calacitra

Látom, hogy vannak még olyanok, akiknek az Iktara ugrott be róla, jutott eszébe, a fülébe akkor, amikor meghallotta először ezt, a legmaibb Yeh Jawaani Hai Deewani filmzenét. Nem is azért, mert copypaste éppen, hanem valahogy a hangulata egyezik a kettőnek, mintha az egyik a másik testvére lenne. Viszont egy nagy difi van közöttük, ez pedig az, hogy az Iktara Amit Triveditől egy jó zene, a Kabira Pritamtól meg nem.. annyira. És tudom-tudom, hogy én akartam nagyon már a sok fiatalos trekk után valami ilyet, romantikusat, gyengédebbet, érzelmesesebbet a YJHD soundtrackre, de az igazat megvallva jobb nézni, mint hallgatni. Miközbe sok bajom nincs a dallal, csak nem talált meg, majd a következő. Viszont, ahogy mondtam, az ide ezért összevágott jelenetekkel teli montázsbetét már annál inkább megérdemli az odafigyelést, és a Kabira így még működik is, vele. Csak nélküle veszik el.  

Ram Sampath nem vállalja túl magát. Úgy gondolkozhat, hogy a kevesebb néha több, és na igaza is van. Egy év/egy filmzenei album, lassan 10 éve már ezt a sikerreceptet is követi az egyik kedvenc zenei rendezőnk. Aki mára már eljutott oda, arra a szintre, hogy igazán jó, slágergyanús, mitöbb évzene faktoros tételeket állít össze, készít el. Egyre inkább megismerik, felfigyelnek rá, kell is.

És akkor 2013-ban újra populárisabbra, fiatalosabbra teszi át a hangsúlyt Ram, a tavalyi komolyabb Talaash után. Ami nem is nagy baj, hiszen ezért (is) szeretjük, a Luv Ka the End, de a Delhi Belly korong is miatta, ez miatt vált klasszikussá nálunk. A Fukrey pedig ezt az utat viszi tovább, követi nyílegyenesen. Azt mondja: fukfukfukfuk. Háááát. A címzene refrénjét, ha akarnánk se tudnánk egyhamar elfelejteni. A dábsztep pedig már itt is beköszön. Tetszik. Ide az egész albumot.       

Ez nem az a tgif zene, amikor a testem a zenére hangolom, de aki szereti a hagyományos ízeket, a réget most is, annak szerintem telitalálat lesz az Aurangzeb új dala. Rémegyszerű, de vállalható, talán találkozunk is még, ha máshogy és másol nem, akkor a filmben legközelebb.   

Éljen a desi majális. A fiúk meg visszatértek. Ünnep van.  

Betépve. És akkor képzeljük el ezt a Go Goa Gone moziba, ami zombikomédia lesz. Állat. Komolyan érdekel is mit hoznak ki belőle a készítők Raj N. és Krishna DK. De tudjátok mit, nem félek tőle, attól, hogy szégyengyalázat lesz, mert akik 2011-ben a Shor in the Cityt feltették az év legjobb filmjei listámra, azoknak úgyis van valami sütnivalója már ehhez a bw filmkészítéshez. Rileksz.