A nyertesekről már volt szó, magáról a gáláról még nem. Bár ezen se kell sokat csodálkozni, mert ottan az ilyen nem követhető élőben a tévében vagy streamen akárhol, segítségével, hanem csak hetek múlva kerül ki adásba, és fel ide, az internetre. Az okokat, a miérteket nem nagyon tudom, biztos van rá magyarázat, kell lennie, de végülis tökmindegy (tweeteren így is ment live kontent, csak az úgy nem izgi). A lényeg, hogy a tegnapi nap folyamán végre már megérkezett a gála teljes hosszában, így majd mindenki számára megnézhetővé vált. Nézzük is hát.  

Az idei Zeen, ahogy az látható és várható is volt Priyanka Chopra és Shah Rukh Khan voltak a házigazdák. Ami nem egészen pontosan azt jelenti, mint amit nyugaton állandóan látunk ilyenkor. Mert nem csak felkonferálnak, standupoznak, vagy fél órára csinálnak showt, hanem végig újra és újra a díjak átadása közepette a színen vannak, saját műsorral lépnek fel ők. De hogy mikkel is? 

Talán már mondtam, hogy azért szeretem ezeket a bw awardsokat, mert színesebbek, mint nyugati sótlan társai. Azt viszont még biztosan nem, hogy különösen az tetszik bennük, ahogy jó és humoros érzékkel nyúlnak a filmekhez. Pontosabban az adott év filmeihez. Hiszen ezeket fogják és viszik fel a hostok színpadra. Új szkénákkal, kifordítva, átdolgozva viccesebben előadva. Avagy intertextualitás evör. És az az igazság, hogy roppant mód tud is működni az, ahogy tovább gondolják a filmeket (lásd most Don és Roma gyerekei társaságában). És ebből nem csak egy, hanem kettő-három is akad egy gálára.  

Aminek persze ára is van: az idő. Mert a díjak átadása nem fájna annyiba, sokba, ez világos. De mivel ezek az említett showelemek a részét képezik a gálának, amihez még egyéni más fellépések is jönnek (idén ez volt Ranbir és Shahid Kapoor, valamint Katrina Kaif és Vidya Balan előadása) így nyúlik el igazán hosszúra az egész. Be is kell vallani, hogy baromi hosszú és nehéz egy ilyet nézni, végigülni. Ha érted, ha nem. Még az indiaiak többsége is így van vele. Gyakran olvasni vissza olyan kommenteket, hogy ilyen és olyan unalmas volt a számukra az adott díjátadó.

És ha már itt tartunk, a mostanival kapcsolatban azt jegyezték meg éppen, hogy SRK túl lett használva már "host"ként. Hiszen ez volt a harmadik díjátadó rövid időn belül, ahol ilyen szerepet töltött be a színpadon. Jóból is megárt a sok alapon pedig már néztek volna az emberek mást, új arcokat, helyette. Annak ellenére mondják, hogy Priyankaval - talán túl - jó párost is alkottak végig. Khm. Meg volt a kémia stb. Nem is hiába vágták be minden második percben felesége Gauri arcát éppen. Na de ez már bulwár dolga.           

De nem állunk meg, egy percre se. A show megy, pörög, tovább és előre. A videókból jöjjön még egy ide, aztán a többi már a DTFZeeVideos csatornáján található meg igény és kedv szerint. Jó szórakozást.