Pár éve ennek se lett volna semmi keresnivalója bwban. Egy árva rúpiát nem adtak volna érte. Most meg bumm, 2013-ban, nagy lehetőségek évében, mégis itt van egy víz alatti 3D-s thriller cápákkal meg mindennel hindi nyelven, az indiaiaktól. Kemény.

Meg igaz történet is, és nem mellesleg úgy néz ki, mintha láttál volna már ilyet, csak brown rang hölgyek-fiúk nélkül. Hiszen néhányan már be is azonosították, megkeresték a nyugati megfelelőjét, ikertestvérét, mert hogy van szerintük. Ez pediglen nem más lenne, mint az Opern Water 2 . Még jó hogy nem volt meg, vagy megvolt és már nem emlékszem rá.

Egy bizonyos Gurmmeet Singh a rendezője a Warningnak. És csomó olyan arc tűnik fel benne, aki eddig nem tűnt fel sehol, de talán utána még lehet. Ilyen Santosh Barmola, Suzana Rodrigues, Manjari Fadnis, Varun Sharma, Jitin Gulati és Sumit Suri.

Amúgy hirtelen nem is tudom, melyiket nehezebb feldolgozni, ezt, vagy azt, hogy Ben lesz az új Batman? Költői kérdés volt. Ne is boncolgassuk. Meg ne is lássuk.