calacitra

Indiai filmeket jó nézni egyedül, ketten, többen, vagy otthon, de a legjobb, ha azt egy magyar moziban tehetjük meg. Pláne, hogy erre alapból vajmi kevés lehetőségünk van. Így aztán meg kell becsülni minden egyes hindi vagy bármilyen más nyelvű bemutatót, akárhol is legyen, akárkiknek is.

De most eljött a nagy, várva várt, soha vissza nem térő alkalom, lehet is örömtáncot járni, hiszen idén karácsonykor, pontosabban december 26-án a csomó fesztet megjárt és díjakban is gazdag The Lunchbox című alkotást csodálhatjuk meg Ritesh Batra rendezésében. Éljen, éljen. Ami még jónak is tűnik, nem annyira maszálá, és pont az ünnephez illő. Tehát megéri. 

A magyar címe meg az Ezerízű szerelem lesz, ami kackac, de hát ezen nem veszünk össze. A csattanó csak annyi, hogy vetíteni nem sok helyen fogják, viszont aki a kicsit nem becsüli úgy is jár, ahogy. Szóval két vagy három, főleg bp mozi, a Puskin, a Toldi többek között adja le, mutatja be, és hozza el nekünk az indiai filmeket, és annak legújabb gyöngyszemét. Ami ugye csak egy mikronnal maradt le attól, hogy most képviselje Indiát az Oscaron az idegen nyelvű filmek kategoriájában.   

És találkozott a szimfonikusokkal*, és még zenét is szerzett itt, velük, az ő segítségükkel. Mert ahogy arra már korábban tettem említést, az Irandam Ulagam háttérzenéit csinálta meg a tehetséges fiatal zenei rendező (meg is lehet hallgatni őket itt), aki úgy döntött a maestro Ilayaraja után szabadon, hogy Chennait maga mögött hagyva, úgy pár kilométerrel odébb utazik, ide hozzánk, mert sok jót és szépet hallott már rólunk, a szimfonikusainkról, szóval el is jött, miért ne. Ezt örökítette meg a most következő videó, ahol és amiben amolyan színfalak mögöttiben húzzák el Anirudh filmzenéjét.  

*A hangszerelést Grósz Artúr és Podráczky Ákos készítette. A felvételen közreműködött a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.- via

Pár bejegyzéssel lentebb már írtunk róla, hogy Salman Khan dalbetétet ment forgatni a szomszédos Romániába, amit most megfejelünk egy azóta már előkerült interjúval, ami vele készült két forgatás között. Itt és ebben szóba kerül többek között az ország (milyen szép, eh), az ételek, maga a film, a Jai Ho, meg a tesó rendező személye, hogy milyen vele együtt dolgozni. De ami ennél is izgalmasabb kérdés, amit a végére hagytak okosan-ügyesen, hogy mi is van most közte pontosan meg a román modell Iulia Vantur között. Hiszen az a hír járta, hogy járnak. Na de Salman szerint mégse.  

Nem is értem, Peruban hogyan maradhatott ki eddig a Dilwale Dulhaniya Le Jayenge a mozis élményekből. Egyszerűen szörnyű.

Viszont 18 évvel később, mégis, alig 11 nap múlva már a peruiak saját szemükkel is szemügyre vehetik Aditya Chopra ikonikus alkotását, limitálva, de hát nem sírunk, hiszen legalább nem szinkronizálva éneklik le a tujhe dekha to-t, hanem feliratosan, nézőbarát, és bwkomfortosabb változatban vetítik.

A címet meg ne kérdezzétek, biztos jelent valamit.    

Ha létezik cukiságrelénk, akkor az most szűnt meg, és égett ki. Mert az egy dolog, hogy Asin születésnapját nem tartjuk nagyon számon, de az, hogy Hugh Jackman igen, és ennek még hangot is ad, na az elelolvadás.

Miközben sokakkal ellentétben engem tökre hidegen hagy, hogy egyáltalán ismerik e egymást, beszélgettek e valaha is, vagy ilyesmi, mert itt a szándék a lényeg, az viszi el a főnyereményt. Nesze neked őszinteség.

És akkor most jöjjön az a pillanat, amikor lelki szemeink előtt elképzeljük őket egy filmben, jodiként. Megvan? Meg. Nem is olyan rossz, mi.