Sokat beszélünk hol a masalakról, hol a new age bw filmekről, vagy hol a romantikus sagakról, de van itt azért más is, más műfaj is Indiában, ami a mai napig él, létezik, jelen van a vásznakon. Sőt adott is már nekünk nem egy klasszikust, ugye Taare Zameen Par, hogy csak az utóbbi időből mazsolázzak egyet, de még milyet.

Jóllehet az is igaz, hogy sikeresnek nem túlzottan sikeres forma, formula, ha egy Khan filmmel hasonlítjuk össze, de családi program ez is, annak megteszi simán. A kicsik és a nagyok simán megtalálják benne azt, amit keresnek, akarnak, vagy nem is akartak éppen. És igaz, hogy nem készül belőle raklapnyi egy évben, talán ebből is a legkevesebb egy évre jutó bw műfajú filmek száma, de azért nem kell félteni, attól, hogy el van feledve mondottam volt készítenek, persze megéri, lehet belőle még pénzt látni, ha onnan nézzük.

Innen meg nem is vesszük rossz néven őket, habár tényleg nem mi vagyunk a célközönség, akarom mondani én. De a most következő darabbal igyekszünk azért párt kört behozni a lemaradásból és újfent nem kihagyni, mintha nem is születne gyerekfilm Indiában, azon belül is  bwban. Mert de. Nagyon is.

Az idei egyik és egyben leghangosabb, karcosabb képviselője lesz a Gippi. A felvezetés már megvolt hozzá, és olyan jól sikerült, hogy egy egész India találgatta ki is lehet, kiről van szó már. Aztán jött ez a trailer és megtudtuk, hogy pont olyan, mint a többi 13-14 éves lány, tini Delhiben. Persze különc, az ő története, szép szakkifejezéssel élve: coming-of-age meséje azért nem más története, de elhisszük, hogy vannak még ott az országban, az egés világon gippik sokan, többen, és még annál is többen.     

Sonam Nair filmjének előzetesében láthatjuk tehát először Gippit, Gipoot, Gipszet (eloel) az őt alakító Riya Vijt, akinek látszólag bejöhetett az élet. Hiszen nem minden ilyen korban lévő tini mondhatja el magáról, hogy hát főszerepet kapott egy Karan Johar aka Dharma produkcióban. Neki sikerült, a fene se tudja egyelőre hogyan. Nem gondolunk semmi rosszra persze, hogy valami családi biznisz, kapcsolatok, életfa állhat a háttérben, a jövő majd erre is választ ad.

Addig viszont nézzük ezt a nem tipikus tökéletes lánykát a serdülőkor minden kínjával, ahogy megpróbál felnőni, miközben még alig múlt 10. Aranyos meg minden. Cuki. Bár a Vishal Shekhar zenére vagyunk most inkább nagyon kiéhezve, mint magára a filmre. Amúgy egy napon érkezik a mozikba a zomcommal, a Go Goa Gonenal. Izé, sok szerencsét. De lehet nem is kell neki majd, mert a családok, a fiatalok inkább ezt választják úgyis-úgyis a zombik helyett vagy mellett is akár.