calacitra

Filmfare, jan. - Shah Rukh Khan

Amit tudni érdemes és kell róla, hogy a Filmfare Awards az ötvenes években jött létre. Ez az Oscarhoz hasonlóan a filmkiválóságokat, a minőséget értékeli és díjazza, mindezt egy hatalmas gála keretében. Ami így az év egyik legjelentősebb eventjei közé tartozik, és különleges helyet foglal el az indiai filmipar életében. Most a napokban jelentették is be egy sajtótájékoztató keretében, többek között Imran Khannal az élen, hogy az 57. Idea Filmfare Awardsra 2012 január 29-kén kerülhet majd sor, a tervek szerint. Ahol aztán a 2500. Black Lady is gazdára talál majd. Imran egyébként úgy nyilatkozott a díjról, az egész FA-ról az újságíróknak, hogy számára fontosabb, sokkal a nézői reakció. De ha valaki a munkáját így értékeli, megdíjazza, akkor azt természetesen nem utasítaná vissza. Aztán arról beszélt, hogy az utóbbi két évben Ranbirral közösen voltak a házigazdái az eseménynek, és most is szívesen elvállalná. 

A Filmfare legfrissebb száma 60 évre megy vissza az időben. Sztárok között mazsoláz, akkor és most felütéssel. Évtizedekről évtizedekre ugrál, amelyekhez ikonokat is rendel, mindjárt hármat. Olyanokat főként, akikhez köthető a legszorosabban az adott korszak. Közülük a leglegleg szupersztárok a címlapon kaptak helyet: Amitabh Bahchcan és Shah Rukh Khan. Igen, róluk van szó, csak róluk, senki másról. A legnépszerűbbek, a legmeghatározóbb karakterek képviselői az indiai (azon belül bw) filmtörténelemben, akik korszakokon túlmutatnak és példával szolgálnak. Pl. Big B a dühös férfi, a lázadó, míg Srk a romantikus hős ideálját testesítette meg, vitte el kult és örök emlék marad szintre. Ők ketten egyébként sok filmben szerepeltek együtt, de ennek ellenére a kapcsolatuk sokszor hidegre váltott ilyen-olyan dolgok, ellentétek miatt. Volt itt probléma a Don feldolgozással, majd esküvőre való meg nem invájtolással, de minden jó ha a vége jó, és most éppen jónak mondható kettejük kapcsolata. Ez a cover úgy a kilencvenes évekre emlékeztet, mikor ránézek basszus hogy megy az idő.

Ilyen se volt még, pedig simán lehetne rendszert csinálni belőle. Abból, hogy ott vannak, szerepelnek a bollywoodi filmek nap mint nap az egyes csatornák műsorkínálataiban. De nincsenek, ez a magyar valóság. Erről már, a semmilyen helyzetről értekeztem korábban, mondottam volt akkor is, hogy azért be kell látni több probléma áll fenn egy bw film forgalmazásával, mint egy hollywoodi produkcióéval. Ami persze kiküszöbölhető meg nem nagy akadály, de mégis csak több problémaforrást jelentenek a tv platform számára, mint behozni, és levetíteni egy másik náció által legyártott alkotást. Mint pl. Egy. Az igény kevés rá. Kettő. A bwfilmek játékidejeinek hossza. Három. A szinkronkérdés az állandóan beszúrt táncos-zenés jelenetek, montázsok miatt. A négy a pénz, de az meg mindig ott van.

Lehet tévedek, javítsatok ki nyugodtan, de az utóbbi időben a Krrisht játsszák agyon az egyik filmescsatornán, aztán volt még a Saawariya is nézhető, valamint a duna próbálkozott meg még régen egy indiai filmeshéttel, amiből az lett, hogy összevágtak hetet havat a bwfilmekből, mire azokból semmi, semmi élvezhető nem maradt. Aztán el is érkeztünk a mai napra, amikor is az HBO a My Name is Khant, 2010 egyik legjobb romantikus drámáját (nem csak bw szinten) tűzi műsorára, 21:20 perckor. Egy kommentelő szerint is rátaláltak B-Townra, azok alkotásaira, és csak reménykedni lehet, hogy ezt több és még több követi majd.

