calacitra

Az One by Two nem lett a szívem csücske. Se a trailer, se az eddigi dalbetétek nem hozták azt a szintet, amit a színészektől, vagy akár a zenei rendezőktől elvárnánk mégis, ennyi év után, filmek láttán, zenék hallattán. Ami sorozat most ezzel a következővel se szakad meg, viszont ennek van vonzereje, amitől kevésbé lehet rá haragudni, hogy olyan kisiparos, megfoghatatlan tucatság. Nem jön le róla, a dal is inkább unikum jellegű, ahogy a betét is hozzá hasonul. Pont olyan. Pont ilyen. Lássuk csak. Szódával.

Egyre jobban úgy fest, hogy Siddhart Malhotra lesz az új és következő Ajay Devganom. Akivel valahogy nem tudok dűlőre jutni. De Sidnek legalább szerencséje van, annyiból, hogy fiatal, és van ideje még megkedveltetnie magát velem, Devgannal ellentétben, aki már soha (ne mond hogy soha) talán. Persze az is lehet, hogy Srk is így kezdte, aztán meg tessék mi lett belőle. Szóval nem írom lea fiút, cask nem bízok benne, ami azért mégis más tészta. Meg ennek ellenére a Punjabi Wedding című dal is egészen elviselhető kategória, vele együtt is. Habár zeneileg nem áll fényesen, meg koreoügyileg se. Van baja bőven így is. Lehet még se olyan jó ez, és elhamarkodtam... 

Azt hogy ti nem értitek, még oké, de az, hogy már én se, az valahol megmagyarázhatatlan. Legalábbis az a része, hogy tavaly AR Rahman muzsika nélkül maradt a legjobb bw dalok 20-as mezőnye, miközben a Raanjhanaa nem szűkölködött jó dalokban, és mégis oda jutottunk. Valahol tehát megérkezett, visszatért a medzsik a zsenitől, de ha választás elé kényszerültem, már alulmaradt a többiekkel szemben. Viszont nincs idő ezen sírni, sokat, mert ez már 2014. Annak a zenéje, a Highwayből, Imtiaz Ali új filmjéből. A Patakha Guddi a Nooran tesók vezérletével, és AR Rahman gatyáját felkötve próbálja nekünk a Rockstart megidézni, és felidézni bennünk, amikor még tudta, mi az a zenekészítés bw módra. És nem is teszi ezt rosszul. Már nem mondok semmit, nem visz el az első fülszerelem. De azért arról gyorsan emlékezzünk meg itt, hogy hallgatni kötelező.   

Bocsi Sohail Sen meg Gunday, de az előző dalbetét sokkal impresszívebb volt. Oké ez priyankachoprasabb, színesebb, vegyesebb, gazdagabb minden széppel és jóval ellátva, de se hogy se de nem elég, hogy egy Jashn e Ishiqa legyen belőle. Vagy azt a hatást, élményt hozza el ide most nekünk, újra, másodszorra. Ettől még nem tettem le a filmről, csak az agarakból visszavettem, meg a hypeból, hogy legközelebb már legyen miért örömködni.

Ne legyen igazam, de továbbra sem látom ennek a filmnek a helyét. Félő, hogy bele fog süllyedni a középszerbe, átlagos lesz, meg egy tucat. Amivel talán nem is lenne baj, mert sokaknak ez is elég, viszont talán ebben az esetben egy ilyen színészgárdával, akik törnének fel, mint a talajvíz, ez annyira mégse magától értetődő. A színészek se biztos, hogy jó döntést hoztak, amikor igent mondtak erre, a Hasee Toh Phaseera. Hát még a Vishal-Shehkar, akik valahogy nem kapták el a fontalat, még most se, másodjára se. Azért reméljük a legjobbakat a folytatásra.