Jajde szükség van az ilyen filmekre is. Ahol persze a rokonok törnek be a bw bizniszbe, de az ember mégis máshogyan viszonyul áll ezekhez, mert új arcok, frissek, fiatalosak, akikkel sokkal közelebb hozható a kontent, ha már tényleg erről a korosztályról van szó és szól.

Hiszen mindig mondom, egy visszafiatalított SRK vagy Amir Khan is jól mutat, nyilván azért többen is állnak sorba, de az igazság az, hogy annyira nem hiányoznak már a coa-filmekből. Kinőtték ezt, van még ezer más maszálá és műfaj, amikbe tudhatnak nagyot alkotni, és oda aztán valók.

Az LHDD szerencsére nem az ő filmjük lesz. Itt fog ugyanis bemutatkozni a nagyközönségnek Dishak Sheth és Armaan Jain. Debütálnak, persze némi hátszéllel, hiszen a seggük alá kaptak egy erős produceri brandet: az EROS-t és SAK féle Illuminati Films-t. Ahonan többek között a Love Aaj Kalt vagy a Cocktailt köszönhetjük, ha már műfajban maradunk. Meg kaptak egy AR Rahmant zenei részről, ami omg. Hiszen a maestro se tegnap adta nevét meg az akkordjait laza romkomhoz.

A rendező Arif Ali. Bemutató július elején. A történetet meg a trailer meséli el helyettem is most. Tetszik.