A maszala él, csak nem virágzik. A Force nekem erre bizonyíték. Meg arra, hogy a több néha kevesebb. Mert hiába duzzad az összes képkockája erőtől, küzdelemtől, ha ez önmagában nem tud elég lenni, egy jó fűszeres filmet eredményezni, számomra legalább is. Nyilván nem azzal van bajom, hogy ég benne a spiritusz, lerí róla a tesztoszteron háború vagy mert rohannak, ütnek gazdagon meg ilyenek még és még, hiszen az a szükség, hanem azzal, ami elveszik miatta, mögötte, mitől igazán csípősen finom lehetne. Mitől is? Segítek, érzelmektől.

A fő gond a romantikus és akció részek közötti egyensúllyal van, annak elvesztésével főként. A jó maszálánál ezek harmonikus házasságban élnek meg egymás mellett filmen belül (nem csak ezek, ugye), a Forcenál azonban ez közel sincs így. Valahol úgy éreztem magam közbe, mint aki mindenből kap valamit, de nem eleget. Dobták ezt, dobták azt, de a végére így is éhes maradtam picit. Pediglen minden adott volt hozzá, a műfajhoz. Van benne szerelem, romantika, csalás, árulás, és persze bosszúból sincs hiány. Aztán meg mégis hullámvasúttá válik az egész történet. Hol vontatott lesz, már-már unalomig lejátszott, lásd a kórházba kerülése oka, hol élvezetes, jól megkoreografált. Talán egyedül a zenék a biztosak, azok jók és dallamosak, bár a helyük (nem a szerepük) azért az igen csak megkérdőjelezhető. 

Csak összehasonlításképpen, az ami a Singhamot életben tartotta, szerethetővé, szórakoztathatóvá tette, az itt kiszámítható volt, de pl amitől a Ghajini komolyan vehette magát, abból itt csak erőlködés lett, semmi több. Az is igaz, mondjátok, hogy a sztori sem új, messze van attól. Viszont a drogkartellt megállítani akaró zsaru szerelembe esésének története a műfaj egyik kedvenc kliséje. Amit bw képes működésre bírni újra és újra, akár megújítani, más formulában előléptetni, ahogy azt a fentiek már megmutatták. A különbség csak annyi, hogy ezt a Force nem tudja, megragad egy szinten. Mindettől még lehetne jó is akár, olyan múltidézőféle, szórakoztató-izgalmas, adrenalint pumpáló (Dabangg sikerre vitte a receptet), e helyett lesz lukas lufi, csiszolatlan bizsu belőle.

A Force ott hibázik a legnagyobbat, hogy nem ad több „teret” a kapcsolatnak (akár időben, akár mélységben). Mert John Abraham lehet akármennyire is főnyeremény a szerepre, a fizikumával, a személyiségével, ha a 120 kg mocik dobálása, a pofonok miértje rajta kívül mindenkit hidegen hagy. Az még érthető, nyilvánvaló, hogy ő van a középpontban, és az aranyos, kedves Genelia D Souza által hozott szerelem neki a gyengepontja, de ezt meg nem érzem. Nem hiszem el neki, hogy az lenne. Erről pedig ők, az eléggé kémiátlan duó tehet, akik bár jól mutatnak egymás mellett, de kiegészítésről már szó sincs. Azzal pedig senki se de ne jöjjön, hogy a rendőr úr nem az érzelmek embere, nem tudja kimutatni azokat.

Továbbra is tartom, hogy az érzések és a nő a kulcs a történetben. Annak kéne lennie mindenesetre, hiszen ez kerül veszélybe legvégül (ezzel is kezdünk), amikor már a drogok is csak mellékesek lesznek. Még se élünk vele, velük igazán, vagyunk ott és várjuk a végét. S valahol e miatt, e hiányában érzem én azt, hogy még kihagyott ziccernek sem ér fel a Force. Csupán egy olyan, ami a trendet meglovagolva, Salman Khan sikerein felpörögve egy dél-indiainak a korrekt remake, amiből nem lett Bodyguard vagy egy Singham, de még drogtémájában is volt jobb (Dum Maaro Dum) csak ebben az évben, Abhishek Bachchan prezentálásában. Nincs mese, zavart éreztem az erőben!