calacitra

Arra jöttem rá, hogy

 Vishal Bhardwaj filmek > Vishal Bhardwaj filmzenék 

Ez lehet csak rám illik, de nekem képkockákban a rendező mindig erősebb volt. Jóllehet évzenékben is gazdag zenei pályafutás áll már maga mögött, és egyáltalán de nem hiáncikk az tőle, évente szállít egyet vagy kettőt, szóval nem kell félteni ilyen szempontból.

És lehet, hogy a Haider soundtrack elsőre nem lett az enyém, de anno pl. a Matru Ki Bijlee Ki Mandolaval is ez volt. Először csak legyintettem rá, majd egyre jobban megkedveltem mindegyiket, és nem csak azt az egyet, amit tényleg a kezdetektől az etalonnak tartottam. 

Bízom tehát a második hallásra szerelem elméletében. Ami már gyakorlatban is bevált. A Khul Kabhi se csúnya, de a Bismil ezt is leülteti mondván, hogy mit akarsz te. Amibe Arijit Singhnek sincs sok beleszólása, mert szép-szép, de nem különösebben zavar meg, és ragad meg, magával. 

Nagy szavak helyett legyen elég annyi, hogy ezt is megéltük. És még ugyanennyit, ugyanennyi jó is lenne, ha lehet.

Kvázi a blog a 3 éves lett, lámlám. Már sokkal több mindent tud, mint korábban egy-két éves fejjel, de kevesebbet is, mint amit a jövő hoz és tartogat a számára. De akkor is itt van, a fene vigye el. És szeressük. Miközben azért csomó más elvonná a figyelmemet róla, de már csak azért se engedem ezt, engedhetem a háttérbe szorítani.

 Kedved meg legyen! 

Jelentem van. Azzal nincs baj, - ennyi nap után se -, a helyes és gyorsírással már sokkal inkább. Meg az időmilliomosok tehetnek egy szívességet, adjanak perceket, órákat, többet, ha úgy esik, a sajátjukból ide, hogy olykor alaposabban átnyálazhassam azt a csilliónyi bw alapú kontent áradatot, ami elárasztja az internet búzamezőit.

De tudjátok mit, jó újrázni, ünnepelni Megint. Akkor is, ha a szavak most nehezen kerülnek egymás mellé. Abba meg tök fura belegondolni, hogy komolyan mennyi minden történt a legutóbbi szülinap óta, vele, velem, és hogy sokszor milyen hatással van az emberre, amikor csak megsasol egy hírt, beleteszi a fülét egy dalba. Nagy jóság na.

Ésmivanmég?

A tiszteletkörök, na persze.

Mert köszönet főként bwnak, az egész indiai filmgyártásnak, akik nélkül, most mi sem lennék (drámaevör). awesome.

Köszönet az olvasóknak is. Külön köszönet azoknak, akik hozzászólnak. Meg azoknak is, akik akármikor, akármiért, de picit is foglalkoznak a bloggal, követik, lájkolják, megosztják és nem hagyák magára egyedül, szemezgetnek rajta, felette, köszi tényleg.

Aztán ennyi. Kiégtem. Holnap is nap. Bw nem áll meg. Hát mi se pihenünk sokat. Pláne, hogy hamarosan már kettőzött erővel indulunk neki a bwilágnak. De erről akkor, amikor annak ideje lesz. Most ennek van. Legyen. 

Amikor minden egy film ellen szól, de az mégis ráderőszakolja magát. Hiszen a Jigariyaa tipikus bw film létére már közhelynek, unalmasnak tűnhet, nagy ígéretek nélkül, a meggyőzés legegyszerűbb eszközparkjával. Főleg azoktól, aki a Tanu Weds Manut készítették (nekem nem jött be), ismeretlenebb színészekkel a főbb szerepekben (hero: Harshvardhan Deo? heroine: Cherry Mardia?), meg igaz történet alapján megtervezve. Kész, vigyázz, melódráma relé kiakasztva. 

 Ez lesz a szegények Ram-Leelaja. 

De mégis abban erős, amiben kell, hiszen valahogy a szívhez közel férkőzik. A két perc annyira tisztességesen meg van csinálva, hogy nem lehet belekötni. Míg az egész puritánsága, indiacentrikussága, letisztultsága olyan, ami nagyon hiányzik már bwból. Elvégre mindenhol csak a tupír, a tuningolás megy, és indul, ahol meg nem, ott elveszik a varázslat, ami bw-ot bw-á teszi. Itt meg érzem ezt benne, a faktort, vagy legalábbis az esélyt, hogy lehet belőle egy jó kaliberű, márkájú romantikus film. Akár bé szinten, de szerintem többre is hivatott lenne.

Engem megnyert magának teljesen. Vevő vagyok rá. Szeretném szeretni a végén is majd, nem csak azért, hogy azt mondjam, igazam volt és nem meg mondtam. Bemutató október 10-én, addig meg a dalok is besurranak.

Mert hiába szerepelt az idén már legalább egy filmben (a vérszegény Total Siyapaa), az nekünk fél szemünkre sem elég. De legalább bw újdonsült üdvöskéje így is észre véteti magát, igaz a következő képkontent van vagy fél éves.

Még akkor a nyár elején feszített az indiai FHM-ben, címlaplány funkciót betöltvén. Ahol valahogy így nézett ki, lásd alant. Amúgy további képek is vannak ott, ahonnan ez jött, de csak okosan, szemorgazmus veszélye fennállhat. 

A lényeg, hogy be kell most érni ennyivel, meg aztán várni várni várni, hogy lesz majd még filmje, az Action Jackson, Ajay Devgn oldalán, Prabhu Deva rendezésében.     

Ilyen az, ha egy üzlet beindul. Mert nem elég, hogy a Raeth Ki Tarah szólt nagyot Mannantól, a most következő Meherbaan is ugyanezt szolgálja, leköveti azt. Így behúzhatjuk a strigulát: tessék egy újabb jól sikerült daldarab a 3 A.M. filmzenei albumnak. Amit most már tényleg meg kéne hallgatni teljes egészében.

Az énekes itt is Rajat, jöhetnek a coverek rá. Hallgassátok, szeretgessétek. 

Amúgy meg ki ez a Mannan? Honnan jött, és hol volt eddig?