Nem erről volt szó. Nagyon nem. Mára, holnapra, ilyenkorra ígértek előzetest, de hol van? Az ember még oké elnézné, hiszen tudja, hogy a főszereplő Sharukh vállműtét után lábadozik, de az már mégsem járja, hogy nem ez az első eset, és másodszorra csúsztatják a Chennai Express trailer megjelenést tovább és tovább. Legelőször ugye az IPL finálét nézték ki maguknak, hogy majd ott aztán jól bemutatják, gondolom már ott kijött a betegség vagy valami. Na mindegy. A legújabb időpont, amit most már komolyan erősen kétkedve fogadunk, az mához egy hétre van, június 13-a. Na megnézem én azt!
Persze most megpróbálnak kárpotolni minket. Egy olyan videóval, ami a rendezőről, Rohit Shettyről szól, és az ő utolsó napjáról a rendezői székben a Chennai Express forgatásán. Itt már nem is veszi túlzottan komolyra a figurát, hülyéskedik, rajzolgat, kígyózik, meg motorral hagyja ott a crewt, szevasztok. Egyébként azt pont születésnapjára kapta ott és akkor, Srk-tól többek között. Micsoda szpesöl gift.
Valamint eszembe jutott az, amikor még arról pofáztam nagyszájúan, hogy mert a Chennai Express egy nagyon romantikus mozi lesz, Rohit Shettyre majd rá se lehet ismerni, új oldaláról mutatkozik be, ehelyett itt repül minden, ami él és mozog. Na de nincs is ebben semmi hiba, ehhez ért ő, ezért szeretik. Miért is pont itt kockázatott volna? Meg Srk is sanszos, hogy miatta mondott igent, a filmre, hiszen nagyon szeretne bizonyítani már masalaban, hogy képes arra, mint Salman, vagy többet is tud annál. Szóval jöhet, bár vannak kételyeim.
Utolsó kommentek