calacitra

A hirtelen felindulásból megálmodott, kihelyezett és gyerekek számára is (ki)nyitott nemzeti dohánybolt  ChennaiExpress különblog ezzel itt a végéhez ért. Bezárunk és ezek után senkit nem szolgálunk ki több és több readysteadypo kontenttel, reklamációt éppen ezért nem is fogadunk el. Úgy érezzük én és én, hogy megcselekedtük, amit megkövetelt a híres kortárs bw blockbusterünk. A mai naptól kezdve ezt is szkippelhetjük már a bakancslistánkról.

És való igaz, egészen jó volt egyfele figyelni csak, egy dologra, arra a dologra pontosan fókuszálni, nem ötezer helyre mindenhova. Mert elmondjuk, elismételjük még egyszer, hogy ez volt A Nagy Chennai Express Nap. Csupa nagybetűkkel, a szavak elején. Még utoljára hogy meglegyen az utókornak, ilyen is volt, lehet mit mutatni, meg büszkének lenni, hogy elkezdtük. Meg olyat tettünk le, amit más nem. De hát mondom roppant mód meg és kiérdemelte.    

A végére pedig már csak ezt az interjút hagytam ki, ahol Rohit a rendező, és a két vezető színész van, volt jelen. És amiből mi a legjobb, legmókásabb pillanatokat kapjuk meg. A csomó bullshit kérdéssel most nem fárasztanak minket, helyette inkább itt van az, hogy Deepika elszínészkedi milyen is az, amikor a fanok meglátják Shah Rukh Khant. Egy rajongó bőrébe bújik (nem nehéz, ő is az valahol), vicces, gondolom sokan magukra ismernek, persze az is benne van, hogy most sokan ettől bedurciznak, mert nem volt szép húzás a részéről. Nekem poén, értem én a viccet, csak nem mindenki én, és a másik oldalt is megértem. De ezen kívül nyugalom akad még azért funfunfun pillanat bőven a maradék játékidőben. Srk tibiatyázik (deszkára pattan) egyet 'mápápá', meg felveszi a földről lábbal Dee csomagját, majd négyen egypercésnyerszeznek, végül meg elvannak mint a gyerek, amíg és amint játszanak verdás kisautókkal.

Oh my God! Lungi Dance. Ennyi volt hát. 

És akkor lássuk mit mond az aktív kritikus közönség, akinek a bemutató után, mindjárt az ajtóban az arcába tolják a kamerát és a fejéhez teszik a legleglegleglegegegyügyübb kérdést amit ilyenkor lehet, hogy mégis milyen volt már, hogy tetszett. De ezek nem olyan emberek, mint én, mert az ilyet nem tolerálnám. Olyankor még a mozi hatása alatt vagyok, lehet később meg is bánnám, amit akkor mondanék. De itt se rólam van szó, én vagyok a világ közepe, hanem ez a film, a Chennai Express, ami a megkérdezettek szerint goodgoodgood lett. Vagy valami ilyesmi, és még néhány awesome is becsúszik, nyilván elvakult, elfogult fanoktól elsősorban (de volt, aki le is oltotta, helyes). Végülis nekik készült, miattuk. SRK azt hozta, ami nekik kell, amit szeretnek igazán a bw mozikban. A maszálát. Rohit Shetty meg nem ettől tanult meg filmet rendezni. Tényleg olyan ez a mozi, mintha Salmant kicsérélték volna SRK, aztán foroghatott is. Mondom úgy, hogy nem láttam, de ez az ember szokatlan, különös érzése, akárhányszor közelebb kerül hozzá.  

Naam to suna hi NAHI hoga....

Egy kis mankó azoknak, akik még nem jöttek rá miért is sikeres annyira a Chennai Express. Mert persze, hogyan felejthettük el, hát a NÉV, ott a NÉV, ami kötelez, ami annyi de annyit tudna mesélni, ha tudna. Ő Rahul. Emlékszünk még rá? Honnan is jött? Ki ő egyáltalán? És mi köze ehhez a filmhez? Meg a többihez? Válaszolni nem is érdemes. Egy biztos, hallani fogunk még róla. Instant, örök, kult, avagy másnéven SRK. Egy az egyben. Aki többek között a videóban azt is elárulja (még egy korábbi szereplésének bevágásával), hogy hogyan lehet és kell, milyen is az a shahrukhkhanos beállás. Hát ilyen. Mi már gyakoroljunk, nem is olyan könnyű, de azért a Rahulságtól még messze vagyunk.     

