calacitra

Miután a minap valami oknál fogva (erre még másfél hónapot kell várni, hogy kiderüljön miért is pontosan) ABCD dalokat hallgattam vissza, azok után ez a Mad About Dance olyan most, mint bubival közlekedni kerékpár helyett. Nem ugyanaz, az érzés. És a Sangett Siddharth se tudja lekövetni azt a varázslatot, amit a Sachin-Jigar hajtott végre egy évvel ezelőtt legnagyobb megdöbbenésünkre. A Party's Going Mad egy közepes alá erős jóindulattal.

Mintha Angliában lennék most mindig esik, hogy nem láttam előre ez idegesít. 

Az idő közben bw-ba igazolt Yuvan Shankar Raja készítette el a Emraan Hashmi új filmjének zeneösszesét. A zenei rendezőt és eddigi munkáit elsősorban a kollywoodi filmélet szerelmesei ismerhetik jobban (Billa 1&2, Mankatha, Piyaa, Aarambam pl.), de talán majd a Raja Natwarlal soundtrackje segít betörni a bw biznszbe, és akkor ezek után itt is többet találkozhatunk és foglalkozhatunk vele. Az biztos, hogy az első dalelőzetes innen, a cím szerinti Tere Ho Ke Rahenge nagyon jó ajánlólevél, azoknak legalábbis, akik tényleg nem tudták ki ő. Hiszen, aki tudta, annak ez papírforma. Mindamellett szeressük nagyon. Következzen egy romantikus ballada tőle, meg Emrannal a főszerepben, kell is ennél több? Óóóóó. 

Chopra vs Chopra. Mert ha nem mondtam volna még, egész cica meg tesóharc-szerűre veszik a szeptember ötödikét a színészők. De legalább családban marad. Hisz eddig úgy fest, hogy a Priyanka Chopra féle Mary Kom mellett a Dawaat e Ishq -et is bemutatják ugyanazon a napon. What the heck?

Az, hogy mi szükség van erre, nem tudom, így viszont az egyik szív. És egyelőre a DeI tűnik annak, sanszos. Hiába van Habib, vele az elmúlt évek pici sikerei, vagy Aditya karizmája, Parineeti felfutása, kevés lesz ez biza a based on true story ellen.

Most viszont hagyjuk ezt, és adjuk át magunkat a nosztalgiázásnak. Ami most a Mannatban testesül meg. Tőle kapunk egy kis kanálnyi dejavut, akkor, amikor talán számítani se számítanánk rá. Mindezt a Sajid-Wajidtól, akik lehetnének még jobbak is, #telhetetlenségevör, de azok után, hogy első fülre elhajtottam a dalt, most meg nem tudok leállni vele, az azért őket igazolja. Sonu Nigam is visszatér, Shreya meg mindig is itt van volt és lesz, közöttünk. A képi világ pedig? Olyan habibfaisalos na.

Pont a minap néztem a Holidayt. Na azok után képzelhetitek, ez az It's Entertainment dalelőzetes rosszabb, mintha szíven döfnének. Meg annál is, mint amikor meg is forgatják a kést még hatvanhétszer. Nyilván a Sachin-Jigar a sáros ebben, de vastagon. Nagyon nem is értem, hogy ezek a fiúk egy évig vakációztak, és ennyi elég volt a teljes leépülésig, már mindent elfelejtettek a zene szakértésről. Nem gyere be, ez se. Tamannah meg lassan a ciki bw filmek nagykövete és ismérve lesz. Mert ahol ő van, ott ilyen Humshakalsok, Himmatwalak vannak. Bleh.  

Alig hihető, de volt egy törtrésze a pillanatnak, miközben hallgattam, amikor azt hittem ebből jó dal fog kikerekedni még a végén, de aztán minden úgy történt, ahogy lennie kellett, és mindenki ment tovább a maga útján tovább. Én erre. A dal meg arra. Azt hiszem valahol a refrén körül szerettem ki belőle, szóval tömény egy percig tartott a romantikázásunk. Habár Singham kalandjait ezelőtt is másért bírtuk, nem a verőfényes napszemüvegéért, vagy a dalaiért. Értitek, na. Nem lepett meg, csak majdnem.