Legutoljára hasonló érzést talán csak a Chak De India címzenéje tudott kiváltani. Az volt ennyire futás, nem megállás, mennés, meg 

 a hétfő reggeli ébresztők késő péntek éjszakája.  

Nem energiabomba, vissza van fogva, de a sportszeletnél meg több. Vishal Dadlani is korrekt, jáájájé. Szóval ki ne akarna ezek után kesztyűt húzni. 

u.i.: azért leszek mazochista, és szívesen kézbe venném ennek a feltúrbosított, karcosabb kiadását is, amellett, hogy ez így is az álmok himnusza.

Már akkor és onnantól kezdve gyanús lehetett volna, hogy páran Lungi Dance ripoffként hivatkoznak rá, kommentekben, de mivel Yo Yo-nak ebben évben kijött minden lépés, így hát a Singham 2 vele és általa készült dalbetétje sem maradhatott ki.

Bár kimaradt volna.

Mert én soha többet nem akarom hallani ezt a három szót, never ever, így együtt, egymás után, dalban mondva el. A 200 +/- kisgyerek yard öltönyben pedig még vicces is, de amit a fülünk elvisel itt három percben (addig se bírtam ki), ahhoz lehet bármilyen cukitartalom rendelve, mert arra már figyelni képtelenség. 

Szörnyű. Pff.

Miután a minap valami oknál fogva (erre még másfél hónapot kell várni, hogy kiderüljön miért is pontosan) ABCD dalokat hallgattam vissza, azok után ez a Mad About Dance olyan most, mint bubival közlekedni kerékpár helyett. Nem ugyanaz, az érzés. És a Sangett Siddharth se tudja lekövetni azt a varázslatot, amit a Sachin-Jigar hajtott végre egy évvel ezelőtt legnagyobb megdöbbenésünkre. A Party's Going Mad egy közepes alá erős jóindulattal.

Gengszterek, erőszak, bűnözés meg egy Richa Chadda és egy Nikhil Dwived. Rendezi Navneet Behal, bemutató szeptember 19-én. Tavaly meg tavalyelőtt meg azelőtt is volt hasonló, mindig próbálnak életet lehelni ebbe a gengszteres szerelmi műfajba, ami sikerül is valamilyen szinten, hiszen él és virul, ergó létezik, lásd Tamanchey, csak sajnos ez a minőség rovására megy.

Meg a színészek sem a krémből jönnek, és akkor tudom, hogy Richat nagy tehetségnek gondolják, kapott is díjat a GOW debütálás miatt, de annak is van vagy már két éve. A Fukrey és a Shorts is abból a szemontból jó választás volt tőle, hogy nem ment át túlzottan mainstreambe, ehhez persze megkeresések is kellenek. A Tamanchey már lehet valami más kezdete. De annyira nem lássunk be előre, mert ki tudja. Egyelőre poszter, az van.