calacitra

Szeretem azt, amikor a rendező egy műfajban, stílusban tud kiteljesedni, de még annál is jobban, amikor képes ezen túllépni, változni, mer változtatni, és mást mutat meg, mint eggyel korábban azt tette, vagy csak bármikor valaha azt addig tőle megszokhattuk. Nyilván ez utóbbi feszkósabb, mert mi van ha nem jön össze? És ha tényleg nem, akkor lehet majd a fejet a falba verni, hogy 'miért nem csináltam még egy romkomot, miért nem, az is jobb lett volna'. Nem könnyű döntés, de nekem valahol ez a mentalitás, szemléletmód, hozzállás egy rendező részéről inkább tetszik, mint a tűzijáték éppen. Hiszen abból az egyiket elcsípted, akkor az összeset láttad, nem lesz már abban semmi új n+1. Shoojit Sircar szerencsére ennek az ellentétje. Bár furán is vette volna ki magát, ha egy újabb Vicky Donort csinált volna, egy újabb tabutémákat feszengető filmre adta volna a szavát. De az mégis csak meglepetés, hogy ekkorát fordult vele a világ, pálfordult, meg mondta azt, hogy az volt, most meg legyen akkor egy ilyen másik. Remélem legközelebb is tartja magát ehhez a szokásához, és az se veszi el a kedvét majd -ettől, hogy a Madras Cafe nem fog kasszákat robbantani, vagy akkora díjsikereket elérni, mint az első rendezése tette. Persze az is lehet, hogy a Madras Cafe többre viszi annál. Meglássuk. Most egyelőre egy ígykészült erejéig emlékezünk meg róla.    

Tudjátok, hogy a mai bw színésznők a világ közepei, de ilyenkor azért sok babér terem nekik. Mert jön Madhuri, a 'régi motoros', a díva, és úgy letáncolja őket a színpadról, hogy az már gyönyörű és egyben szomorú nézni. Ha sok fiatal így twistelni, rázná.

Meg is értem azokat, akik azt írják alant, kommentben, hogy hát tök jó nézni Katrinat a fiatalok közül, mert tényleg táncolni táncol, viszont ezzel, ezzel, ezzel itt még ő se tudja felvenni a kesztyűt.

Madhuri arcáról meg annyira lejön, hogy na ki a királynő. De nem úgy, hogy nesztek, és egoista lenne, hanem magabiztos és tudja, hogy tud. Nem él vissza vele, nem celebkedi túl, hanem a vérében van, olyan ez neki, mint nekem ezt, és erről posztolni. Élvezet. És élmény az egyben. Vicces is nézni azokat az arcokat.

És lassan úgy van vége, hogy azt mondom, damn, ő is bármit el tudna adni. Táncbetéteket, jobban is akár néhányat, mint ahogyan a mostaniak teszik. Nem is tudom mi lenne, ha Madhuri se ennyi lenne, hanem most 20. Vagy várj, az is. Legalábbis az embernek ez az érzése, mialatt nézi.  

Még egyszer mondom magabiztos, de varázslatos is, a fellépés minden egyes másodpercében tökéletes és azt már azt mondja kfielé neked, mit is, hogy dance with me. Na így kell fellépni. Az IIFA megkoronázása.      

Tátárátátá... Azok filóztam, hogy ha most nagyon meleg lenne (ami volt, elmúlt) nem esne ennyire jól. Egen. De mivel nincs, így teszem-veszem-rakom a dolgaim, nyugodtan, para nélkül, mialatt szól ez, a Madras Cafe egyik dalpromója. Kiskanálnyi nyugtató. Zebunissa Bhangashnak pedig olyan szép hangja van, mint amennyire természetes Rashi(!!!nem az!!!) Khanna. Szép párt is alkotnak onscreen John Abrahammal. De azért azt tegyük is rögtön hozzá, hogy ezt a filmet se a zenéiért fogjuk szeretni előzetesen.  

A színésznő nem adja olcsón a bőrét. Még a férfiakkal is megküzd, ha kell.

Beszámoltunk róla már korábban, hogy sok év után tér vissza a mozivásznakra (az idén, jövőre?) Madhuri. Aki végül is a Gulab Gangra mondott igent. Az biztos, hogy sok felkérést kaphatott az Aaja Nachle óta, de csak most érezte úgy, hogy megtalálta őt egy szerep, egy történet, ami tetszik neki és érdemes is lenne belevágnia. Ez lenne a már említett Sampat Pal Devi karaktere, akit kimondva-kimondatlanul alakítana itt, Anubhav Sinha filmjében Madhuri.

Olyan ez nekem, mint Sridevi káming bekje tavaly az English Vinglishben. És mivel az nagyon jól sült el (tőle picit idegenebb szerepben, ahogy erre is igaz), lehet rá számítani, hogy Madhuri is jól veszi ezzel az akadályt. Gondolom nem akármire szignozta alá nevét, tudta, hogy mire vállalkozik. Az igazság az, hogy nagy csalódás lenne tőle, ha végül nem jön össze sehogy a Gulab Gang. Jelen pillanatban ezt el se tudom képzelni.   

Még ütős képek itt.     

Ez a film még mindig olyan jól néz ki, mint első blikkre. És most még dal is akad hozzá, egyenesen Shantanu Moitratól. Hogy kitől?

Na igen, ő róla is keveset beszélünk, pedig ugyanolyan zenei rendező, mint amilyen, VS, Pritam, vagy a SEL. Jó oké, nem annyira (köz)ismert, nincs egy évben 736148 filmzenei albuma. Igazából egy kezemen meg is tudom számolni, hogy pontosan mennyi is az annyi 365 napra lebontva. De nem is ez számít. Hanem a végeredmény.

És abból csurrant-cseppent egészen sikeres anyag is. Mert élete talán eddigi legnagyobb ilyen bw zenei sikere volt, lehetett a 3 Idiots soundtracke, amit ő készített, nem más. Márpedig az a score annyira rendben van, hogy minden idők legtöbb bevételét hozó bw filmje a bizonyíték rá. Ergó, a jó dalok teszik a filmet.  

De éljen az aktualitás. A Madras Cafe filmzenei összeséséért is ő felel most. Úgy látom, idén eddig az Inkaarhoz szerzett dalokat. Viszont abból csak arra emlékszem, hogy szépek voltak. Meg kevesek. Hiszen egy zene se került fel onnan évzenének az eső negyedév legjobbjai közé. Ójaj. Ám itt az esély javítani.

Az az egy biztos, hogy akármit csinál, nálam lehúzni nem fogja a Madras Cafet. A trailer eladta örökké. Ez itt, a Paponnal elénekelt Sun Le Re se váltja meg a bw zenei világot, de nem is kapcsolok át másra, hogy nem-nem akarom hallani. Mert rendben van, bár a szemem inkább kattog rajta.