Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pink lips, a remix

Ha eddig nem esett volna le, hogy az MBA az idei nyár egyik leg(rózsa)színesebb dalját tették a közösbe, akkor most le fog. Hiszen az amúgyis az év egyik nagy nyertesének számító trió csak tovább fokozva a fokozhatatlant, a Pink Lips c, dallal még rákapcsol a nyárra való tekintettel, és ahogy a Baby Doll esetében a Hate Story 2 filmzenéje is megkapja a maga remikszes feldolgozását meg külön klipkontentjét. Nem kezdem el azt szajkózni, hogy ez aztán sokkal pengébb, mint az eredeti, sokkal inkább mondom azt, hogy

 nekem, most, startolt, el, hivatalosan, a, nyár.  

A videó is mennyivel yolobb lett a dalbetétnél. Azonnal vágnám ki azt, és tenném be ezt a helyére a filmbe bele. Nyilván furán máshogy szól, mint az unremix edition, ez viszont nem von le semmit az élményfaktor érdemeiből. Az megvan, itt is, hatványozottan. Nánánáná. Patentos.

Simán tegyétek fel a kezeteket. Nem azt. A másikat. Fülorgazmus helloszia.    

0 Tovább

Anushka és háta a Bombay Velvetben

Anurag Kashyap legújabb romthrillere várat magára, de azért marketingben tesznek arról, hogy addig se felejtsük el, mi jöhet még, és kell számolni az év második felében, annak is nagyon a végén. Mindjárt itt is egy képkontent a Bombay Velvetből, ahol Rosiet és egyben jazz énekesnőt alakító Anushka Sharmat láthatjuk. Vagyis a hátát, meg azt az egészen káprázatos zöld ruháját, amit visel. Ejha. Legközelebb már Ranbir is feltűnik majd. 

0 Tovább

PINK LIPS az új 'babydoll'

Február óta kellett erre várni. De megérte. A Meet Bros Anjjan megint meglepetésszerű elsöprő győzelmet aratott az utóbbi idők legjobb bw filmzenéi felett.

Pedig hát ez a Hate Story 2 filmzenei album meghallgatás is úgy kezdődött, mint a többi. Első blikkre ilyen Arijit Singh, KK vezérelte romantikus költemények arzenáljára készültünk fel (a meglévő dalelőzeteseket leszűrve), már amennyire erre fel lehet egyáltalán. És úgy 2 dalig ebben nem is volt hiba. A számításaink bejöttek. Nyilván nem rosszak, de nem is futok ki a világból miattuk. Rendben vannak, nem utoljára találkoztam velük. 

De aztán történt valami. Szünet. Ugrottunk a következő számra. A harmadikra a sorban. A cím szerint ez lesz a Pink lips. Apró szomorúság, hogy megint nem indiai szavakkal éltek, ejnye bw. Viszont ebben ki is merül minden negatívoskodás, mert az MBA elhozta az új babydollt nekünk. Kellett ez? Nem igazán, egy is elég lett volna, de duplán szép az élet. 

És ami a legszebb az egészben, hogy item number kerekedik ki majd belőle a Hate Story folytatásában. Ahol az item lédit nem találjátok ki, hogy ki lesz majd. NÁNÁNÁNÁ. Persze, hogy Sunny Leone. Ennyike. És lerágott nyilván, találhattak volna mást, de hát a Baby Dollt is 25 millióan töltötték le a youtube-on. Hülye lett volna nem bele menni se egyik, se másik, se harmadik fél. Ergó vigyázz, kész bw meg világ, jön az új Sunny Leone item number. 

Addig meg szokjátok, mert sokat fogtok találkozni vele a nyáron, és azután is. Tanuljátok, bár a refrén hülyebiztos, a dallam meg mozgások bölcsője, így csak egyszerűen annyi a dolgotok, hogy twisteltek rá, mintha nem lenne tegnap. Hozom is ide nektek közel, mozdulni se kell, ha viszont nem menne, akkor itt is itt van.

 PINK LIPS 

0 Tovább

Bombay Bicycle Club - Feel

Én lehetnék most a legboldogabb ember a világon, azok után, hogy az egyik kedvenc együttese pont bw alapokra énekel, és még klipet is forgat hozzá, amolyan desi sztájlban, de közbe mégse érzem magam annak teljesen.

És ez lehet az én bajom, mert nem tudok eléggé elvonatkoztatni, örülni minden kicsinek, apró dolognak, hanem még ehhez a jópofa, riszpekt bw képsorokhoz is kritikusan fordulok oda és mondom azt első blikkre, hogy ezt Indiában az indiaiak ezerszerte jobban csinálják, csinálták volna.

Aztán meg rájövök arra, némi utána olvasás eredményeként, hogy végülis ezt bw színészekkel, bw rendezővel forgatták le, what the fish, ami miatt sorryzás van, de egyben meg még szomorúbb lett a produktum megítélése a szememben. Hiszen tessék csak összehasonlítani egy manapság készült hasonló témájú vagy nem dalbetéttel.

Nyilván a költségek mások, nem azt várom, hogy Deepika twisteljen, rázza a tooht benne, de pl. ha most az Iski Uskit veszem elő a másik végletként, ellenpéldaként, akkor már sírok, hogy így is meg lehetne csinálni, de még milyen jól. 

Ettől eltekintve a Feel az idei nyár egyik nagy slágere -lesz. És a klipet is nem jó, hanem jó érzés nézni. Először még a szememnek se hittem, hogy ez tényleg az, valójában, aminek látszik. Azért szumma love/hate kapcsolat a mienk.  

0 Tovább

Bombay Velvet 11/28 és PK 12/19

Ahogy az várható volt, a sok nagy kis helyen nem fér meg alapon senki sem maradt meg nyugton a seggén, és csak kibrainstormingolták külön-közösen, hogy az mindenkinek win-win legyen. Magyarul a decemberi bemutatókat, azok időpontjaival kezdtek el sakkozgatni, mert ez mégis nonszensz lett volna ha egy vagy pár napon belül egy Anurag Kashyap és egy Rajkumar Hirani film is moziba kerül.

Na ennek vetettek véget most azzal, hogy Anuragék a Bombay Velvettel bejelentették a minap, előrehozzák az első vetítés napját november 28-ra, így a Peekay maradhat ott, ahol van. Mindenki jól jár, önvállveregetés evör.

Bár update, Rajkumarék se hagyták annyiban a dolgot, és a karácsonyi rilizt a kútba dobták, hagyták másnak, így 19. lett belőle. Nagyon reméljük, hogy most már tényleg itt a vége.

Meg amúgy is az embernek sírni van kedve, ha csak ránéz az utolsó negyedévre, hogy milyen tűzijáték kraken lesz elszabadulóban majd bw szerte. Omájgád.

0 Tovább
«
12345

calacitra

blogavatar

bollywood for breakfast. yikes.

Utolsó kommentek