Bréking nyúz: a következő, 2013-as Oscaron Indiát nem más, mint a Barfi! (made in bw) fogja képviselni az idegen nyelvű filmek kategóriájában. Hurrá. Őt indítják, ki mást mertek volna. 

A nagy cél, az álom persze a legjobb öt közé való bekerülés -lenne, ami legutoljára 2000 elején a Lagaannak sikerült éppen. Azóta pedig ez senkinek se nagyon akart összejönni. De most valamiért hiszek abban, hogy neki, a Barfinak van sansza bekerülni az elitbe.

Még akkor is ha bw rányomja a bélyegét. És tudom, hogy az Akadémia ezt nem komálja. Vagyis azt, hogy az indiai film túl indiainak tetszik lenni sokszor. Hangoztatják, hogy nem elég westes meg ilyesmi. Ilyenkor nevetek is nagyot, haha, senkiháziak kezében van az is.

Viszont így vagy úgy, nézem le az egész semmit, akkor is hatalmas dolog lenne, elsősorban a bwnak, ha Anurag Basu filmje helyet kapna a végelszámolásnál. Egyelőre a statok nem csúnyák, a storyline oszkárérzékeny, mitöbb elég nyugati is már, hogy ezt se igen tudják a szemére olvasni.

Mondom jó megérzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Ha most fogadni kéne, fogadnék rá komolyan, arra, hogy Barfi menni Oszkár.