calacitra

A képeken látható Ameesha Patel és Neil Nitin Mukesh lesznek ennek az Shortcut Romeonak a főszereplői, ami egyébként egy déli sikerfilm a Thiruttu Payale hindi remake, és a rendezője pedig az a Ganesan Susi, aki az eredetit is dirigálta.

A készítők rengeteg akciót meg drámát ígérnek és romantikus szövegekben sem lesz hiány. Egyes források szerint az egész SC olyan lesz, mint amilyen a Lafangey Parindey volt. Vagyis Neil egy ahhoz hasonló vagány banditát alakít majd, míg párja Ameesha egy gazdag, elbűvölő lánykát.

Egyelőre ennyi. Most meg jöjjenek a képek. Egy boldog, szmájlis, meg egy olyan, ahogyan Neilt, vagy inkább haját kezelésbe veszi - Ameesha - a világ leggyönyörűbb fodrásza. Én is írhatnám, de csak idéztem, mert ezt ő maga írta a twitterén. 

A 2007-es Shootout at Lokhandwala folytatást Sanjay Gupta rendezi. A bemutató még odébb van, az év végére várható csak, de már most egy sajtótájékoztató keretében láthatunk belőle egy rövidke előzetest. A valós eseményeket feldolgozó gengsztermozi második felvonásában (Vivek Oberoi és Amitabh Bachchan kiválása után) olyan színészekkel találkozhatunk, mint Anil Kapoor, John Abraham, Sonu Sood, Tusshar Kapoor, Kangna Ranaut vagy éppen az Udaanban az apa szerepében felejthetetlen alakítást nyújtó Ronit Roy. Mindenképpen izgalmasnak néz ki, decemberig meg bőven van idő bepótolni az első részt.

Legyen ez, ha már egy hónapja nem láttam belőle egy cseppet sem, lepotyogva az égből. Itt és most négy darab filmhez érkezik eső poszter formájában. Vegyük csak sorba őket. A TDP bemutatóig egy hét van hátra, annak érik a felkonf poszt, mert eddig el lett hanyagolva rendesen. A borító olyan igazi musicales hangulatú, a szexi Vidya Balanért meg nem csak én vagyok oda és vissza, hanem a többiek is. Aztán ott a Shortcut Rome, amiről ugyancsak nincs sok info itt a blogon, konkrétan egy darab se, bár ezt látva nem is érzek rá kényszert, ihletet, hogy változtassak rajta, ezen a helyzeten. Egyszerűen nem gyere be. A harmadik az EDT, a már jól körberajongott igen, amit nem ezért fogjuk szeretni, a semmilyen poszteréért, remélhetőleg lesz belőle még egy, vagy több. Az utolsó pedig az EMAET, ma is volt róla hírmorzsa, meg korábban meg még lesz is, amire tekintve (ofisöl?) rózsaszín vattacukor zizi nagynapszemcsi az egész, nagyszerű.

8852 km. Manutol pontosan ilyen messze volt a szerelem, mielőtt megtalálta volna azt. A személyt, az igazit, a nagy(n)Őt, tudjátok ti jól na. Szóval név szerint ezt a Tanut, akit már a cím is elárul, s akihez az út Londonból jött repülőn (7008 km), aztán vonaton (1300 km), autón (35 km) és riksán 0.8 (km) át vezetett. Mindehhez jött még hozzá az a 20 lépés is, amit a doktorúr megtett míg fel nem ért a szobába és meg nem pillantotta álmai álmát. A nőt, aki nem is figyelt rá, miközben beszélt hozzá idegesen, mert begyógyszerezve aludt ott egy helyben ülve. Ez azonban mit sem számított Manun(kn)ak, mert megtalálta, érezte belül a dobbanást vagy mi és még a telefonjával képet is készített róla, hogy ne feledje el. De ami a legfontosabb igent mondott a házasságra, habár a másik fél erre úgy se lett volna képes. Az igazság azonban az, hogy nem is akart. Most akkor mi lesz?

