calacitra

A cím úgy gondolom önmagáért beszél. Ezt látva India maestroja AR Rahman pl le is nyilatkozta már, hogy nagyon reméli és örülne is neki, ha a Dam 999 egyik dalának - a háromból - sikerülne majd megnyernie a 84. Oscar legjobb eredeti filmzene kategóriáját. Arról persze nem beszélt, hogy először még a végső jelölésig kéne el-eljutnia, de mindenesetre már az is nagy eredménynek számít, hogy ebben a negyvenben ennyi dallal is képviseltetheti magát, egész Indiát. 

Ezek a zenék amúgy egy bizonyos Sohan Roy és Ouseppachan keze és füle munkáját dicsérik. Az énekesek pedig név szerint: Hariharan, Shreya Goshal, Suchit Suresan, Suvi Suresh,  Shakti Shree és az említett Ouseppachan. Maga a soundtrack össszen kilenc dalt tartalmaz, s ebből pontosan a Mujhe Chodke, maga a theme song, és a Dakkanaga nevezetű van versenyben az Oscaron, még. Érdekesség lehet az ost többnyelvűsége. A kilenc trekkből csupán 2 hindi, öt darab angol, míg a maradék kettő malayalam. 

Vélemény. Igazándiból hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak ebben az évben nem hallottam jobbat bwból. Mert hallottam. Magyarázat: az Oscar nem én vagyok. De tökmindegy is, mert ezek vannak, ergo most ebből kell választani. Nézzük. A theme song halovány, a Mukjhe Chodke már majdnem jó, csak majdnem. Viszont a Dakkanaga az jóságos (a dewplayer szállítja idele), olyan amiben látok esélyt, nem is a nyerésre, hanem talán a jelölésre. Jóllehet ez elfogultság, a merő optimizmus beszél belőlem, meg az, hogy a többi 37 nagyon ismeretlen a számomra, oké. Azonban AR Rahman jó példa arra, hogy bármi minden megtörténhet. Drukk nekik. 

Megérkezett India válasza a Mizura. Én legalábbis így jellezném, ha valahogy kellene. Talán azért, mert kábé olyan faékegyszerű, mint a legoszong. Vagy nem is. Ez ez ez még annál is puritánabb. De mégis működik, - sőt jobb annál. Miközben ez is hatalmas fun és tök random az egész, mintha csak mikrofonerőpróba menne onetwothreefour. Beleszövegelésekkel, rászámolásokkal, visszakérdezésekkel. Amik mind-mind lehetnének zavaróak, pont annyira, mint a zene és táncjelenetek fel-feltűnése az indiai filmek cselekményeiben, de nem. Erről egyáltalán szó sincs. Simán szerethető. És egy idő után már bele is mászik a fejedbe. I am sing song, flop song, oke super mama, ready? Ready.

Lássuk akkor. A Why This Kolaveri Di a fenti példával egyetemben azért is jó különösen, mert nem veszi vérhalálkomolyan magát. És így nem tud műnek mutatkozni, nincs ideje giccseskedni, magyarán viszlátot intünk vele a modorosországnak! Valamint még újabb jó példa lehet arra, hogy a kevesebb néha több, meg az egyszerűség az egy nagyszerűség. Semmi kuelhu, semmi ordibálás, semmi overacting, a dáptep se (t)rendel, ki van kerülve az összes jól. Szerencsére. És nem csak ettől, de ettől is lesz egyedi igazán.  

Az persze nem új, hogy alapból ilyenre tervezték = made in India. Tudom. De azért mehetett volna a másik irányba is, jobban. Hiszen lássuk be, India tele van szép zenei szerelmi giccses balladákkal, n+1-re megvolt az esélye. De ez inkább más lett. Inkább szórakoztat, a szerethetőfaktora, ami kicsúcsosodik na meg a ritmus ami számít benne. Olyan sláger, amire táncolnak japánban, amit feldolgoznak angolul, amire énekel kicsi és nő, öreg és fiatal országszerte és amitől még a führer is kiakad ("the lyrics don't make sense"). Ott van mindenhol, mint a vírus, a 25 milka nézettséggel, pedig nem érted, sokan nem is értik miről szól.   

A szerelemről, A szerelemről. A háttértörténete a dalnak annyi (ami a közelgő 3 című tamil film egyik zenéje), hogy a lány visszautasítja a fiút, aki aztán (ittasan) énekelve próbál rájönni arra, hogy miért is tette ezt ő vele. És itt jön képbe a következő csavar, amitől megint csak egyedinek tekintem a WTKD-t. Hogy hétköznapian tálalja az egyszerűség mellett az üzenetet, vagy inkább az érzelmeket. A fiú szimplán az utca embere, aki lehet bárki, akárki a helyén, a helyében, mert ezt támasztja alá a nyelvezete is. Ettől is lesz olyan közvetlen.  

Mert feltűnt gondolom, hogy fura a nyelvezete. Segítek: tanglish. Ami a tamil és az angol nyelv(ű szavak) keveredéséből jön létre. A zeneszerző el is árulta, hogy egyébként nem is csinált mást, mint leírta egy papírra azokat az angol szavakat, amiket használnak ők a tamil nyelvben, mint "te én tehén", majd összemaszalázta rímekbe formálta, vagy ha nem nem, és ennyi. Csiribá, létrejött a dal. Nem nagy tudomány, nem is láttak benne semmit, ennél többet, de miután kiszivárgott a weben, és egyre többen meghallgatták, szerették, nem volt kérdés a véglegesítése zenében, és videóba való formába öntése. 

