Az van, hogy az Ek Villain per pillanat egy okosabb Aashiquinak felel meg. Olyan mintha a folytatása lenne, ahol minden kap még egy plusz réteget. Hiszen a történet már több lesz mint egy románc, Shraddha is szebb lett 365 nap alatt, meg egy ellen is képbe kerül, sőt még még még szép szívfájdító dalokkal is csurig lesz töltve, ilyenekkel mint a Banjaara akár.
Amit Mithoon szerzett, Arijit Singh helyett Mohd. Irfan dalolássza el, és nagyon nagyon nagyon közeli, rabul ejt, hozzád szól, megérint, de mégis egy Tum Hi Hotól hátast dobtam, ettől meg nem.
Talán a hype, a túl magasra feltett léc miatt marad ennyi és nem valami frenetikus élmény. Vagy az s lehet, hogy én vártam azt, amit már előtte is megadtak. És tudom, hogy tudnak olyat.
Persze ha helyén kezeljük, és nem kezdjük el azonnal összehasonlítani iksz és ipszilon évzenékkel, akkor ez van olyan lebilincselő, hogy magával ragadjon. Sőt meg is teszi.
Utolsó kommentek