calacitra

Ezezezez, most hogyan mondjam.... Megvan. Legyen ez a szám, tegyük fel a Vitézy. Én meg leszek a Tarlós. És akkor már meg is értettétek, hogy milyen viszonyban is vagyok ezzel a Jackpot dallal.

Igazából kétfajta megnyilvánulást tartok elképzelhetőnek a megnézése (eh, 1 perc után lelőttem) után, láttán. Az egyik sírás. A másik nevetés. És nem, nem olyan rossz, hogy jó jó. Hanem bűnrossz.

Verdikt. Akárhányszor megnézitek, valahol egy kiscica meghal. 

Ha van a GTPM albumnak kriptonitja, akkor ez a Naina lehet az. A gyengepont, a homokszem a gépezetben, ami romantikus mivolta ellenére se tud igazán magához bilincselni, és rózsaszín ködbe beborítani. Ahhoz valahogy kevéske.

Bár most ettől ne tessék nagyon megijedni #szomcsiyolo, félni tőle, mert amúgy a korong így is patent, és így se sokat veszít kiváló értékéből. Míg másrészről meg tudvalevő, hogy a Vishal-Shehkarek az újrázásban istenek. Úgy, ahogy bwban zenei rendező fronton senki más. Kvázi, ha egy dal először nem szerelem, akkor másodjára, de harmadjára már biztosan az lesz.

Ezért a Naina is megkapja a maga esélyét. De ha véletlenül sem sikerülne belehabarodni a fenének se, akkor sincs gond&harag, mert a többiek, a daltesók simán elfeledtetik veled, hogy van egy ilyen is a soundtracken, vagy hogy nincs.

Ami viszont ennél sokkal idegesítőbb, hogy itt még a betét, a látnivalók, a kémia is olyan gyászos mutatványt képez, amit sajnos rossz nézni - is. A GTPM-nél ezt nem teszik ki az ablakba, a VS meg kaphat egy virtuális fejmosást ezért. Mert megérdemlik.  

Az eddig megjelent falusi, esküvős, partytrekk után jelentem még tovább színesedik a Gori Tere Pyaar Mein filmzenei állományának mezőnye. Most éppen, a Dil Duffer személyében egy habkönnyű, babapopsi-sima, irtó dallamtapadó, hangulatos kis kedves muzsikával ajándékoztak meg minket Vishal Shekharek, akik hála bhagwan végre lejöttek a seggről, annak megénekléséről és már nem folytatják azt a vonalat tovább.

Ez már más, persze az is szerethető volt, állati, de azért az ilyen puritán, klasszikusokat idéző daraboknak is bérelt helye van a fülemben, talán még jobban is. Nagyon telitalálat, ahogy az egész soundtrackről elmondható. A legleglegjobbak közé tartozik, éves szinten is simán élharcos. Ki ne hagyjátok.

Kareena és Imran meg tényleg gyakrabban szerepelhetne együtt, lehetne jodi, ha ezen múlik, hogy ilyen fasza filmzenékben legyen részünk. 

Nem túlzás azt állítani, hogy ennél a Bullett Raja dalbetétnél, de továbbmegyek egész filmzene albumnál (mert megvolt, bár ne lett volna), még az is izgalmasabb, ha egy német röhögve megnyeri a száguldó cirkuszt megint és megint meg megint.

Verdikt, van az a dal, amit Shreya Ghoshal se tud megmenteni. Ez, a Saamne Hai Savera egy ilyen. Egyszer is nehéz volt végigvinni, hát még egyszer, ha fizetnének... se. Se. 

A Sajid Wajid pedig lassan a mumusom lesz. Emberemlékezet óta nem hallottam tőlük már valami minőségi, puccos, luxy nótát, ami picikét is a fejembe szállt volna. Adósaim is lettek, a strigulák gyűlnek, nonononono, innen már csak felfele vezet az út.   

Egyre biztosabbá kezd válni, hogy a Vishal-Shekarék seggmazochisták lehetnek, és nagyon oda vannak érte, a sajátjukért, mindenkiért, mindketten. Másként, máskülönben, hogy fordulhatna elő rövid időn belül + meg egy korongon két olyan filmzene, ami refrénjében foglalkozik ilyen-olyan fordításban ezzel a testrésszel.

Ettől még persze, a Dhat Teri Ki is van akkor guilty pleasure, ahogy a Tooh is volt. Imádnivalóak, szerethetőek, fülbarátak, és tényleg lassan nehéz lesz választani majd egyet, egy évzenét a GTPM albumról. De oké, nem panaszkodom, inkább örülni kell, hogy az év végére is maradt legalább bennük muníció, és előhúzták a cilinderükből, hogy van itt még. Lett is. Igazuk van.

Bár ha valaki látta Punit Malhotra előző filmjét Imran Khannal, aki itt is szerepel, akkor neki biztosan nem kell bemutatni a mostanit se, mert igazából az IHLS címzene után ez dejavu. Nem olyan pepitában érzés az egész, meg unalmas, lerágott, hogy megint egy ilyen nesztek, hanem tök király, élvezni minden egyes másodpercét.

Esha Gupta lett ennek a dalbetétnek a sztárvendége. Talán item girlként is felvezethetnénk, így is írtunk róla korábban, de valamiért cameosabb az érzés, mint az előbbi. Nyilván Indiában ezt másként látják (Salman Khantól csak ezt látni, ő meg a nő felállásban), és igaz, ami igaz, annak készült, item numbernek, ami meg úgy jó ahogy van. Nem klasszikus, hagyományosos, amiért sokszor a szívem fáj, szemem sír utána, hanem táncparkettről induló meg oda való dalocska, de hát ez a műfaj is változik. Az én véleményem meg csak akkor, ha azt látom-hallom, hogy megérte ilyet (stílust, stb) csinálni.

És itt, ezt megérte, nagyon. Dalügyileg már körberajongtam, igen tapad, de Esha Gupta is sokkal szexisebb, mint Priyanka Chopra három item szereplése együtt. Pedig azokkal nagyobb volt a mellény, meg a hype is. Aztán mi lett vége! Az, pontosan, hogy a háromból vissza nem sírunk egyet se, míg a Dhat Teri Ki éppen ellenkezőleg hallgattatja magát, és úgy nézhető, hogy egy nagyon jól megkoreografált csomag. Amiben lehet, hogy Imran és Esha kémiája soha nem látott még kémiát, szembeszökően, viszont ezt is simán elbírja a dalbetét, mert néha még ez sem tud homokszem lenni a gépezetben, annyira magason van a léc.

Nem hiszitek el, mi. No tessék.

Én meg ha kérhetném, akkor Imran-Kareena filmeket minden évbre, évnek, évben, ha már ilyen jó dalokat kapnak mindig a szkript mellé, a seggük alá.