calacitra

És ez nemcsak három betű, már ha értitek mire gondolok, azért SELtitek. Az ő művük, egyben legnagyobb fegyvertényük az idei évre, a többi zenei rendező ellen ez a 2 States korong, ahol hát a legnagyobb az egy korongra jutó évzenék száma, azok előfordulási esélye. És bár a Chaandaniyan közel sem húzza fel a szám szélét, de hát nem is az a fajta dal, aminek kéne. Így készüjetek rá. Akiknek nem ajánljuk: magányosak, szinglik, elhagyottak, külön élők, nektek csak óvatosan, nehogy sírás legyen a vége. Egyébként meg giccses ballada, de a vállalható fajtából még. Még sel.

Ha lenne görkorim, és még tudnék is, akkor most a fülemben erre a dalra tenném a kerekeket egymás után, és hagynám a kilométereket magam mögött. De hát nem megy az ilyen, és mégis olyan mintha csinálnám, együtt élnék vele. Miközben a Hawaa Hawaai filmzenéje, amit Hitesh Sonik szerzett egyáltalán de nem tűnik kultikus, klasszikus daldarabnak, de ha a filmbe hasonlóan megállja a helyét, akkor minden meg van bocsájtva. Meg mondhatjátok, nem egy bw film domborított már nagyot, amelyiknek jóformán dala se volt, vagy ha volt is, attól nem mentünk le hídba, azóta se. Van egy érzésem a Hawaa Hawaai is tesó lesz, szintén zenész ezekkel. 

A barát barátnője mindig zöldebb, akarom mondani szebb. És erről a kínos felállásról ki más, ha nem éppen KK énekelne nekünk egy dalra valót, amit a szegények Pritamja: Ram Sampath komponált meg.

Amúgy, biztosan, ennek se fognak túl nagy feneket keríteni, mármint dalnak, albumnak, pedig, ahogy az tisztán kivehető az akkordokból, van mit és miért szeretni rajta. Csak valahogy tényleg hiányzik belőle az a plusz, a szikra, ami beindítani élből a dallamtapadási mechanizmust a fejünkben. Filmre azonban még pont jó.  

Friends forever...

Avagy Ram Sampath barátság himnusszal kedveskedik. A bromance legtökéletesebb megnyilvánulása pont egy dalban mondható el, és ezt ő is tudja. De mielőtt még komoly vízekre evezne, azért határon belül, a könnyebb, lazább és viccesebb oldaláról fogja meg és közelíti a filmzene alapjául szolgáló vezértémát. És jobban nem is tehetné. Ellötyögni rá, pár szmájlit ráfordítani pont ideális dalválasztás a Yaari Yaari me Yaari Yaari. Nem évzene, de majd ha az lesz én leszek az első, aki tudni fog róla. Mert lehet.

Az megvan, hogy YoYo Honey és Big B együtt kocsikáznak, majd lepartiznak a szellemekkel és erről még énekelnek is. Nincs. Hát majd most. 

A Bhootnath Returns meg tud. Harmadik alkalommal is levett a lábamról. Már ha a dalelőzeteseket nézem. És ez tökre rendben van.

Ahogy Yo Yot is öröm látni. Hogy idén végre az, aki. Jóllehet már túl van pörögve, játszva, mindenhonnan bw zenékből ő folyik, de elviseljük legyen, ha már ennyire képes volt újjászületni a tavalyi semmilyen év után. Emlékeztek? Én se már.

Ez a 2014 viszont alig tart több mint az első negyedévén túl, és egy kezemen nem tud megszámolni hány olyan filmzenét hallottam tőle, ami viszi a prímet, tehát nem csak úgy van, hanem még jól is szól. Ezt már szeretem. 

A Party With The Bhoothnath meg csak a következő ilyen guilty pleasure. Egyétek, szedjétek, hallgasátok, osszátok. Megéri, megérdemli.