calacitra

lyen a Shalmali Kholgade-láz. De nem betegség egyáltalán, ennek örülni kell. Mert a Dawaat-E-Ishq filmzenéje, nevezetesen a Shayarana csak így, csak vele szól kimagaslóan. A szerzők, a Sajid-Wajid megköszönheti, nyilván az ő érdemük is, viszont a plébekénekesnő tette magasra, és még magasabbra. A Mannat daltesót azért nem üti, ámbátor meghozza a kedved a filmhez. És végülis ez utóbbi a 'legelnemelhanyagolhatóbb' szempont.

Minden jel szerint a Chopra lányok otthon leültek beszélgetni az ebéd után, hogy azért mégse kéne már megnehezíteni egymás helyzetét, annyira nincsenek rosszba, tesókforevör.

Aminek aztán az lett az eredménye, hogy Priyanka Mary Kom-ja, és Parineeti Dawwat-e-Ishqje mégse lett bemutatva egy azon nap. Hogy is nézett volna ki na? Így aztán a DeI fogta menekülőre,

 bemutató csak 10 nap múlva. 

Viszont annyira meg nem lombozódtam le tőle, a hírtől, hogy azonnal nem futhatok el rá most, csak akkor. Mert valahogy nem izgultam fel rá ez idáig se, amin a Sajid-Wajidul pötyögö soundtrack, filmzenék se segítenek. Egyedül a Mannat húzza fel a szám szélét, ha közülük hallgatom, hogy ez, ez igen.

Sajnos a Jaadu Tone Waaliyan nem egy Mannat. A láttotak elviszik a hátán, és filmben akár még működhet, de azt is csak only dvd formátumban. 

Az a lényeg, hogy ha rossz is a zene, amit csinálsz, dugiba mindig legyen nálad, mögötted egy YRF brand, ami kihúz a csávából. Mert alapjáraton a Sajid-Wajid - megint - nem kényeszteti el a füljáratainkat. Most ezzel a Dawaat-e-Ishq filmzenei koronggal fejelik meg a tucat közöst, ami valahol love/hate határvonalon, mezsgyén araszolva képtelen túlzottan magáévá tenni, de pl a Mannattal elégé megbarátkozunk azóta. Habár azon is sokat segített a Habib féle és YRF együttműködés gyümölcse dalbetétben megmutatkozva, ahogy az, ez a Rangelire is egy az egyben ráhúzható. A jodi okés, de inkább a milliő és koreo lopja el a showt előlük, és a fülünk elől. Jó nézni. Jobb, mint hallgatni. 

Chopra vs Chopra. Mert ha nem mondtam volna még, egész cica meg tesóharc-szerűre veszik a szeptember ötödikét a színészők. De legalább családban marad. Hisz eddig úgy fest, hogy a Priyanka Chopra féle Mary Kom mellett a Dawaat e Ishq -et is bemutatják ugyanazon a napon. What the heck?

Az, hogy mi szükség van erre, nem tudom, így viszont az egyik szív. És egyelőre a DeI tűnik annak, sanszos. Hiába van Habib, vele az elmúlt évek pici sikerei, vagy Aditya karizmája, Parineeti felfutása, kevés lesz ez biza a based on true story ellen.

Most viszont hagyjuk ezt, és adjuk át magunkat a nosztalgiázásnak. Ami most a Mannatban testesül meg. Tőle kapunk egy kis kanálnyi dejavut, akkor, amikor talán számítani se számítanánk rá. Mindezt a Sajid-Wajidtól, akik lehetnének még jobbak is, #telhetetlenségevör, de azok után, hogy első fülre elhajtottam a dalt, most meg nem tudok leállni vele, az azért őket igazolja. Sonu Nigam is visszatér, Shreya meg mindig is itt van volt és lesz, közöttünk. A képi világ pedig? Olyan habibfaisalos na.

What the... Ez meg olyan, mint az eső a nyárban. Igazából nem hiányzik. Jobban mondva nem hiányozna, ha nem lenne. Ami baromira meglepő, mert valahol nem ezt prognosztizáltuk fejbe. Azt, hogy ez ennyire ízetlen lesz. Még bűze sincs. Kiakadni se lehet egy jót rá, mert ilyen de milyen lett. Semmilyen. Hogymi? A Daawat e Ishq filmzenéje elsőblikkre, dalelőzetes ügyileg. A Sajid-Wajid meg? Tudjátok mit, fent a kezem, és a vállam is megvonom mellé, mert ez megint őket igazolja. Túl vannak értékelve a fiúk, leszállhatnának már a magas lóról. Akkor talán jobban menne. Vérciki egy ilyen filmben, brandtől, színészektől, és rendezőtől.