Valamelyik év végi listán olvastam a nagy meglepetések között, hogy Emraan Hashmi TUD színészkedni. Nevettem rajta akkor, de jobban belegondolva, no lehet benne igazság. Alulértékelt, az, hisz pl. a Shanghaiba tényleg megmutatta van benne több is holmi macsó szerepnél meg a két szép szeménél.
És ezt most azért is mondtam el, mert új filmje az Ekta Kapoor és Vishal Bhardwaj nevével fémjelzett Ek Thi Daayan megint egy olyan lehetőség a számára, amivel megint picit több, és más lehet, mint eddig. Ez is a célja, korábban nyilatkozott erről, a Murdert és társait emiatt is mondta vissza. Az más kérdés, hogy azoktól műfajban nagyon messzire nem vezetett el az útja. Az ETD is thriller. Valami sokemeletes természetfeletti, kísérteties, idegesítő, kiváncsi de egyben sokdeka nyugtalansággal is párosuló darab. Érdekesnek érdekes. Az elsők között lennék áprilisban, ha láthatnám. Komolyan hiszek is benne, hogy ez egy jó bw mozi lehet a műfajában. Megkajáltam na.
Utolsó kommentek