calacitra

Tisztázzuk, ha valami a Yaariyan filmzenék nagykövete, akkor ez nem az. Ettől még szívesen veszem elő, mert nem húzza le a szám szélét, vagy a soundtrack egészét, annak élményét. Inkább csak beáll a sorba, teszi a dolgát, egyszerűen, szerethetően. Van amikor nem is kell ennél több, semmi cifra vagy tupír, hanem az arany középút. Hallgatom is, hallgatom is tovább. A film pedig akár még többre is veheti, mint az előtesen gondolnánk, gondoltuk volna.

Arshad Warsi táncolásánál csak a dal lett kívülálóbb meg különcebb...

De talán már hozzászokhattunk, hisz nem az első ilyen eset a Mr Joe B. Carvalho filmzenéivel és velem, velünk, ergó történt már hasonló, csak az nem lett ennyire másmás.

Szóval tudtuk mi vár ránk legközelebb, de még így is hovatenni elég nehéz volt első fülre ezt, a Mind Blastic című filmzenét. Bár próbálkozunk rendesen, de a jó és rossz között valahol félúton elakad a mérő, meg a mérleg, annak a nyelve.

Lehet szeretni és nem is. De akkor leszek igazságos és elfogulatlan, ha azt mondom, hogy a 'so fantastic' nem éppen a megfelelő jelző rá, amibe eszembe jut, ha hallgatom és nézem együtt.  

A pizsi himnusz és tum hi ho reprise után maga Yo Yo Honey Singh csapott a hangjegyek közé, hogy emelje a Yaariyan filmzenék fényét. Sikerült neki?

Az eredmény legalább annyira felemás lett, mint a [YoYo] zenei pályafutása az idei évre lebontva. Igazából ilyen időben, hidegben, amikor valakik már havat kiáltották, és szél is van, ami szélebb a szélnél, akkor tök jó ezt hallgatni és nézni (Evelyn Sharma jaj), az ég világon semmi gond nincs vele. Funfunfun. Vagy inkább pánipánipánipáni meg szániszániszániszáni, az.

Viszont közbe az énekes, dalszöveg és zeneszerző rapper sem hazudtolta meg magát. Hiába szeretjük, amit csinál, mert ennél a Sunny Sunnyál még a Kudi Tu Better, a nyár egyik bw szózata is összerakottabb, élvezetesebb dal érzését keltette. Ez meg ilyen egyszer használatos, túlfapados, túlbiztonsági, amiben egyelőre nem látjuk a visszajátszás lehetőségét és miértjét. Leginkább ez utóbbit. 

Az indokolatlanul meghosszabbított hét utolsó előtti előtti napja, a péntek csütörtökje úgy kell bevonuljon a nagy blog történelemkönyvekbe, mint ha minden a megszokott, a régi lenne, és nem lenne a holnap. Na ebbe segít nekünk az egyik idei egyik hatalmas évzene-gyanús muzsikánk az Ishk Actually című filmből. Vele is lesz elviselhetőbb, - már teljes kiszerelésű dalbetéttel a háta mögött -, de annyira, hogy nem csak azt felejtjük el, mi áll előttünk, mi vár ránk, hanem még írni is, hiszen nem igen tudom volt e értelme annak, amiről eddig pampogtam, mert végig ment a fülembe a zene. De ez tök jó, ti se maradjatok ki a mókából. A kezeket a levegőbe, a szájat plébeküzemmódba kapcsolni, csápolásizmokat beröccenteni, és már meg se állunk vasárnapig. Hajtsatok, hajtsátok. 

Madhuri Dixitnek vajon kell koreográfiát tanulnia? Vagy az tanul tőle? 

A Dedh Ishqija szerint ez utóbbi. Vishal Bhardwaj meg meg is köszönheti, ha már itt tartunk. Hiszen Madhuri nélkül ez a dal és betét fabatkát sem érne. Értem én, hogy rusztikus, szép, hangzatos, oldszkúl meg minden, viszont akkor tessék úgy is csinálni, mert régen minden jobb volt. Nem pedig ilyen. Amit Madhuri csinált az MŰVÉSZET. A hangerőt pedig tekerjétek le, nézni kötelező.