calacitra

Ezt is meg kell ünnepelni. Mégis 2011 gangnam styleja volt. Éljen. 

Nagy kár és szomorúság, hogy idénre nem jutott belőle egy sem. Olyan, ami hasonló nézettséget, népszerűséget, titulust (évzene a CNN szerint) hozott és eredményezett volna a filmgyártásnak, egész Indiának. Sebaj, majd jövőre. Anirudh Ravichander elvileg már készül filmzenékkel. Kipihente a sikert. Várjuk.    

Nem először, és nem is másodszor szerepel nálunk a blogszínpadon a 3 (Moonu) eme filmzenéje. És lehet nem is utoljára. A hét zenéje sajnos már nem lehet, mert volt, így most inkább a hét lezárásából veszi ki a részét Anirudh Ravichander tökéletes láv szongja. Ami, ha jól számolok utána: 9 darab hónapja, pontosan február óta szerelem személyre szabottan. A hozzákészült videó (dalbetét) pedig dettó. Így vélekedtem róla anno, és tartom:

- a rendkívül agyonhasznált, túlklisézett esőben való danszolást olyan szintre emeli, hogy azt nem lehet hova már tovább. Miközben nézem azt kívánom: hogy basszus essen már az eső mert én is kimegyek fagyit nyalva az út közepére táncolni rá. Atomzseni egyszerűen.

A mostani alkalom különlegessége az, hogy sikerült élvezhető, szép, igényes minőségben és felbontásban is elhozni az egészet, elejétől a végéig. Úgy, ahogy még eddig soha. Tessék csak rákattani, nem szégyen az. Anirudhról meg az év végéhez közeledve egyre inkább az az érzésem, hogy már akkor megcsinálta az év legjobb indiai soundtrackjét, amit azóta senki zenei rendező sehol (lásd b'wood, k'wood, t'wood) nem tudott leschmittelni, megismetelni, uram bocsá legyőzni egy jobb zenei ost anyaggal.             

Túlposztoltam magam mára, de ezt ezt ezt nem lehetett mégse kihagyni. Tamil azt hiszem, és egy bizonyos Dharan Kumar szerezte a hamarosan indiai mozikba kerülő Podaa Podi című filmhez. Nagyon hangulatos, dallamtapadásos csoda, kevésbé desi, olyan, ami könnyen felejt. Tudod te a tegnapot, a mát, a holnapot, mindent. Jó hallgatni, laza, fübarát, és pluszba még a videó is egy ajándék hozzá. Igazából kurvajó az egész.    

Na akkor, azt hiszem valahol itt hagytuk abba pár nappal azelőtt. Úgy igen. Azóta azonban változott a helyzet picit. Annyiban pont, hogy a film megtekintése után (Lovely - 2012; tollywood) kénytelen voltam megcsalni a korábbit ezzel a muzsikával. Viszlát exem!

Perszepersze, mindkettő szerelem félre értés az ne essék, de mind zenei mind a koreográfiai pontszámokban több adható a Ninnu Cgusinara. Azaz jobb, királyabb, faszább, érted. De ez mit is jelent pontosan?

Hallgatni és nézni (ez utóbbi a filmre nem nagyon igaz) is védőitalforrás, és ezt nevezém én képkockapontosan jó tipikus echte indiai dalbetétnek. Ilyen az, ilyennek kell lennie. Tehát kellően humoros, színes, őrült, spéci mozdulatokkal megszerkesztett darab, ahol összesen kettő, mondom kettő színész is elég ahhoz, hogy elrabolja a figyelmed teljes spektrumát arra a  pár percre. És ez nagy fegyvertény. Ami közbe, ha hangosan gondolkodom tökre elvárható és minimum az összestől, ami made in India filmeket tekintve.

Ránáránáráná.      

Mintha csak tegnap lett volna július. Vagy nem. Most azonban következzen egyenesen délről(indiai) Tollywoodból, telugu nyelven egy olyan betétdal, ami képes volt eladni a filmet (a Lovelyt). Tökegyedül. Nem is kellett több, a trailer már túl mainstream, ez lesz a #mitnézek mostanság majd 3 órában. Mert ahogy egy jól szituált, rendkívül tapasztalt kolléga mondta egyszer: hosszúak az éjszakák. Jogos.

Amúgy biztos felhoztam már 75168-szor, de azt szeretem még mindig a déli filmekben, hogy változnak-átváltoznak, a nyugat beköszönt oda is, viszont indiainak jobban megmaradnak, mint bw társai.