Ezt kérdezte a bwhungama még korábban az olvasóitól. Akik nem voltak rest válaszolni, és (online) szavazni. Nyomták is a kedvenceket, a legeket, színészre, rendezőre, zenei rendezőre meg sztárokra való tekintettel. Hogy magáról a szavazásról mit is kell tudni?
Nem sokat. Az egész legalább egy hónapon keresztül tartott valamint olyan filmek, mint a Players vagy az Agneepath értelemszerűen kimaradtak belőle, rájuk nem lehetett szavazni. Hiszen pont ez idő alatt (január hónapról beszélünk) mutatták be őket a mozikban. Bár annyit nem árt megjegyezni, hogy azért az Agneepathnak biztos helye lenne, lett volna itt - látva a box-office mutatóit. Tehát a lista utolsó helyén álló valami helyére képzeljük csak el nyugodtan ezt, mintha.
Na, de ahogy egyszer mindennek vége van, szakad (meg egyéb modorosságok) úgy ez is lezárult valamikor. A fene se emlékszik rá mikor komolyan. A lényeg, hogy most már megvan eredmény is. Amit nem akarunk túlragozni, mert a lista, a sorrend úgy is önmagért beszél, de azért annyit szomorú látni, hogy egy film kimaradt. Mégpedig a Bhaag Milkha Bhaag. Nekünk ő az év legjobban várt filmje. Azaz nem csak a khanoké a világ, ahogy azt ez a felmérés mutatja (az első öt film khanos).
A véleményünk? Tényleg csak röviden. A Talaasht a bajuszos Aamir miatt várjuk mi is. Nagyon. Az Ek Tha Tigertől egyelőre nem pisilünk magunk alá, bármennyire Salman-faktoros. Akkor inkább már legyen a Dabangg folytatás, na arra már jobban kiváncsiak vagyunk a "bodyguard"tól. Yash Chopra filmjét mindenki várja. Aki nem, az hazudik. Picit tartok azért tőle, Katrinaval a főszerepben pl. Aztán Agent Vinod, avagy SAK visszatér. Jó-jó, de lájti cucc, nem körömrágós. És akkor itt és most jön a pofon. Mert a lista többi része még ha nem is hagy minket hidegen, de nem is jövünk lázba tőle. Vannak persze, amik érdekelnek. Viszont egy Karan Johar filmre sokkal inkább éhezünk, mint a Housefull kettőre vagy a Jokerre éppen. Ennyi a bambi.
Reméljük a legjobbakat azért, hogy nem hiába várja a nép, az aktív mozinéző tömeg ezeket oly annyira de annyira. Bár azért legbelül nagyon szeretnénk, ha a fent említett kettő közül az egyik vagy mindegyik tudna meglepetést okozni majd az évben.
Utolsó kommentek