Indiai filmeket jó nézni egyedül, ketten, többen, vagy otthon, de a legjobb, ha azt egy magyar moziban tehetjük meg. Pláne, hogy erre alapból vajmi kevés lehetőségünk van. Így aztán meg kell becsülni minden egyes hindi vagy bármilyen más nyelvű bemutatót, akárhol is legyen, akárkiknek is.

De most eljött a nagy, várva várt, soha vissza nem térő alkalom, lehet is örömtáncot járni, hiszen idén karácsonykor, pontosabban december 26-án a csomó fesztet megjárt és díjakban is gazdag The Lunchbox című alkotást csodálhatjuk meg Ritesh Batra rendezésében. Éljen, éljen. Ami még jónak is tűnik, nem annyira maszálá, és pont az ünnephez illő. Tehát megéri. 

A magyar címe meg az Ezerízű szerelem lesz, ami kackac, de hát ezen nem veszünk össze. A csattanó csak annyi, hogy vetíteni nem sok helyen fogják, viszont aki a kicsit nem becsüli úgy is jár, ahogy. Szóval két vagy három, főleg bp mozi, a Puskin, a Toldi többek között adja le, mutatja be, és hozza el nekünk az indiai filmeket, és annak legújabb gyöngyszemét. Ami ugye csak egy mikronnal maradt le attól, hogy most képviselje Indiát az Oscaron az idegen nyelvű filmek kategoriájában.