Szeretem azt, amikor a rendező egy műfajban, stílusban tud kiteljesedni, de még annál is jobban, amikor képes ezen túllépni, változni, mer változtatni, és mást mutat meg, mint eggyel korábban azt tette, vagy csak bármikor valaha azt addig tőle megszokhattuk. Nyilván ez utóbbi feszkósabb, mert mi van ha nem jön össze? És ha tényleg nem, akkor lehet majd a fejet a falba verni, hogy 'miért nem csináltam még egy romkomot, miért nem, az is jobb lett volna'. Nem könnyű döntés, de nekem valahol ez a mentalitás, szemléletmód, hozzállás egy rendező részéről inkább tetszik, mint a tűzijáték éppen. Hiszen abból az egyiket elcsípted, akkor az összeset láttad, nem lesz már abban semmi új n+1. Shoojit Sircar szerencsére ennek az ellentétje. Bár furán is vette volna ki magát, ha egy újabb Vicky Donort csinált volna, egy újabb tabutémákat feszengető filmre adta volna a szavát. De az mégis csak meglepetés, hogy ekkorát fordult vele a világ, pálfordult, meg mondta azt, hogy az volt, most meg legyen akkor egy ilyen másik. Remélem legközelebb is tartja magát ehhez a szokásához, és az se veszi el a kedvét majd -ettől, hogy a Madras Cafe nem fog kasszákat robbantani, vagy akkora díjsikereket elérni, mint az első rendezése tette. Persze az is lehet, hogy a Madras Cafe többre viszi annál. Meglássuk. Most egyelőre egy ígykészült erejéig emlékezünk meg róla.