calacitra

Az biztos, hogy nem kell kétszer mondani, de még hallgatni se a Gori Tere Pyaar Meint legújabb dalát a Chingam Chabaket, mert elsőre is kapós, kéreti magát, és egészen fülbaráti a termék, egyenesen a Vishal Shekhar műhelyéből érkezve.

Habár, jóllehet túldicsérni is butaság lenne, hiszen ha a korábbi számot: a Tooht, meg ezt egybegyurmáznánk (pl. annak a refrénjét, ennek a többi részét), akkor lenne baj bwban mindenhol, mert az úgy világverő dal lenne, és idén olyan bw filmzene nem látott volna.

De hát erről szó sincs. Hisz külön-külön utakon próbálnak meg több kevesebb sikerrel beférkőzni a legjobbak közé. Amire meg kell mondjam: még így is van sanszuk bőven. Hah.

Amúgy pedig olyan puritán desi élmény az alant közelebbről is megfigyelhető dalbetét, amilyen már a Tooh is volt, nájszos, ebben nyilvánvalóan Punit Malhotra keze van, ofkorz. Nem überlátványos, de mégis a tooh mellett más is megmozdul rá, van annyira catchy.  

GANDI BAAT... GANDI GANDI GANDI GANDI GANDI BAAAATTT...

Nem akartam most is ezen lovagolni, de ha kiszúrja a szemem, úgy nehéz lesz ellenállni. Hiszen a napnál is világosabb, hogy Shahid Kapoor mennyire jobban feszít így és érzi a parkettot, itt a R... Rajkumarban, mint anno a Phata Poster Nikhla Heroban tette rendőrként. Mert az, ez utóbbi, szerep egyáltalán nem is volt működőképes vele, szemben ezzel, ahol Prabhu Deva (aki ki nem hagyta, hogy betegye magát megint, a saját filmjébe, a kis egoista) kisajtolhatja belőle azt a maradék pluszt, ami miatt eddig nem tudott nagy karriert, nagyobb summát szögre akasztani pályafutása során. Bár abban sem vagyok biztos, hogy ez számára, kettőjük számára is a nyerő választás, kombináció, mármint ők ketten, plusz Sokakshi, de a trailer adta, és a dalbetét sem különb. Tapad, igaz tapadhatna jobban is már. Nem vagyunk maximálisan elégedettek vele, az első R... Rajkumar filmzenével, és dalbetéttel (táncra nincs panasz, nem is lehet), de Pritam miatt lesz majd fülorgia, csak ki kell várni. És aztán majd megmondom, megmondhatom, akkor, hogy megmondtam itt. Lehetnék is szóvívő, aki mindent tud előre.     

Már egy ideje itt van a nyelvemen, és böki a csőrömet, szóval csakazértis coming out-olok. Mert komolyan mondom, ha ez, a Ram-Leela idén nem lesz blockbuster, a 'kasszasikerek chennaiexpresse' bwban, vagy Indiában, bánom is én hol, miközben Grand Mastik meg igen, akkor nincs igazság, nincs Isten, de még Mikulás sem (pedig!!).

De tényleg, tényleg arcpirító lesz, ha mégis megtörténik, szégyen and gyalázat, amihez képest a 8-1 csak egy kapufának tűnik, véletlen vereségnek.

Hiszen a trailer, a dalbetétek is annyira ontják magukból az igazságot, a tudást (SLB), a desiséget, hogy indiai ember legyen a talpán, aki még ennek ellenére is otthon marad. Nononono man.

Én kiállok mellette, Hernádi pápá, de nem is kell nagyon, mert maga mellett tart, és eléri azt, hogy egy másodpercre se legyen játszótársam a kisördög. Mert működik. Elsőre, másodjára, de sokadjára is. A dalok pl. a betétekkel újjászületnek (most és így kezdem csak igazán megszeretni, imádni őket, what the fish), eszméletlen, már-már földönkívüli megmagyarázhatatlan csillagsávos csoda meg mi minden még.

Az Ishqyaun Dhishqyaun is ilyen. Az se kivétel ez alól, a többiekkel versenyez. Miközben hátrányból indul. Azzal, hogy csilliónyi háttértáncos és száz outfitkellék, meg külső medzsik helyszín nélkül próbálkozik eladni magát. Azok helyett inkább egyszerűen, puritánul oldja meg kisujjból. Persze az is lehet, hogy az én szemeim szoktak már hozzá a sok és egyszerre több mindenre figyelésre itt, hogy konkrétan képesek voltak ezzel meglepni.

Nyilván el is vérezhetne mindjárt, ezen a ponton, a kezdésnél. Hogy bevállalta. Hiszen ehhez kell két jó színész. Akik között van kémia, tudnak is táncolni, meg együtt is, és még a dal is fasza. De el nem hiszitek, de az ID-nél ez igen, igen, igen, igen, igen megvannak. Ergó a legmerészebb álmainkat (valahol a RNBDJ ugrik be, jóvan, sokaknak biztos korábbi SLB művek inkább) váltja valóra három percben, hogy köpni-nyelni nem tudunk. Mert megincsálja. Megcsinálta. Awesome. Dee és Ranveer tapstaps, de a koreo' atyjának is kijár belőle.

Ha pedig a közeljövőben gifalbumot akartok kiadni, akkor ez egy jó kiindulási alap lehet, minden másodperce kivágni, bekereteztetni, animálni való. Van is itt minden, kitekintés (0:43), csókok, fegyverarzenál. Amúgy meg a mozdulatok kielemzésére ez a hét is kevés lenne. Hát még megtanulására, mennyi meló is lehetett, ha ennyire átjön már. De kurvára megérte. Must-see.   

Egy hét igazi hétindító dalok nélkül. So sad. Mert, ahogy az előbbitől, úgy a Mickey Virus romantikus dalától se szeretnék szerelmes, szerelmesebb lenni. Bárkibe, vagy akár a filmzenébe. És ezen még a látottak se kozmetikáznak sokat. Még akkor se, ha bár helyenként ötletes, már-már szerethető, és trú, de aztán az egész ánblok mégis felejtőssé válik, egyszeri soha nem visszatérő daldarabbá fokozódik le a szememben meg a fülemben egyaránt. Ha nincs más, akkor talán. Különben nem. 

Törvényszerű volt, hogy most itt ez következik majd. Bw egyszerűen ennyire kiszámítható, na. Legalábbis, ami a filmek marketingelését, promotolását illeti. Hiszen, míg elsőre kaptunk valami egészen táncparkettördöge-figyelemfelkeltő önjelölt party himnuszt, addig ez a most érkezett Aye Dil Bata a maga romantikus énjével hozta az ilyenkor szokásos tiszteletköröket, és egyben kötelezőt.

Meg a jól bevált megszokott napi rutint és papírfomát. Egy sima egy fordított. Egy ilyen hangvételű dalbetét majd egy olyan. Amivel nincs is baj. A dallal annál inkább. Mert a kiemelkedő, kimagasló kezdés, első dal után úgy hiányzott ez, mint a 8-1.

És de jó lenne, ha legalább unalmas lenne, mert tudnék valami rosszat mondani rá. De nem az. Vagy az se. Érinthetetlen.