calacitra

A Bhootnath Returns után ez a Big B film olyan (lesz), mintha az idő kerekét visszaforgatták volna pár tíz évet. Vagyis nekem első blikkre tisztára olyan érzésem lett, hogy kábé 90-es éveket tapossuk most. Ami nem rossz, de azért fura be kell vallani. Nem beszélek ellene, de mellette se tudok igazán. Hiába Big B, és hiába a családiasság, meg a politika képbe kerülése, azzal szembeszegülés, Deepak Sawant (make-up művész) filmje egyáltalán de nem villanyoz fel. De az indiaiaknak ehhez azért lesz egy-két szavuk.

A Khanoknak, a Kapooroknak, a Singheknek, meg a többi felsőtíz nevevan színészdinasztiának most aztán igen lefőtt a kávé, mert Rajkummar Rao személyében egy igazán tehetséges, bátor, és jó színészi kvalitásokkal megáldott versenytársat kaptak a fejükhöz.

Akire nem csak mi, hanem már szerencsére bw is felfigyelt, és tavaly a(z általunk még nem látott) Shahidban nyújtott alakításáért pl. díjban is részesítették. De jegyezzük meg, hogy jelöléseket is szép számmal zsákolt a legfőként a Talaashból vagy a Kai Po Che c. filmekből ismerős RR-t.

Aki ezen felörömködve most még inkább beleássa magát a bw indie párhuzamos, underground filművészetébe, és csak nem akar romkomokat, mászálákát alászignozni (a Queen jóllehet a kivétel, de azt is behúzta). 

A következő a sorban: a City Lights. Ami megint valami olyan, amit nem bw, vagy egy másik 3-4 hollywoodi produkció ír, hanem az élet. Persze ez az indiaiak ettől aligha fognak kardukba dőlni, de azért csak jelent valamit majd, hogy a Hansal Mehta rendezte ezt is, aki a tavalyi Shahidot, amiben meg RR pont ott volt, és nyert azért. 

Nem tudom, de erre csak felkapják. Meg arra, hogy azért Rao mit meg nem tesz a családért, azért, hogy a gödörből kimásszanak meg hogy a múltat visszahozza, és a jelent valami fényesebb jövőre cserélje.

Lesz itt fénykeresés, kapaszkodás, megalkuvás, tűrés, és harc az élettel, az életben mindenáron. Mert azért a függöny meg a színfalak mögött zajlik az igazi történet bwban is. Must-see.

Nincs három kilenc nélkül. Avagy welcome to Housefull 3!

Sajid új filmje akár lehetne a mindent vagy semmit, de hát ő mindig ezt játsza. Vagyis ehhez ért. A szokatlan, fárasztó, indiagenerált poénok mestere, aki a sok kövezés, savazás, ekézés után sem teszi be a széket a szekrény mellé a sarokba, hanem évről-évre megmutatja magát, előáll egy olyan grandiózus castorientált filmmel, meg olyan dalokkal, dalbetétekkel, amikről más ember rendező fia csak álmodik és álmodhat. Neki meg ez jön, és megadatik konstans. Szóval valamit konyít ehhez, hiába a mérhetetlen sok nemtetszés, diszlájk, a kommentek letiltása, azért ő India Barátok Köztje. Senki se, és mégis mindenki nézi, róla beszél.

A Humshakalsban sem szakít igazán a hagyományokkal. Már az előzetes olyan housefull dejavu, amit ki sem kérhet magának, hiszen az. Csak a történetet csavarta meg még jobban, és facsarta ki. Tehát aki azt szerette, annak egyenes az út most is. Legfeljebb adva lett hozzá pár új színészarc (Ram, SAK), de pl. Riteisht megtartotta Sajid és dolgozik vele tovább. Lehet az eltitkolt gyereke, hogy ennyire futtatja. De ahány férfi annyi nő alapon nem lesz hiány hősnőkből se. Esha, Tamannah, és Bipasha fogják a gyengébbik nem vonalát erősíteni. És elnézve még a végén győznek, felülkerekednek a férfiakon, és róluk fog szólni minden. Nem pedig a beígért fun komédián, amiről tudjuk jól az milyen, ha Sajid csinálja. Hát ilyen. Pont ilyen.

Ha most (még) nem, akkor a zenével még célba érhet a Humshakals. Mert Himesh lehet a mentő őv és körülmény, aki a semleges, és pártatlan, billegő nézőket még a maga és a film oldalára fordíthatja egy esetleges impozáns soundtrack eredménnyel. Amihez majd a betétek is fel tudnak nőni. Vagy éppen fordítva is történhet, ki tudja.

Az biztos, hogy addig még maradok. És a Housefull sem tántorít el ettől egyelőre. Hiába nem okoztak maradandó élményt. És akkor még szépen fogalmaztam. Meglássuk. 

Mielőtt még félreértitek nem akarom magyarázni a bizonyítványt, amit a Hawaa Hawaai sundtrackkel Hitesh Sonik elkövetett, de már az elején leszögeztem, hogy azért valamilyen szinten örülnék neki, ha ez a film nem csak és elsősorban a zenékről szólna, hogy azok milyen de ilyen hangzatosak. És a végeredmény ehhez dukál is, mintha imáim meghallgatásra találtak, így legyen ötösöm a lottón aztán. Persze nem kuka az egész úgy ahogy van, csúfos meg minden ilyen, hiszen a címzene is címzenébb is nem lehetne. Van benne szépség, jóság, megannyi érzelem is szorult belé plusz, igazán a szívünkhöz nőtt. De azért mindent összevetve azt a filmet láthatnám már inkább.      

Még a legnél is legelvakultabb bw rajongót sem lehet palimadárnak nézni, hiszen az is tudja, hogy a The Xposé nem más akar lenni kimondatlanul, mint egy The Great Gatsby klón, annak indiai helytartója, DiCaprio nélkül, de Himesh Reshammiya-val az élen, a főszerepben. 

Amiben egy celeb (najó szexszimbólum) hirtelen halála jelenti a kezdet kezdetét. Valahol itt is vesszük fel majd a fonalat, mindezt a 60-as években datálva, és kérdezzük azt magunktól, meg a többiektől, hogy hát mi is történt vele. Gyilkosság? Öngyilkosság? Baleset? Vagy valami más? A válaszra május végéig kell várni, már ha akarjuk tudni tényleg, hogy mi történt. 

És hát ahogy azt korábban is felhoztam a filmmel kapcsolatosan, nagyon nem lehet zöld ágra vergődni rajta. Minden ellene szól, és mégis mellette. Annyira rossz, hogy már jó, vagy van is annyira jó. Vegyes nagyon, és már az előzetes ilyen, hát a film akkor még mi lesz. Érdekes és érdekel, de érdekházasságot nem kötök, ha nem muszáj vele.

Amúgy meg lesz itt még Yo Yo Honey Singh, féktelen pompa, ragyogás, Irrfan Khan cameo, és pár új arc Zoya Afroz és Sonali Raut személyében is. Nem must, de see.