calacitra

PeeCee még mindig gyönyörű. Napról-napra szebb. Váó. Még szerencse, hogy a szemünk el van kényesztetve ebben az esetben, ha már a fülünk nem, mert azt jól be akarják csapni, hazudni neki, de nem engedi és nem is kér belőle inkább. Abból, ami itt is hallható, vagy ami éppen nem Priyanka szájából közvetve-közvetlenül. Arra a kérdésre meg, hogy zenetévék szeretik-e majd? Azt hiszem az Exoticot inkább kajálták, csípték, ezt aligha. De vannak még csodák. Lehet egyszer a színésznőből is tényleg énekesnő válik és hallhatjuk énekelni is, már. Ideje lenne. Mert az  I Can't Make You Love Me visszaesés, nem az, amit várnánk, vártunk tőle. A klip még csak-csak.

Azt hiszem, Anirudh Ravichander fészbúk bejegyzései között találtam rá erre az eléggé új bandára, a NOBB-ra, akik most jól betörtek a tamil popbizniszbe. Már ha egyáltalán létezett olyan, még előttük, mielőtt ők úgy gondolták tényleg, hogy na majd megmutatják.

Ezt nem igazán tudom, de azt igen, hogy az első daluk, a meglehetősen szuggesztív című Cosmopolitan Kadhali (nehéz lesz elfelejteni) olyan laza, hogy már szétesik, és állatira kapós, nézeti meg hallgatja magát, velem, veletek is remélem. Hisz megérdemlik a fiúk az odafigyelést annyi szent. És talán nem is egyslágeres előadók táborát fogják erősíteni majd, ha úgy alakul. Mert ne. Nem kéne.

Én itt vagyok, támogatom őket, hajrá-hajrá. Nem hagyom magukra őket, de talán inkább ők nem fognak engem. Ezzel a dallal. Ami habkönnyű, filgúd, meg klassz. Szeretgessétek, osszátok, tapadjatok rá.      

Én lehetnék most a legboldogabb ember a világon, azok után, hogy az egyik kedvenc együttese pont bw alapokra énekel, és még klipet is forgat hozzá, amolyan desi sztájlban, de közbe mégse érzem magam annak teljesen.

És ez lehet az én bajom, mert nem tudok eléggé elvonatkoztatni, örülni minden kicsinek, apró dolognak, hanem még ehhez a jópofa, riszpekt bw képsorokhoz is kritikusan fordulok oda és mondom azt első blikkre, hogy ezt Indiában az indiaiak ezerszerte jobban csinálják, csinálták volna.

Aztán meg rájövök arra, némi utána olvasás eredményeként, hogy végülis ezt bw színészekkel, bw rendezővel forgatták le, what the fish, ami miatt sorryzás van, de egyben meg még szomorúbb lett a produktum megítélése a szememben. Hiszen tessék csak összehasonlítani egy manapság készült hasonló témájú vagy nem dalbetéttel.

Nyilván a költségek mások, nem azt várom, hogy Deepika twisteljen, rázza a tooht benne, de pl. ha most az Iski Uskit veszem elő a másik végletként, ellenpéldaként, akkor már sírok, hogy így is meg lehetne csinálni, de még milyen jól. 

Ettől eltekintve a Feel az idei nyár egyik nagy slágere -lesz. És a klipet is nem jó, hanem jó érzés nézni. Először még a szememnek se hittem, hogy ez tényleg az, valójában, aminek látszik. Azért szumma love/hate kapcsolat a mienk.  

Vajon mit csinálhat akkor a srilankai származású angliában élő Arjun, amikor éppen nem indiai filmzenéket mesápol össze-vissza nyugati slágerekkel? Saját dalokat készít, albumot, aminek a mostani I'll Be Waiting az egyik zászlóshajója. Amit már csak azért is érdemes a helyébben kezelni, hiszen a refrént a bw zeneélet (de mondhatnám Indiát is) ma élő legistenkirályabb férfi playbackénekese: Arijith Singh dúdolja el. Tehát valakinek bejött az élet. De Arjun jól csinálta, ügyesen, hajrá. Ez a dal is őt igazolja. Letehetetlen.

A tradicionális kultikus punjabi folk dalok kiapadhatatlan forrást jelentenek a mai énekesek és úgy a filmesek számára. Pritam pl. zenei rendezőként híres arról, hogy fel-felhasznál közülük egyet és átkonvertálja a modern világba (Jugni stb), meg azzal a világgal. Ilyen volt legutóbb a Tere Naam Japi Phiran is. Amit már sokan a Cocktail filmzenéjeként azonosítanak, ha már az eredeti nekik nem volt meg. De ha ez nem elég, akkor Mickey Singh is feldolgozta úgy, ahogy még senki. És ez se lett az a #minekvan darab szerencsére. Azt pedig meg már mindenki döntse el maga, hogy melyiket tetszikeli inkább a kettő közül, ha már.