A dalokhoz való viszonyom már ismert, dióhéjba a Tum Hi Ho számomra etalon, az évzene innen, de mivel sokan szeretik a többit is a korongról (nekem annyira nem), így csak idő kérdése volt mikor születik meg már a csomó remikszpróbálkozás után egy mashup is az Aashiqui 2-nek.

Na pontosan eddig kellett várni, mert Kiran Kamath magára vállalta, vagy inkább a T-Series unszolására elkészítette. A végeredmény egészen korrekt lett, mifene, habár azért nem hoz lázba, ettől se szerettem meg azokat a dalokat, amiket amúgy se szerettem a soundtrackről. Lájti, talán még találkozunk vele, talán nem. 

A filmhez pedig hozzátartozik, hogy mára már tagja a bw blockbusterek illusztris társaságának. És egyben 2013 első jelentősebb anyagi sikert hozó hindi filmje lett. Persze nem hozott össze 100 croret, de azt is kell nézni, hogy mennyiből indultak, mibe került az egész Aashiqui csomag. Tippre Bhatt filmről lévén szó azért nem lehetett olyan drága és költséges, tehát egy 60-70 crore megugrással (összbevétellel számolva) már oda lehetett érni a nagy siker kapujához, és át is lépni azon. Az A2 ezt megtette, amit valljuk be nem gondoltunk volna. Vagy én nem, az biztos. Olvasom néhány helyen már a DDLJ utáni legjobb romantikus desi mozinak titulálják, ami nagy elismerés. Még a végén megnézem, pedig...