calacitra

Van. Ahogy azt Anirudh Ravichander legújabb turistamágnes és látványcsalógató a városhoz intézett (de nem ő írt) himnuszában hallhatjuk, és már klip lévén láthatjuk is saját szemmel. Azt nem tudom, hogy most mennyire lenni büszke chennainak erre és ezért, de a kívülálló szerepemből adódóan azt meg tudom erősíteni, hogy azonnal nem vennék repjegyet csak oda, mert ellenállhatatlan vágyat éreznék a feltérképezésére irl, googlep maps nélkül, de valamikor azért lehet róla szó. Eladni tehát eladja, és az ilyeneknél nem is kell többet agyalni. Nekik, róluk szól ez a Chencay Illa (a cím viszont öt pötty).

Minden egyéb kommentár nélkül ragadjuk meg a pillanatot meg a hetet, a hét első napját és hirdetjük a bw kontentot egy pár poszt erejéig. Jóllehet a mostani éppen hogy kivétel ez alól. Hiszen a Vanakkam Chennai egy tamil nyelvű kollywoodi mozi, de ő is nemzeti kincs, van annyira mint bw, szeressük tehát nagyon.

Szóval ennek a filmnek az egyik dalbetétjét választottuk ki hétkezdő himnusznak, ami megadja, amit ilyenkor szokásos és kell. Az Oh Penne, ahogy a filmzenei album többi darabja, tesója, Anirudh Ravichander szerzeménye. Maga a dalbetét pedig annyira friss hozzá meg alá, hogy eddiglen keveseknek adatott meg az élmény, hogy láthatják, így, ilyen formában, nem is moziban. Exkluzív és satöbbi. Tapadjatok rá, a dallamra, meg ránk.  

A hirtelen hír-telenbe átcsapó bw mindennapokba komolyan jobban el lehet fáradni, mintha valami bankrablót kéne üldözni, de komótosan. A mai napot is csak az tudja megmenteni, hogy a Bhaag Milkha Bhaag dévédé kiadásra került (44!4négy444!!), már az e-polcokon adja, kínálja fel magát, valamint, hogy napok óta szállingoznak a jó minőségű és teljes kiszerelésű Chennai Express dalbetétek a netre. Amiknek azért is örülünk a kelleténél jobban, mert tudjuk jól, hogy ez hova vezet majd, mi lesz ennek a vége úgy 1 hónapon belül. Még akkor is, ha láttuk, megvolt, de azért természetesen újranéznénk. Innen is érkezik a Kashmir Main Tu Kanyakumari a legmaibb legújabb egész dalbetétje, amit mindenki nézhet, de persze csak saját felelősségre, hajrá, holnap úgyis csütörtök.    

Szeretem azt, ami déli. Szeretem azt, amit Anirudh csinál. De azt nem, aki ehhez a dalbetéthez a koreográfiát feltalálta. Inkább ne tette volna.

És igen, ritka, de teljesen egyet kell, hogy értsek azokkal, akik szerint ez most mellé meg félrement ilyen szempontból nézve. Ami aztán úgy ahogy van, haza is vág az élményből, és lehúzza minden összetevőjét, ami jó is benne, meg elveszi a kedvem tőle.

Leginkább kémiátlan, unalmas az egész táncrésze a csomagnak, sehogy se akar működni, nem élvezetes, mintha a tisztelt koreográfus nem igazán kapta volna el a fonalat, a dalt, a lényegét, ezért pedig nagy kár volt.   

Mert ilyenkor aztán hiába pazar a színkavalkád, furi a helyszín, vagy kiváló a muzsika, még annál is szebb Priya Anand, mert ez nem énekli ki a sajtot a szánkból, ez kevés ahhoz, hogy elfeledtesse azt, ami ott történik mozdulatügyileg. Inkább hallgatom, mintsem nézzem tovább. 

Ez most akkor jól helyre rakja a fene nagy fantáziánkat. Hogy elképzelünk ezt, és az úgy lesz, aztán meg a fenéket, mégsem.

Egyszóval ki hitte volna, hogy ebből az Anirudh féle filmzenéhez ilyen kajak nyugati, de kellően keleti mázas klipszerűséget hoznak ki. Első blikkre cudar látvány, és van benne pár amúgy máskor, más esetben el nem nézendő gond is vele (Adhit miért hagyták ki annyira???), viszont marhára tetszik, így kit érdekel.

És maga a zeneszerző, zenei rendező is megmutatja magát széles világnak, hogy tud ő táncolni. Tényleg tud. Picit vicsesen (Adhinál nem), modorosan, darabosan, de nem is ezért szeretjük. Hanem a zenéért. A zenét meg ezért a látványért. A koreoért, a csudaklassz színekért, környezetért. A csúcspont mindenképpen az, amikor a lányok is elmennek, ott engem a libabőr kerülget, akárhányszor is nézem meg.

Az meg gigafakt, hogy bár kifejezetten jó a dal önmagában is, de ezzel az őrült videóanyaggal kifejezetten jobb lett, hatványozódik az élmény. Aki nem hiszi, hajtson utána. Aztán meg higgye csak el, hogy az öklét rázza rá, és nem tudja felfogni mindazt, ami előtte történik.

Verdikt. Százszor ez, mint a Lungi Dance. Csencsencsencsen.