calacitra

Filmből egyelőre elégtelen (a trailer után szabadon), de dalokból még vizsgázhat jelesre a Creature. Vagyis ezt gondoltuk, tévesen, még mielőtt a soundtrack meghallgatásra adtuk a fejünket. Aztán nem kicsit később már rá kellett ébrednünk, hogy ez a magyar valóság, és Mithoon neve se garancia konstans all time a magasfilmzenékre. Hiába üli és lovagolja meg saját sikereit, pritamozik óriásit, sajnos ez nem elég, és mintha már unalmassá is válna, hogy nem tud kijönni, kitörni ebből. Mert, ami a Tum Hi Hon még bekajálható volt, az itt a Naam-E-Wafa esetében olyan, már, mint 42 gólt dobni vagy kapni egy vizilabda mérkőzésen. Gombocból is sok.

Mindjárt három, mert az egy kevesebb betű. És snasz is. Arról nem beszélve, hogy dübörög a Happy New Year MARKETING. Welcome drink, korty. A baj viszont az, hogy hiába van ennyi (és még), mert egyiket se vizionálom a falon, hogy jól nézne ki ott és vele. De lehet ez a trailer rákfenéje, hogy már semmi szépet és jót nem tudok mondani róla, Farah Khan filmjével kacsolatosan...

Azon vettem észre magam, hogy úgy tekintek már egy Shah Rukh Khan-i filmelőzetesre, mintha az nem is Shah Rukh Khan-i lenne. Vagy legalábbis hozzá szoktam már egy ideje akaratlanul, hogy szemellenzőt viseljek, mert a színész továbbra is csak keresi régi önmagát. A baj pedig ott kezdődik, hogy ő azt hiszi, ehhez tényleg a múltba kell vissza mennie, csak hogy ezt vegyük alapul. Pedig Farah Khan se tegnap rendezett egy utolsót, simán benne van a kockázat, akkora, amekkora név alapból.  

Korábban írtam is a HNY kapcsán, hogy ha tehetném előre forgatnám az idő kerekét oda, amikor Srk tényleg elkezd nem haveri körökből rendezőt választani, meg csak a pénz után futni. És erre minden esély megvan majd a Fannal, és így tovább. De egyelőre, addig még, ez az év előttünk áll, a Diwali, amikor jól bemutatják ezt a filmet. Ki kell bírni tehát valahogy, aztán az is lehet, hogy még a végén sokkal patentebb lesz, mint amilyenre ez az előzetes (félre)visz. Bár engedjétek meg, hogy most sírjak, legyek szkeptikus ennek láttán. 

Mert ez impotens. Az égvilágon semmit nem tudnának eladni ezzel a három perccel. Még egy fogkefét se komolyan. Nyilván a trailerkészítők a sárosak. És ilyenkor mindig azon agyalok, hogy hát jobban és szebben is meg lehetne ezt varázolni. Erre fel, itt ez a Happy New Year, ami Dubajozik, nem kis színészekkel és rúpiával van megáldva, aztán mégse sehogyse de nem. A csillogás és a villogás persze szépnek szép (szemorgazmus), de a humshakalsi humor már könyökön túli, Deepika is kevés, a mission meg hidegen hagyó (tour de diamond).

Heist film lenne amúgy, a javából. Arra és azért született, de ezt meg megöli a trailer. Hirtelen annyira történetgrandiózus, hogy simán benne van egy 3 óra is majd, de túl lett cifrázva így első blikkre.

Nem akarok és nem is látok bele többet, viszont azt elhiszem, hogy ennyire nem rossz az HNY fekvése. A Vishal-Shekhar zenéi még mentőöv lehet (CE után).

Hogy moziban? Srk-tól ez édeskevés, nem is vagyok benne biztos, hogy premierbe tolnám. Várnék pár napot mit mondanak rá. Szóval igen, idáig jutottunk. Jó lenne, ha a gyémánt a közönség lenne. Azt megtalálni és ellopni, rabul ejteni. Összeségében csalódás.

A tamil hiphop él. Még akár örök is lehet. Ehhez Hiphop Tamizhanak még van és lehet beleszólása. Legyen is. Habár új dala első fülre nem lett a miénk teljesen.

Talán azért is, mert az ő hangja nekem valahogy jobban belesimul a még még még osztásba, abba, amit tényleg az Iraivaval is képviselt. Karcosság, kőkeménység, badass érzés. Jóllehet a VPV sem egy amolyan új fecske, csinált már hasonlót, ilyet pl, viszont tartom, hogy a helyes út az nem ez az út. 

Persze a dalüzenet, annak lényege és fontossága most sem szenved csorbát egy fabatkányit se, nem veszített értékéből a Vaadi Pulla Vaadira se. Ezt mindenképpen jó látni, hallani. De mainstreamebb már, sokkal, populárisabb az egész körítés, ami nem igazán tesz jót az új Hiphop Tamizha dallal.

Mégis ellenszegülni se lehet neki. Azt felelni rá, hogy hát minekvan. Mert azért szeretem, amit ez a srác egymaga (one-man show) a hátára vesz a tamil zeneéletben. Nem reformálva, de Anirudh nyomdokában, vagy már előtte is üde színt pumpál a szitárok és quawalik hazájába. Csak így tovább és előre!

Ki hallott már igazán veretős Emraan Hashmi dalbetétet? Na ugye. Ő a romantikus balladákban utazik elsősorban, így aztán most nem is vesszük szívünkre, hogy a Raja Natwarlal partyhard slágere pont nem lett partyhard sláger. Annak ellenére se, hogy erre ott volt szerződtetve Yuvan, a tamil filmzenék maestroja, aki tud egyet és többet a műfajról, hogy miként kell azt szakérteni. Ezért és erre tessék fellapozni pl. a Yedho Mayakkamot (dal és betét), ott az twistcsászár. Míg a mostani a Flip Your Collar Back nem. És ilyenkor hiába olyan egy az egyben, mint egy kollywoodi filmzene, ez sem segít rajta. A POWA nincs meg benne, vagy az a plusz, amiért most nekem ezt tánccal kéne tudomásul vennem.