45 másodperc után nehezen hiszem el, hogy  Rohit és Srk valaha is eljutottak oda ahova akartak egyébként. Ez is mekkora őrület már. Az ilyet is kezelni tudni, inkább ki se szállnék az autóból. Erre Srk még integet is, mindenkire van egy jó mosolya, arra nem is gondol, hogy ha nem lennének ott az indiai tekesek, akkor szétszednék őt darabjaira akkor és ott meg helyben, kis túlzással.

De mondom semmi, megszokta, megszokhatta már, olyan arcot tol végig, mintha éppen reggelezni, vagy minket olvasna. Miközben az mehet át az agyán, hogy 'semmi különös, egy újabb nap, egy újabb város, és csak megint néhányan kijöttek, akik szeretnek'. 'Hát akkor adjunk nekik valamit cserébe'. És akkor felpattan arra az autóra, amiben én mindig ülök, ülnék, ha ott lennék, és dobálja úgy a kisseket mindenkinek, mindenki felé, mintha nem lenne holnap, és még autogramra is van ideje, tollat kérni. Gentleman.

Miközben a rendező, Rohit Shetty azt se tudja hol van hirtelen. 1:21-nél meg úgy néz fel, mint a kisgyerek, meg mintha Istent látná maga előtt. És nem is állok messze az igazságtól, hiszen az ott látható emberek kábé hasonlóan halálkomolyan vélekednek is erről a személyről, a romantika királyáról, elég csak rájuk nézni, vagy ezt a videót lepörgetni. Eszméletlen. 

Hello, sziasztok. Itt és most következik A Nagy Chennai Express Nap. Amikor másról nem is fog szólni a kontent csak erről. Arról a filmről, ami jelen pillanatban is, e posztok írása alatt is szépen döntögeti tovább a rekordokat odaát, Indiában, és bw berkeken belül. Úgy, ahogy azt még nem láttuk, tapasztalhattuk, érezhettük bőrünkön, se most, se 2013-ban, se előtte.

Persze hát a blog életében is egy fura vállalkozás ez. Ilyen még nem volt, de tegyük a kezünket a szívünkre, és valljuk be magunknak meg mindenknek, hogy azért nem mindennap történik az meg bw filmmel és amúgy Srk filmmel, ami most a Chennai Expressel igen és mégis.

Tehát egy napot a hétből, az évből nagyon is megéri rááldozni. És bár való igaz, hogy mi se ezt néztük ki maguknak, a mai napot éppen, de egyszerűen már nem lehetett úgy mazsolázni bw hírek között, hogy ne fusson bele az ember, találja magát vele szembe, megint és megint, és megint. Mindenhol ott volt már higgyétek el nekem, így mi sem maradhat(t)unk ki a jóból.

A calacitra akkor voálá elchennaiexpressedik egy napra, pár poszt erejéig. Get on the train blog baby!

Kezdésként mindjárt azt is megcsodálhatjuk, ahogy az indiai nép, aktív közönség egy kis szelete, morzsája (már ha abból indulunk ki mennyien láttám már, ahhoz képest) teljesen megőrül csak attól, hogy kedvenc királyuk megjelenik a vásznon az ikszedik másodpercben. Durva. Na ezt nevezém én mozizásnak, és őket filmbuziknak. Hozzájuk képest, mi kik is vagyunk.

Amúgy nem tudtam mondtam e már, de számomra, számunkra ez baromi fárasztó, idegesítő lehet, mármint, hogy így végigkommentálják, trollkodják az egész filmet konstans, elejétől a végéig. Állandóan megy a duma, a bekiabálások, és ez még szerencsésebb esete azoknak a dolgoknak, eseményeknek, amik előfordulhatnak egy indiai moziban. Szóval nem lehet egyszerű ez, nekünk akik nem így nőttünk fel, vagyunk ehhez hozzászokva. De más világ, és ettől eltekintve simán beülnék egy ilyen vetítésre, persze úgy, hogy előtte azért már láttam a filmet, amit meg akarok nézni indiaiak közepette. Epik.