Szumma. A zene már kb egy hónapja tartja izgalomban az embereket. Ami a filmnek pl kiváló marketing. El nem tudom képzelni, csak ezért mennyi ember fog betévedni arra a mozira. Ja és hatalmas verseny folyik a feldolgozási jogokért is. Jelen pillanatban a győztes Akshay Kumar, aki - megelőzve SRK-t -, rendelkezik azzal, hogy punjabi, hindi vagy akármilyen nyelven ő vele éljen tovább a lelke a szelleme a dalnak. Érdekesség még, hogy azóta már élő sóban, a tévében is debütált a dal, ahol a fiúk zsebre tett kézzel, olykor már fletos táncmozgással is hatalmas sikert arattak. Végezetül pedig. Még itt a promo video aláfeliratozva minden egyes betűvel, Shruti Hassannal! meg egy olyan vélemény, ami a legjobban igaz rá: "I have no idea what he's saying, but i love this song".

Nézem mi nem volt még, és akkor látom meg eztet, de ilyet, hogy ez hogy maradhatott ki. Fejbelövés. avi, mert egyszerűen nem mehetünk el how-to nélkül az év legtöbbet letöltött indiai zenéje (az Airtel felméréséből derül ez ki), a Chammak Challo mellett.

Tudod ez a dal, ami Shah Rukh Khan álomprojektjének a mega költségvetéssel bíró „india avatarja” a Ra One zászlóshajója volt, a film főmarketingje. Wanna be my Chammak Challo, oooo? Na ismerős már? Ettől a refréntől volt hangos egész India (meg a világ egy része), egészen egy évig, a mozi bemutatójáig és utána is még. A mai napig bezárólag, mert egy bizonyos Kolaveri Di minden eddigi rekordot (beleértve a CC-t is) túlszárnyal a népszerűségével, de ez már egy másik sikertörténet.

Itt és most azt láthatjuk, hogyan és miből lett a CC! Azaz picit formabontó kiadás ez is htmiib életében, mert most arra fókuszálunk, ahogy a zene készült, csak a zene, nem pedig a hozzávalók a táncok, a videoanyagok.

Három plusz egy betű. Akon. A siker forrása. Aki nélkül nem tudom lett e volna ennyire sláger, ennyire jó tömeg cucc a CC. Néha úgy vagyok vele nem, néha meg igen. Persze az indiai énekeseket sem nézem le, sőt, bárhol találunk egy olyan hangot, száz jobbat ott, mint amilyen a rappernek van. De Akon mégis csak hozott magával nem csak egy my president is black pólót, hanem magát, vele együtt egy kört, rajongói és utálói tábort, egy más világot. Egy új piacot (virágzik az üzlet).

S oké, nem ő volt az első, aki betette a lábát bwba külföldiként, de a többiekkel ellentétben, betört, befutott, azaz megcsinálta. Úgy, hogy a videó is mutatja, go all hindi, megpróbált kommunikálni valahogy az indiaiakkal. Nem csak azért ment, mert jó pénz volt neki, vagy egy új szegmenst látott benne, a lehetőségben, hanem mert a legjobbat akarta kihozni az egészből. Fogott egy papírt egy tollat és leírta, amit mondtak neki, majd el is énekelte. Riszpekt. De a vicces az, hogy működik is, nem. Hallgasd csak. A zene tényleg egy világnyelv.

Csalódás. Igen az. Pedig hagytam ülni a dolgot meg vissza is néztem még egyszer, kétszer, háromszor, de nem. El lett szúrva igazából. Talán a koreográfia a ludas, vagy talán Katrina Kaif unsexysége, nem tudom. Valahol nekem a zeneszöveg és a képi világ nem találkozik össze. Ebben látom a fő hibáját. 

És talán még igaza van azoknak is, akik azt írják róla, hogy több village style elfért volna még. Mert egyszerűen kiölték belőle, a karakterből, az eredetiből ezt, amiért lehetet nézni szeretni szerintem. A koreográfia is jobb volt ott. S bár a CC-ben is vannak jó pillanatok, a gyufa meggyújtása egy ilyen pl, de többre nem igen futja benne.

Most bárhogyan is vizsgálom, az eredetitől nem tudok elszakadni, meg nem is lehet. Mert ha van egy zene, amihez két videó készül, akkor zsigerből elkezdesz rollerezni azon, hogy mi a különbség közöttük, miben jobb az egyik a másiknál. Vagy csak én vagyok ilyen. Méjbi. De a baj az, ha attól eltekintek, akkor is kevés ez a mai item number mezőnyben.

Aztán ott van Kaif, említettem őt is, mint gyenge pont. Aki ezzel tényleg nem nyert meg magának. Pedig komolyan számoltam vele, ezzel a lehetőséggel. Még akkor is, ha tény, hogy ő nem tartozik a kedvenc a legjobb színészek(eim) közé. De mellette szólt az, hogy csinált egy Sheila Ki Jawanit ami siker lett, hatalmas siker a mai napig. Annyi biztos, hogy azokat a magasságokat ezzel nem éri majd (f)el. Erről most úgy ennyi meg a chameli.

Egy hét. Pontosan ennyi van vissza a premierig. Még hogy várod? Jobban, mint a karácsonyt? Nem is csoda, hiszen ez a Don 2. Aminek az egyik zenéje kapott most teljes videot, a legutóbbi rövid után. Ott tartunk lassan, hogy a tgif már tgid lesz, ha így megy tovább, hogy minden pénteken kapunk belőle promogyanánt ilyen jóságokat. Mint a Mujhko Pechcaanlot, ami van annyira stílusos, hogy elfeledtesse az olykori gyerekes túlzásait. A forgószékes bullet time még mindig popcornzabáló élvezet, de ahogy a Don a lábával felveszi a fegyvert a földről, az se egyszerű mutatvány. Checkin.