Az előre elrendezett házasság találkozása az igaz és viszonozatlan szerelemmel már sok-sok bollywoodi filmet ihletett meg az évek alatt. Sikerest, klasszikust, kasszasikert, de ne titkoljuk el, jó pár rosszat is. A TWM azonban egyikbe se tartozik bele igazán. Ami nem feltétlenül baj, de nem is jó. Olyan, mint a vezértémájának használata, a házasság problematikájából való építkezés, amiből megint és megint kiindul elhasználtan, kifacsartan, agyonkitaposottan, hogy aztán végül úgy érezzed, mintha még nem láttál volna belőle egyet se, pedig utalt rá állandóan. Na a TWM után pont ez hiányzott nekem. Nem is az intertextualitás része, hanem a megfogás, az el nem eresztés, az nincs meg benne, hogy látnom kell igen még egyszer, legalább azt az egy jelenetet, ha mást nem. Túl sokat várok, nem tudom. Azonban se hogy se nincs késztetés rá egyszerűen, márpedig az igazán jó bwfilm erről ismert, az igazán magas ismétlési értékéről. 

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne szórakoztató, sőt. Annak tartom, kifejezetten élveztem _majd_ minden egyes képkocka térfélcseréjét. Nem ezzel van a baj, hanem azzal, ahogy mindezt teszi. Nekem átlagosan. A TWM tisztes helytállásnak, korrekt kis iparos munkának még elfogadható, de nincs meg benne - az újranézési faktor hiánya mellett - az az érzelemgazdagság, ami miatt bwt elsősorban a romantikus ízeiért szeretjük. Jóllehet nem giccses vagy túljátszott, európai szemnek és fülnek is akceptálható, de a színész és színész és én közötti kémia megragad valahol ott a film elején, a felvezetésnél, és onnan nem igen megy tovább. Talán a film gyengébb második periódusa ennek az oka, ami lassan-lassan egy túlzottan is elnyújtott végben csúcsosodik ki aztán. Ezzel meg el is árultam, hogy milyen érzéssel hagytam ott a TWMt. Kevesebb jóval, mint arra a kezdést követően számítottam, aha. 

Tanu karaktere volt az, ami összezavart leginkább. Egyszer örülök neki, azért, mert nem az n+1 kifinomult valami gazdag mrs india. Ő más. Egy férficsábász, a naugthy girl, aki iszik-dohányzik, nem tökéletes, de nem is akar az lenni. Gondolkodom... tényleg kevés az ilyen női karakter a bwfilmben, vagy akinek akár ennyiből is elhiszem, hogy a mellére tetováltat eztazt. Majd kilép a komédia szerepköréből és romantikusan már közel sem működik ilyen olajozottan Tanu, és az őt alakító színésznő. Itt bizony kevésnek éreztem, de nem csak őt, hanem magát a karaktert, akit a szabad madáron kívül nem tudtak helyes irányba hogyan elterelni a készítők. Lázadónak jó volt szép volt, de és ennyi. A Manut alakító Madhavantól is láttunk már jobbat (lásd 3 idiots akár), de azért itt se okoz komolyabb csalódást. Végig visszafogott, dr létére nem megy bele semmi harcba, néha fel is adná, de ha kell a barátai kisegítik, és küzd a megtalált szerelméért, hogy az övé legyen, nem pedig másé, bármi is történjen vele.   

Amúgy a film romkom, ezt még nem is mondtam. Lehet azért, mert a nevetés inkább mosolygás volt. Vagy, mert még ebből is csak kevés jutott. Most így konkrétan egy jelenet ugrik be, ahol ez tényleg nevetés lett, hail goddess, ugye, még a legelején persze. Valahol emiatt is érzem úgy, hogy a két műfaj itt nem tudott egymás mellett megélni. Nem feküdtek egymásra, szimplán rosszul voltak adagolva vagy se-hogy-se. Pedig van tánc, zene, shaadi-baarat (esküvős filmek, yeah) ami egy a mentőöv, kettő a történet mozgatórugója, három a kellemes, vidám, érzelmes pillanatok első számú felelősei, de hiába jönnek-mennek-jönnek úgy ahogy ezt kell, a nagy magic show elmarad. Még ha fekete füst nem is lesz, száll fel a helyükön, mert ne lett volna pont az pont odaillő és pont kívánatos akkor pont a számomra. Egyszeri nézésre. Arra éppen megfelelő a TWM, addig amíg el nem készül az előzmény vagy folytatásfilmje, mert van róla szó; én azt is nézném.