calacitra

Nem hiszem el, ha nem látom. Nem hiszem el, ha nem hallom. A WTF különkategória napi nyertese ez a One By Two dalbetét promó.

És aki tudja a választ arra, hogy mi történt Abhay Deollal, azzal, aki nem egy filmben csillogtatta már meg káprázatos színészi tudását, na meg a zenét jegyző Shankar Ehsaan Loyjal, akik ugyancsak nem ma kezdték, az küldje a helyes válaszokat ide vagy bárhova.

Mert kell valami logikus magyarázatnak lennie, találni arra, hogy ez a csoda itt hogyan születhetett meg egyáltalán. Nélkülezhető.

Izé, Sidharth Malhotranak van mit még tanulnia. Meg van mit rajta faragni, egy-két film erre nem lesz elég, az már most előre bizonyos. Már pedig, ha belőle akarják kifaragni a következő Sharukh Khant, akkor lesz dolguk rendesen. Hiszen ebben a dalbetétben is eléggé rezsikcsökkentésesen tolja. Próbál ellazulni, de inkább kő lesz belőle, vagy az marad.

Szumma. Ettől se jön a lábamba bugi, ha őt látom. Viszont azért nem csak rajta megy el ez a dal és betét. Ami a Drama Queenre hallgat, és a Hasee Toh Phaseeból való. Mindenhogyan kevés. Tipikusan jut is, meg marad is esete. Jó is lesz meg nem is. Ámbátor a Vishal Shekhar se gondolta ezt komolyan. A kurvaállat GTPM után ezzel ideállni, szégyen és gyalázat.

Egy karácsonyi időre hagyod magára bwot, és ez máris visszafordíthatatlan, megbocsáthatatlan következményeket von maga után. Mint egy ilyen filmzenét, ami több szempontból is virágzik és lemaradtál róla, mint a kertévék a reszkessetek betőrökről. A Gunday legeslegelső dalbetét promója fa alá tökéletes is volt (26-án jelent meg), hatalmas ajándék, jól szól, lányoknak eyecandy, kinek is kell az okostévé. Ha ez van, minden van. Sohail Sent meg szuper viszontlátni, hallani, hogy nem kopott meg, egy picit se, a zenéhez való szakértelme. Be a fülbe, aztán pörögjön-forogjon, és kiváncsian várjuk azt a soundtracket már nagyon.

Még ebből az évből is van pár nap vissza, de jaj de várom már az új évet. A következőt a sorban. Mert valahogy olyan ember vagyok, aki hisz az ilyenekben. Nem fogad meg ezt vagy azt, hanem naivan beképzeli, hogy akkor ott minden más lesz, majd, utána.

És oké, tökre rendben volt ez az év bw, köszi szépen, de már annyira ki vagyok éhezve egy újra. Hogy az vajon milyen lesz, mit tartogat meg ilyenek. Ennek azért ellent mond az, hogy elég sok borzalmas dalbetéttel találkoztam közbe már 2014 címszóval ellátva, ami picit elvette a kedvem, de a Gulzar-Vishal Bhardway kombós Dedh Ishqiya új dalpromója most visszaadta a kedvem. 

Főként Yo Yo Honey. Akinek elég suta volt 2013, de ha most ebből indulok ki, a Horn OK Pleaseből, meg amit a Yaariyan filmzenéknél művelt, akkor irány előre, felejtsük el ami volt, és csak tovább tovább. Van remény, van kiút, ez alapján nagyon is. Jóféle.

Arról már talán beszéltem, hogy nem vagyok oda és vissza az új Dhoom dalokért. Pritam, leülhetsz, egyes. Arról viszont nem, hogy közbe a film, a bemutatót követő harmadik napja olyan 100 crore feletti pénzt kasszírozott, hogy olyat még bw mozi nem látott. Ergó a Chennai Express ezzel a lendülettel ment is a levesbe, és már el is felejthetjük, hogy egyáltalán létezett, vagy volt valami hasonló filmtörténelmi tette az idén. A Dhoom tehát megcsinálta. Picit féltem tőle, de ha már Krrishnek nem sikerült, neki annál inkább. Eszméletlen azért. Durva számok jönnek, mennek, és majd egy hét alatt összehozott 200 croret, annyit amennyit kábé eddig összesen a Chennai Express. Na de az már egy másik poszt története, ha lesz is ilyen fajta csúcsmedöntés. Halkan teszem hozzá, hogy a lergrosszabb forgatóköny esetén is lesz. Addig viszont Tu Hi Junoon. Aamir Khan táncolni továbbra se tud, Katrina igen. Ő az eyecandy. Szép is amit látunk, kár hogy ez a fülünkre már nem áll.