calacitra

Hát most hol kezdjem? Talán ott, hogy minden de minden, amit eddig unalmasnak hittünk, az már nem az. Nagyon nem. Mert a Holiday legújabb filmzenéje, dalelőzetese, a Blame The Night minden előzetes várakozást felültornázva jól helyben hagyta a kétkedőket, és kiragadta a tescos fotelből, hogy aztán a táncparkettre invitálja magával, mert annyira piszok jó. ANNYIRA. 

De miben is unalomformabontó?

1) A feldolgozások nem az ördögtől valók.

2) Pritam tényleg úgy ért ehhez, ahogy senki ezen a földön.

3) Az ismétlés a tudás anyja, akkor is, ha a dal 10 sorból áll összesen.

4) A nánánánáná meg a legjobb refrén evör, ezért találták ki, meg fel, hogy így szóljon

5) És a Sonakshi-Akki jodi kémiája sose volt még kitapinthatóbb, és ennyire közelibb, mint itt és most.

A Holiday soundtrack meg lassan olyan lesz, amilyen idén még nem volt. Pedig a Queen, a  Highway, vagy éppen a 2 States, legfőként az utolsó, sem olcsó rezsicsökkentő daldarabokkal próbálkozott, eléggé felkötötte, meg feltette. De ez egyelőre, 3 szám (Tu Hi..., Shaayraana) után maga a tömör fülgyönyör. Dalmennyország. Amiért már érdemes volt elkészíteni a filmet. Ezeket hallva aztán lehet az akármilyen is.

És hát partyzene a javából. Olyan, ami végtelenítve a világ végére is elkísérhet a fülemben szólva. Az énekesekről meg. Arijit Singh is megazudtolja magát benne, és a romantikus zenéit, lehet ezt jobban is szereti csinálni? Aditi Singh Sharma szépen száll be - Piyush Kapoor meg ki kicsoda egyáltalán... de whatever, ő is bitang.

Blame the night filmzene = Blame the night dalbetét

u.i.: Preity Zintát eheti az irigység. 

Nincs három kilenc nélkül. Avagy welcome to Housefull 3!

Sajid új filmje akár lehetne a mindent vagy semmit, de hát ő mindig ezt játsza. Vagyis ehhez ért. A szokatlan, fárasztó, indiagenerált poénok mestere, aki a sok kövezés, savazás, ekézés után sem teszi be a széket a szekrény mellé a sarokba, hanem évről-évre megmutatja magát, előáll egy olyan grandiózus castorientált filmmel, meg olyan dalokkal, dalbetétekkel, amikről más ember rendező fia csak álmodik és álmodhat. Neki meg ez jön, és megadatik konstans. Szóval valamit konyít ehhez, hiába a mérhetetlen sok nemtetszés, diszlájk, a kommentek letiltása, azért ő India Barátok Köztje. Senki se, és mégis mindenki nézi, róla beszél.

A Humshakalsban sem szakít igazán a hagyományokkal. Már az előzetes olyan housefull dejavu, amit ki sem kérhet magának, hiszen az. Csak a történetet csavarta meg még jobban, és facsarta ki. Tehát aki azt szerette, annak egyenes az út most is. Legfeljebb adva lett hozzá pár új színészarc (Ram, SAK), de pl. Riteisht megtartotta Sajid és dolgozik vele tovább. Lehet az eltitkolt gyereke, hogy ennyire futtatja. De ahány férfi annyi nő alapon nem lesz hiány hősnőkből se. Esha, Tamannah, és Bipasha fogják a gyengébbik nem vonalát erősíteni. És elnézve még a végén győznek, felülkerekednek a férfiakon, és róluk fog szólni minden. Nem pedig a beígért fun komédián, amiről tudjuk jól az milyen, ha Sajid csinálja. Hát ilyen. Pont ilyen.

Ha most (még) nem, akkor a zenével még célba érhet a Humshakals. Mert Himesh lehet a mentő őv és körülmény, aki a semleges, és pártatlan, billegő nézőket még a maga és a film oldalára fordíthatja egy esetleges impozáns soundtrack eredménnyel. Amihez majd a betétek is fel tudnak nőni. Vagy éppen fordítva is történhet, ki tudja.

Az biztos, hogy addig még maradok. És a Housefull sem tántorít el ettől egyelőre. Hiába nem okoztak maradandó élményt. És akkor még szépen fogalmaztam. Meglássuk. 

PeeCee még mindig gyönyörű. Napról-napra szebb. Váó. Még szerencse, hogy a szemünk el van kényesztetve ebben az esetben, ha már a fülünk nem, mert azt jól be akarják csapni, hazudni neki, de nem engedi és nem is kér belőle inkább. Abból, ami itt is hallható, vagy ami éppen nem Priyanka szájából közvetve-közvetlenül. Arra a kérdésre meg, hogy zenetévék szeretik-e majd? Azt hiszem az Exoticot inkább kajálták, csípték, ezt aligha. De vannak még csodák. Lehet egyszer a színésznőből is tényleg énekesnő válik és hallhatjuk énekelni is, már. Ideje lenne. Mert az  I Can't Make You Love Me visszaesés, nem az, amit várnánk, vártunk tőle. A klip még csak-csak.

Mielőtt még félreértitek nem akarom magyarázni a bizonyítványt, amit a Hawaa Hawaai sundtrackkel Hitesh Sonik elkövetett, de már az elején leszögeztem, hogy azért valamilyen szinten örülnék neki, ha ez a film nem csak és elsősorban a zenékről szólna, hogy azok milyen de ilyen hangzatosak. És a végeredmény ehhez dukál is, mintha imáim meghallgatásra találtak, így legyen ötösöm a lottón aztán. Persze nem kuka az egész úgy ahogy van, csúfos meg minden ilyen, hiszen a címzene is címzenébb is nem lehetne. Van benne szépség, jóság, megannyi érzelem is szorult belé plusz, igazán a szívünkhöz nőtt. De azért mindent összevetve azt a filmet láthatnám már inkább.      

Azt hiszem, Anirudh Ravichander fészbúk bejegyzései között találtam rá erre az eléggé új bandára, a NOBB-ra, akik most jól betörtek a tamil popbizniszbe. Már ha egyáltalán létezett olyan, még előttük, mielőtt ők úgy gondolták tényleg, hogy na majd megmutatják.

Ezt nem igazán tudom, de azt igen, hogy az első daluk, a meglehetősen szuggesztív című Cosmopolitan Kadhali (nehéz lesz elfelejteni) olyan laza, hogy már szétesik, és állatira kapós, nézeti meg hallgatja magát, velem, veletek is remélem. Hisz megérdemlik a fiúk az odafigyelést annyi szent. És talán nem is egyslágeres előadók táborát fogják erősíteni majd, ha úgy alakul. Mert ne. Nem kéne.

Én itt vagyok, támogatom őket, hajrá-hajrá. Nem hagyom magukra őket, de talán inkább ők nem fognak engem. Ezzel a dallal. Ami habkönnyű, filgúd, meg klassz. Szeretgessétek, osszátok, tapadjatok rá.