calacitra

Prabhu Deva nem csak azt tudja mi kell az indiai népnek, hanem nekem is. A minap megtekintett  - blockbuster, perfekt remake, és 'az új Dabangg' - Rowdy Rathorera pl. lehetne is soksoksok rossz szót szólni e vagy az miatt éppen, de képtelenség. Annyira szerethető az egész. Annyira desi. Hiányzott is már, ő, a műfaj, amit és ahogy csinálja. Remélem hamarosan visszatér majd bwba.

Innen és tőle is való az egyik legemlékezetesebb RR dalbetét, amivel zárnánk engedelmetekkel most ezt a hetet. Igen, pontosan vele. Elő is a kezekkel de rögtön. Felkészül, vigyázz..tátátátá

Koktélból az utolsó. Ígérem. Nem iszok posztolok többet. Már ami a zenepromókat illeti. Hiszen a TNJP-vel be és lezárul a kör. Most már jöhet is a film, idevele de azonnal.

Egyébként ciki skálán nem tudom hányas az, de a következő pár sort oda-vissza légénekelem el különösebb gondolkodás vagy erőfeszítés nélkül. 

I’m a bad bad girl
I don’t give a damn
I’m gonna rock your world
With a gun in my hand

És ami még vele kapcsolatban érdekesség lehet, hogy a remiksz verzióját jobban csípem mint az eredetit. Pedig jaja, ez nem gyakran fordul elő velem, meg Pritammal sem, hogy tud ilyet is a sok felesleges tüctücezés mellett.

A látottakhoz pedig nem fűznék bővebb kommentárt, a zene adja magát, ezt is képzeltem bele, hozzá, szóval igen oké.  

Akkor a Mashallahnak hivatalosan is megérkezett a(z Ek Tha Tiger filmzenei) korongon belüli legnagyobb játszópajtás-vetélytársa. Király! Vagy nem. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Hiszen de jó is ez, amikor akad legalább ennyi, szám szerint 2 igazán jó dal egy bw albumon, másrészről deszar, mert csak az egyik viszi, viheti majd el az év legjobb zene, zenéje címét. De erre ráérünk még, a visszajátszások, az összleforgási kreditek úgyis beszélnek majd heyettem. Egyelőre az van, az a nagy helyzet, hogy ez is maximálisan megérdemli(né) a titulust. Nagyon hangulatos, édes, és mégis keserű.

Mi a közös Isztambulban és Dublinban? - EK Tha Tiger.

A legleglegelső zenepromó (Mashallah) keleties beatjei és tájai után most már az erős koverizáltság és a dudák felé vettük az irányt. Ami nem rossz, nem is rossz. Fuckyeah. Csek.

Kellemes környezettel, jelmezekkel és háttérkavalkáddal, na meg piszokjó koreográfiával igazolja azt az Ek Tha Tiger, hogy a Mashallah után is van élet. Élete, utóélete. Lehet miért és miről beszélni róla. Külföldön pl. már az oddsokat teszik, vajon hány nap alatt gyűjti össze a 100 croret, és hogy mennyi esélye van a 200-ba is belefutni. Azt kell mondjam, hogy bőven van. 

Még úgy és akkor is, ha halkan jegyzem, hogy a Banjaara nem egy hűdeklassz zene. Sőt. De szerencséjére van neki egy ilyen táncos, színes, picit ünnepi hangulatú betétje, ami miatt képesek vagyunk és lehetünk is újra és újranézni akármikor bármikor. Nem, nem a zenének köszönheti. Valaki szerint a kettő nem is passzol egymáshoz. Elgondolkodtató kijelentés.   

Végezetül pedig jöjjön az, amit már korábban a Mashallahnal is el akartam mondani. Ha valami igazán tetszik ezekben a filmzenékben (most hagyjuk a fenébe a szuper betéteket), az az hogy okosan-ügyesen bele-belerejtenek mindig valamit más-más országok zenei világából. Nyilván azokéból, ahol megfordultak ők és majd a cselekmény. De ez ugye mind semmi, hiszen ezt fűszerezik a saját zenei világukkal, maszalázák. És hát milyen jól, de tényleg jól teszik. Egyszerűen klassz.       

Ha már azt hiszed, hogy mindent hallottál és láttál ami Cocktail-es, akkor inkább irány a templom, mert most jött még egy zenepromó a Luttna személyében. Elég menő. Az is, és legyen az, ha már a film sokak szerint éppen hogy nem az. De legalább az ilyen jófajta zenék kihúzzák a szarból, megmentik.