Zombieland, Doghouse, Walking Dead, Wrong Turn, csak pár azon már lassan megszámlálhatatlan filmekből, amiket felemlegetnek az emberek, miközbe nézik bw első zomcomjának, a Go Goa, Gone-nak az előzetesét. És csak azt hajtogatják már végletekig túlragozva, hogy ez innen inspiráció, onnan schmittelés, meg copypaste nagybetűkkel, tehát megértettük? Hát a francokat. Mi inkább betudjuk ezt is a globalizációnak, ahogy a zombik megérkezését Indiába. Persze az is igaz, hogy nem vagyunk vakok, süketek, a tény az tény, ez bw, jól ismerjük, viszont attól, hogy egy tucat 'dead ppl' futkározik benne még lehet más tészta, mint amit nyugaton megszokhattunk ebben a műfajban. Lehet és lesz is.
A Go Goa Gone a Shor in the City (2011 egyik legjobb filmje) rendező-párosától érkezik szokatlanul, május 10-én az indiai mozikba. De ismerve őket, a korábbi munkáikat nem félek attól, hogy feltétlenül nagy banánhéjra léptek volna ezzel a projekttel. Helyette azt mondom, hogy kockáztattak, hiszen bwban tényleg nincs óriási múltja a zombi vs emberkergetőzésnek. A GGG lesz az amolyan első, aki elveszi a szüzességét a filmgyárnak, és a közönség egy részének is egyúttal, már akinek addig, eddig nem volt szerencséje zombimozihoz.
Ennek ellenére, vagy pont ezért simán benne van, hogy bukik egy isteneset a kasszáknál, mert azt mondja erre az indiai: who cares, van romantikus, családi, igazi desi is a moziban, adják azt éppen, amire inkább elmegyek, és a 'fam' is velem együtt (falvak). De van és lesz biztosan másik véglet, akinek meg pont ez a piaci rés tetszik meg benne, hogy ilyen még nem volt, látni kell (multiplex közönség). Ha másért nem, a kiszőkitett, napszemüveges, orosz akcentussal és megannyi tetoválással megáldott Saif Ali Khanért jegyet váltani rá kötelező, akit így még biztosan nem láttunk, láthattunk. Meg az is biztos, hogy a poénok nagy részét ő viszi el, mégis húzónév, az egyetlen -teszem hozzá a filmben. Egyelőre ez mókásnak tűnik, komédia, szóval nem is veszi majd komolyan magát, én erre vevő vagyok. Jöjjön, ide vele.
Are you really Russian?
What?
Utolsó kommentek