Álmomban ez sokkal perfectebb volt. Legalábbis akkor, amikor elképzeltem, hogy milyen lenne egy Ek Villain dalokból összegereblyézett mesáp kisvállalkozás. Erre DJ Shadow kapitulál. És a füleket teljesen érthetetlenül otthon hagyja meg cserben. Nem ezt vártuk egyáltalán, ha várhattuk. Ilyen és ehhez hasonló filmzenék nem palvinbarbarák, hogy nap mint nap vele találkozzunk (az interneten), mert mindenhol ott van, róla szól. Persze a szám nekem is nyitva maradt, csak nem azért. A csodálkozás negatív formája vetült az arcomra, mikor a végére értem és kerestem valamit, ami pont nincs benne. Vakvágány, de soha rosszabbat azért.

Ek Villain mashup

Hamdard
Az Ek Villain már a mozikban startolt, mi pedig hát be kell érnünk egy dalelőzetessel. Bár nem akármilyennel. A Hamdard ugyanis Mithoon és Arijit Singh közös munkája, akiktől a tavalyi év bw dalát köszönhettük. És bár azt megismételni most ezzel itt nem sikerült, de hazudnék ha azt mondanám, hogy fasorba sincs a Tum Hi Hoval. Arról nem is beszélve, hogy a fejem közbe verem a falba, hogy akkor melyiket is szeressem jobban majd a soundtrackről, amikor arra, az évzene kérdésre (2. negyedév) kerül a sor.
A sztori meg wtf, most már tényleg nem tudom, hogy mi van.

How to make it: Awari
Az év eddigi legjobb tételezése, ami nem is az. Mármint item number. Mert a készítők nem így gondolnak rá, viszont mégis képtelenség máshogyan. Hiszen ha ez nem az, akkor mi. De a lényegen persze nem változtat, hogy nagyon frenetikusra sikeredett, már körberajongtuk egy poszt erejéig, most pedig azt láthatjuk ahogy készült.
Vagy látnánk, mert a showt teljes joggal az item lédi: Prachi Desai lopja el. Ő van a középpontban, és némileg roppant fura mód nem beszél bele a takarítónénitől kezdve a világosítóig mindenki, hanem csak ő van (80%-ban). Ilyet is ritkán látni na. Jóllehet a forgatásról se derül ki kendőzetlenül akármi, bár ezen most szemet hunyunk. És megelégszünk PD-val, akin látszik, hogy nagyon imádta ezt csinálni. Mi meg csak örülünk neki.

Item number: Awari
Talán Prachi Desai? Talán a Soch? Talán az Ek Villain? Talán mi?
Na de komolyan, ki húzott nagyot, és ki nyert ezzel a különc item numberrel: az Awarival?
A válasz: mindenki.
A színésznő első tételezése mondjuk ki nagyon jól sült el. A remény szalmaszálába kapaszkodva mintha teljesen más világba csöppentem volna a nézése közben. Nem mondom, hogy nem akart nagyon bizonyítani, oltárit domborítani és megmutatni PD (hah overacting), hogy helye van a parketten, és bwban egyaránt, de ez most egyáltalán nem zavart. Mert jól tette a kereket (a koreo se egyszerű), gyönyörű itt, is, mint mindig, és a táncra se lehet fintorogni, ne is akarjunk. Amúgy én sokakkal ellentétben bírom Desait, és tök örülük neki, hogy ez most telibe talált. Neki. Nekem.
Apropó más világ. Nem csak neki köszönhető ez az érzés. A pakisztáni banda legalább annyira, ha nem jobban, kiveszi a részét belőle. És ha a Saturday Saturdayt leszóltam, ekéztem amiatt, mert mert újrázni, akkor az Awarival is ezt kéne tennem. De nem tudom, hiszen ez másik liga. Felső osztály, az elit, a krémhez tartozik, ahova az SS nem kapott meghívót. Jobb is ha tanulnak, így kell ezt csinálni, feldolgozni, sőt átdolgozni, mert az Awari se így szólt mindig, pontosan így. A Soch a banda neve. Jegyezzük meg, a margóra, kis betűvel véssük fel, hogy lesz ez jobb is.
A dal egyébként egyáltalán de nem item song. Amolyan anti item song (a készítők nem is annak tartják, mondják). Nem megy szembe az intézménnyel, vannak közös pontok, de azért túlzásba se viszi. És ezért most nem jár harag. Kellett ez, talán pont ez hiányzott, hogy felrázzák az állóvizet, amibe magát jutotta az item number különiskola. Találó hangulat, soft, rock, csettintések, szép hangok, ritná-ritná, mikor is hallottunk ilyet utoljára bwban? No ugye. De nyilván nem ezért lelkesedünk érte, hanem önmagáért teljes valójában.
Az Ek Villain meg? Csak még jobban összezavartak minket, hogy most mi is lesz. Lehet direkt így akarták. Én azonban, és innen könnyű okosodni, kihagytam volna a filmjeleneteket egészben, és csak a tételre fókuszáltam volna. Áh de hagyjuk is, bravó, tapstaps, kötelező képkocka látnivaló. Nehéz leállni vele.

Arcom.jpg, amikor Shraddha Kapoor ÉNEKEL!
És még Priyanka akar betörni a zenebizniszbe, na de kérem?!
Alia Bhatt után tehát egy újabb fiatal heroine palánta, tanonc vette kezébe a mikrofont, és kezdett el úgy énekelni, ahogy azt senki nem látta előre jönni. Mert nem is az, hogy volt bátorsága, hanem, hogy még egészen jól is szól. Nyilván én a nem dalolászási skillemmel nem fogom megmondani most a tutit arról, hogy Shraddha aztán a nagy cét is ki tudja. Viszont az tisztán hallatszik, hogy ez nincs megtámogatva hátulról, nem segítenek rá, hogy jobban szóljon. Persze nem is kell, van annyira charm, hogy még egy ok miatt szeressük a feltörekvő színésznőt. Ja és a Galliyant adja elő, az Ek Villain egyik legszuperebb filmzenéjét. Társa még Ankit Tiwari ebben.
Utolsó kommentek