Lehet szeretni meg nem szeretni Shahrukhot, de azért az nem semmi, hogy ennyi idősen így tud danszolni. Tényleg megy, csinálja, hibázik, de aztán a végeredmény mindig tökéletes, makulátlan. És lehet fanyalogni, ahogy én is teszem, hogy lehetett volna jobban, szebben, és többet kihozni belőle, viszont ez már az esetek nagy részében nem biztos, hogy csak és csakis a színész sara, amikor szemmel látszik, hogy apait-anyait belead, mert belead. Na és akkor vajon kié? Tudjátók jól, de hagyjuk is. 

A Chennai Express 1234 című, kezdetű dalában (meg az egész filmben első blikkre) egyébként pont az a jó, jöttem rá arra, miközben ezt az howtomakeit.et néztem, hogy igen nagyon dél-indiai, mintha csak arról, és onnan a vászonról jött volna le. Ami tökre pozitív nekem, meg bók is tőlem egyben, hiszen bw-nál csak egy-két indiai filmgyártó tud jobban lekenyerezni és az Kollywoodi, Tollywoodi vonal, azok a jó kis déli mozik. Akik mondottam volt, sokszor, még megmaradtak indiainak, és nem álltak be nyugatot majmolni. És ez megsüvegelendő, bw is tanulhatna valamit belőle. Bár az se véletlen, hogy SRK is a gyökerekhez, a klasszikusokhoz, a maszalához nyúl vissza, mert mégis.

Magáról a dalról pedig annyit, hogy egészen megszerettem fiúk-lányok. Pedig az elején még úgy indult és nézett ki a kapcsolatunk, mint a kisgyerek esete a spenóttal. Ami fúj, nem kell, ezmiez, de aztán ahogy egyre többet tömtem magamba már kezdett ízleni, a fülbarátom lett, és még a dallamtapadás jeleit is felfedezni véltem személyemen. De azért szó se róla, nem ez lesz a kedvenc zeném ételben, vagy ételem a zenében, értitek. Most jöjjön is egy hogyankészült hozzá, aztán hamarosan teljes egészben, fullosan is láthatjuk, hallhatjuk, hogy booty shake, booty shake, dapanguttu hardcore...