calacitra

Ha a bw mashup már nem nagyon mozgatja meg az olvasótábor nagyérdemű közönség fantáziáját, akkor itt és most, van valami egészen más cucc, mégpedig egy kollywoodihoz készített, tamil nyelvű filmzenékből való zenemaszalázás.

A film nem más, mint az év egyik legjobban várt dél-indiai filmje, a Maryan (ma vetítették először), amihez a zenéket AR Rahman szerezte. És ezekből legózik össze egy mesápra valót a jól ismert Kiran Kamath dj-énk. Aki az utóbbi időben eléggé adós maradt a jóval a jóból. Nem is igen nagyon jött össze neki semmi, már leírtuk, hogy kifulladt, ennyi volt, nem több.

De akkor feljött a nap, és mára virradóra reggel azzal keltünk, ébredtünk, hogy megszólalt a fülbe a Maryanhoz legyártott legújabb ilyen próbálkozása, annak a is az előelőzetese. Ami minden nem létező várakozásunkat (ha lett volna) felülmúlta, és tényleg azt picsogtuk el a végére érve: így kell ezt, ez fasza volt, hol a többi, hol?

Első fülre ez nagyon epik, persze az alap a forrásnyag sem csúnya. Egyrészről nagyon várom a teljes, a végleges verziót, másrészt rohadtul parázok azon, hogy nem fog klappolni majd. Inkább meg se hallgatom azt. Maradok ennél, leragadok itt, annyira bwáááh, áfriká. Kurvajó na, csak ki mondtam végre. Az bizony. 

Amikor először megláttam, úgy voltam vele, hogy na itt végre lehet fröcsögni majd a Poonam Pandey antifanoknak. Akik csak erre vártak, erre az alkalomra, hogy elmondhassák ez mennyire fúj, hogy kerülhet ez egyáltalán bwba. Szégyen and gyalázat, meg jaj bw mi van veled, beteg vagy...

Erre meg semmi. Nagy csend honol, akármerre is jár a Nasha új eme tizennyolcpluszpluszplusszas dalbetétje (füstje van, de az a nagyobb). Igazából semmi dubajozás nincs benne, csak Poonam rúdtáncozik. Amivel semmi baj nincs, inkább azt a részét nem tudom megfejteni, hogy hogy a pékbe kerülnek a háttérbe a hullámok. Mármint hülye az, aki ezzel foglalkozik ilyenkor, de mégis, miért pont a hullámok, hello.  

Azt azért sejtem, hogy az antifanoknak is elakadt a lélegzetük ez láttán, nem tudtak mi rosszat szólni rá, szépet meg alapból nem mondhatnak. Bár szerintem inkább vicces maga a cím, abból az okból kifolyólag, hogy ha emlékeztek Sunny Leone item numbere is hasonló címen fut ebben az évben és évből.

Viszont míg az egy rúpiát nem ér, addig ez dalként, és betétként is inkább megállja a helyét. Már csak azért is, mert legalább Poonam nem kezd el itt milyen táncba belebonyolodni, hanem azt csinálja amihez több köze van. Szóval az eredményjelzőn az áll, hogy 1 ide 0 oda. KO. Sunny meg mehet vissza, ahonnan jött. Ez a Laila nem az Laila. Ez kell. Ez jobb.    

Szerda az új Péntek. Az én napom. Ájájájó.

A Pragueról pont egy éve számoltunk be. Volt akkor poszter, teaser is hozzá. Azóta viszont semmi, nuku. Most meg csak lesünk, hogy augusztus második napján bemutatják nekünk, az indiaiaknak, ezt a pszichothrillert. Igazából éljen. Ez most a nap híre.

Koronázzuk is meg egy dallal innen, hogy így legyen kerek. A Botal Khol Tony Kakkar szerzeménye, amit még énekel is Neha Kakkarral együtt. És hát nagyon karc. POWAAAA himnusz. Letehetetlen egyelőre. Ez is lesz a védőitalom akkor a következő napokra. A meleg meg monnyonle.

Az van, hogy a Nasha daloktól mindenki mindent várt, csak pont nem ezt, amik lettek belőlük végülis.

Hiszen sokan megbélyegezték jó előre, hogy mert Poonam Pandey a főszereplő, és ez nem mozivászonra való, ergó a zenék is olyanok lesznek, mint ő maga. E helyett meg kaptunk egy édesebb (nem erotikus, vagy szexi), szórakoztatóbb, full nyugodt albumot, ami korrekt iparos munka, tiszteletre méltó, ha úgy tetszik.

A Tera Nasha meg a Laila kétségkívül évzenegyanúsak, kiemelkednek, de például a Goti sem csúnya. Ezzel a haszontalan, ártatlan, egyszerű vidámságával lekenyerez akárhányszor csak a fülembe kerül. Persze szemtelen is olykor a szöveggel, viszont ez simán belefér kategória, ez egy ilyen filmben nem oszt és nem szoroz.

A dalbetét is ehhez hű. Kicsit jaj, de azért szerethető dolog. Amúgy dallamtapadásra találták fel. Már ciki, hogy milyen könnyen a fejedbe száll. Egy ital sem képes erre.   

Még mielőtt megszóltok, csak jelzem, hogy elkezdtem már belehallgatni az Issaq soundtrackbe, el is jutottam valameddig, de aztán mennem kellett a Bentleyért, várt a balatonsound. Nyilván egyik se, csak kifogásokat keresek, mert még mindig nem értem a végére. Szerencsére azért a harmadik negyedév vége még odébb van, amikor dönteni kelljen az évzenékről, így van idő(m). Addig viszont egy Sachin-Jigar (nagyon hypeolom őket, tudom) szerzemény jöjjön erről az albumról, amiről hirtelen nem is emlékszem, hogy hallgattam volna. Lehet nem ért odáig el, mert akkor emlékeznék rá. Lájti, picit tucat, de különc is egyben. Pont olyan, mint amilyenek a szerzői. És ez most tetszik is.