Annyiban rendhagyónak számít ez a mostani, hogy nem egy aktuális, porondon lévő filmhez készült, meg készítették, hanem egy régebbit szedtek elő a poros polcról, meg azokat a filmzenéit maszalázták, gyűrték jól össze, amennyire csak lehet. Úgy ennyire.

A Band Baaja Baaraat az újkori esküvős filmek nagykövete volt akkor, és azóta, aminek igaz, hogy a zenéit első körben nem sikerült teljesen elfogadni, viszont utána már be kellett látnunk, hogy a Salim Sulaiman jól végezte a dolgát.

Ennek a mashupnak ezt majdnem sikerült is visszaadni, de nem. Hiszen azt merészelte véghezvinni, hogy a Thug Le-t, az akkori 365 nap egyik toronymagas évzenéjét (top20-as volt, h jól emlékszem) kihagyták se szó se beszéd. Ez meg olyan bűn, amit most és itt nem tudunk neki megbocsátani, akármennyire is szólhat szupiszuperül. Amúgy azért attól is messze van.