Amikor tegnap ikszedszerre is körberajongtam a Khoobsuratot zenei felhozatal terén, jutott az eszembe, hogy hiába fénylik, vagy akarom én azt annyira, mert csak becsúszott oda is gyengébb daldarab. Nevezetesen az Engine Ki Seeti, ő volt ez a fekete bárány, a homokszem az amúgy tisztességesen működő soundtrack gépezetben.

De mára már tökre kiment a fejemből, és ez jó. Jó? Az, hiszen a többiek, a daltesók vannak annyira karakteresek, hogy ne is emlékezzek rá még véletlenül se, ha nem tetszett volna. És a Naina is pont ilyen, szóval miről beszélünk. Amaal Mallik szerzeménye a sok fancy muzsika karöltésében a lágyabb, gyengédebb, romantikusabb vonalat képviseli, kiválóan.

Így is kell ezt. Szép. Nagyon szép. A Manwa Laage meg mondjon le, mint Montezemolo.