calacitra

Már az előzetesnél is a nyelvemen volt, de aztán lemaradt, hogy amúgy Shraddha Kapoor is erőteljesen képben volt a MAD főszerepét illetően, de aztán úgy tartja a pletyka, hogy Amrit Maghera kilökte alóla a széket, és besurrant, vagy őt preferálták, kinek melyik verzió tetszik jobban... Az biztos, hogy egy új arccal gazdagodtunk, aki most még az első MAD dalelőzetesben énektudását is fitogtatja, ami van, és az soha se de nem rossz gift és skill az ember életében, ha az bwban színész szeretne lenni. Egyébként pedig ez az Ishq Da Bukhar meg egészen korrekt daldarab, ki nem néztem volna belőle, vagy a filmből. Bár ilyenkor az ABCD már régen letaglozott, ez meg csak most gyújtja be az első rakétát. Talán majd lesz ennél frenetikusabb is, ki tudja.

What the... Ez meg olyan, mint az eső a nyárban. Igazából nem hiányzik. Jobban mondva nem hiányozna, ha nem lenne. Ami baromira meglepő, mert valahol nem ezt prognosztizáltuk fejbe. Azt, hogy ez ennyire ízetlen lesz. Még bűze sincs. Kiakadni se lehet egy jót rá, mert ilyen de milyen lett. Semmilyen. Hogymi? A Daawat e Ishq filmzenéje elsőblikkre, dalelőzetes ügyileg. A Sajid-Wajid meg? Tudjátok mit, fent a kezem, és a vállam is megvonom mellé, mert ez megint őket igazolja. Túl vannak értékelve a fiúk, leszállhatnának már a magas lóról. Akkor talán jobban menne. Vérciki egy ilyen filmben, brandtől, színészektől, és rendezőtől.

Ha egy csokorba szedném azokat az idei filmzenéket, amiket annyira lehet szeretni, mint amennyire nem, akkor az ASKL soundtrack háromnegyedének még meghívó se kellene, hiszen alapjáraton bérelt helye lenne ebben. És mégis haragudni rá nem lehet, nem tudunk. Simán csak kaptafa szindrómás, meg bw betegség, amit hallgatva meg van kötve szánk a kezünk, mert csak nincs meg a Waakeyiben se az elkattintási faktor, hogy ott hagyjam jól magára egyedül. Avagy így kell töktucat sablonkirályos de még vállalható nótát komponálni. Jó, azért agyonhallgatásnak nem lesz kitéve.

Ha eddig nem esett volna le, hogy az MBA az idei nyár egyik leg(rózsa)színesebb dalját tették a közösbe, akkor most le fog. Hiszen az amúgyis az év egyik nagy nyertesének számító trió csak tovább fokozva a fokozhatatlant, a Pink Lips c, dallal még rákapcsol a nyárra való tekintettel, és ahogy a Baby Doll esetében a Hate Story 2 filmzenéje is megkapja a maga remikszes feldolgozását meg külön klipkontentjét. Nem kezdem el azt szajkózni, hogy ez aztán sokkal pengébb, mint az eredeti, sokkal inkább mondom azt, hogy

 nekem, most, startolt, el, hivatalosan, a, nyár.  

A videó is mennyivel yolobb lett a dalbetétnél. Azonnal vágnám ki azt, és tenném be ezt a helyére a filmbe bele. Nyilván furán máshogy szól, mint az unremix edition, ez viszont nem von le semmit az élményfaktor érdemeiből. Az megvan, itt is, hatványozottan. Nánánáná. Patentos.

Simán tegyétek fel a kezeteket. Nem azt. A másikat. Fülorgazmus helloszia.    

Egyáltalán de nincs teleburkolva jobbnál jobb évzenékkel az Amit Sahni Ki List filmzenei album, viszont ahogy a Sargoshi is példázza, talán ez nem is baj feltétlenül. Hiszen puritán dalokkal is lehet főnőknek lenni, lásd a What the Fark megmutatta. Míg Palash Muchhal legújabb komponálása a lemezről sem vall szégyent. Amit legfőképp azoknak ajánlunk, akiknek romantikusan mentek el otthonról. Szépséges, nem túl hivalkodó, azonban eggyel több ok a megnézésre. Ott és van indokolt helye a filmben. Néha csak ennyi kell.