calacitra

Lehet, hogy a Sajid-Wajid önismétli magát, duplikálja a korábban egyszer már kiadott filmzenéit (lásd Mukhtasar), de most mégse tudunk haragudni rájuk, mert a Raat Bhar a maga módján még hallgatható is. Amolyan vállalható. Még Tiger Shroff is végig a dalelőzetesben ruhát visel (sajnos Kriti Sanon is), nem vicc. De azért komolyan, leközelebb remélem a zenei rendezők már valami mással állnak elénk, és nem pritamolják túl magukat. Vagy lehet idénre csak a Main Tera Herora futotta tőlük?  

Égnek áll az a kevés a hajam is már, és nem azért meg tépdesi a szél. Hanem, mert a 2 States feladta a leckét bizony. Egy olyan 100% évzenékben gazdag soundtrackkel hoz zavarba most minket, amire idén még nem is nagyon volt példa bwban és ami a SEL érdeme, tapstaps ezért. Az már más kérdés, hogy ezekből a legjobbat kiválasztani lesz húdedurva. Egyelőre viszont nem is töröm magam rajta, majd a második negyedév értékelésekor elég lesz megöregedni miatta, addig meg szóljon a locsáéulfáthogejá, a patent koreoval kiegészülve, amit csak a könyvtári snittek vernek el a szememben, múlnak felül. Mert, hazabeszélek, de annyira friss volt látni. Imádom. 

És ez nemcsak három betű, már ha értitek mire gondolok, azért SELtitek. Az ő művük, egyben legnagyobb fegyvertényük az idei évre, a többi zenei rendező ellen ez a 2 States korong, ahol hát a legnagyobb az egy korongra jutó évzenék száma, azok előfordulási esélye. És bár a Chaandaniyan közel sem húzza fel a szám szélét, de hát nem is az a fajta dal, aminek kéne. Így készüjetek rá. Akiknek nem ajánljuk: magányosak, szinglik, elhagyottak, külön élők, nektek csak óvatosan, nehogy sírás legyen a vége. Egyébként meg giccses ballada, de a vállalható fajtából még. Még sel.

Ha lenne görkorim, és még tudnék is, akkor most a fülemben erre a dalra tenném a kerekeket egymás után, és hagynám a kilométereket magam mögött. De hát nem megy az ilyen, és mégis olyan mintha csinálnám, együtt élnék vele. Miközben a Hawaa Hawaai filmzenéje, amit Hitesh Sonik szerzett egyáltalán de nem tűnik kultikus, klasszikus daldarabnak, de ha a filmbe hasonlóan megállja a helyét, akkor minden meg van bocsájtva. Meg mondhatjátok, nem egy bw film domborított már nagyot, amelyiknek jóformán dala se volt, vagy ha volt is, attól nem mentünk le hídba, azóta se. Van egy érzésem a Hawaa Hawaai is tesó lesz, szintén zenész ezekkel. 

A barát barátnője mindig zöldebb, akarom mondani szebb. És erről a kínos felállásról ki más, ha nem éppen KK énekelne nekünk egy dalra valót, amit a szegények Pritamja: Ram Sampath komponált meg.

Amúgy, biztosan, ennek se fognak túl nagy feneket keríteni, mármint dalnak, albumnak, pedig, ahogy az tisztán kivehető az akkordokból, van mit és miért szeretni rajta. Csak valahogy tényleg hiányzik belőle az a plusz, a szikra, ami beindítani élből a dallamtapadási mechanizmust a fejünkben. Filmre azonban még pont jó.