calacitra

A Shaa'ir and Func egyik fele. Énekelt már bw filmzenét. Szerepelt reklámban Imran Khannal. Színésznőként a Dhobi Ghatban debütált. Nem mellesleg a Dewarists hostja. Most pedig a Maxim címplapján (és azon belül) találkozhatunk vele. Aw. És igen, lapoznám. 

Itt éppen arról beszélnek, hogy... miről is. Hú, nem tudom, pislogni se mertem, nem hogy a fülemet hegyezni rá.

Így készült az indiai Vogue legújabb fotósorozata a bw színésznő-modell-énekes Priyanka Chopraval. Láthatjuk hogyan is, egy része behind the scenes, de maga PC is elárul pár dolgot magáról, olynanokról pölö, hogy mi a kedvenc táncmozdulata vagy koelhos mottója éppen. A videó végére pedig megérkeznek a végproduktumok is, amik lettek és a márciusi számba bekerültek a csomó katt után.   

Lapoznám. A magazint. Is.   

Azt hiszem, itt is az ideje megházasodni. Main tumse pyar karta hoo. 

Dél-indiai zenének párja nincsen. És tényleg. Mert a hamarosan mozikba kerülő Udhayam NH4 című filmhez készített dalocska (promo) le sem tagadhatná származási helyét. Nem is kell, ez így jó ahogy van. Szeretjük. Egyszerű és nagyszerű. Siddharth meg amúgy is nagy kedvenc személyre szabottan.

Ja és el ne felejtsem, azok is nézzék/hallgassák meg, akik nem tudnak fütyülni, mert ettől biztosan megtanulnak. 

Eddig keveset beszéltünk Anirudh legújabb filmzenei kreditjéről, de nem azért, mert most nem hozott a világra egy újabb Why this kolaverit, és fújás-sírás van, patakkönyek. Nem-nem, hanem, mert csak nem akarnak jönni azok a dalbetét promok, ahol lehetne agyondicsérni, hogy mennyire de annyira szuper, amit csinál ez a gyerek.

Az Úttánc posztnál azért már nem bírtam tovább, érthető, de ott se toltam fel a szivárványt a seggén. Itt se fogom nagyon. Habár el kell ismerni, tehetsége az van, friss, fiatalos, lendületes, mégis konvencionális, aki azért előszeretettel használja országa, népe sötöbö hangszereit, jól, nagyon jól nyúl azokhoz és ötvözi a rusztikust, a hagyományost a modernnel.

Ez utóbbit, a tüctüct, a dábtepet, meg az autotunet sokan kikérik maguknak, hogy mert a Moonu zenéire ez nem volt jellemző, ejnye no, és ez már sok. De ez hülyeség, 20+ valahány évesen tökre nem elvárható tőle, hogy oldszkul, dudával, ősi indiai hangszerarzenállal operáljon minden egyes és kettes dalával. Én legalábbis nem, meg aztán így is, ahogy írtam messze menőkig, a teljesség igénye nélkül is kihasználja az arzenált, és olyan tételeket hoz ki belőle, amik slágeresek, mondhatni egyediek.

Habár ez utóbbit lehet és szabad megkérdőjelezni. Főleg azok után, hogy az Ethir Neechal egy Moonu 2.0-nak nevezhető. Ugyanis a két lemez között van hasonlóság, átfedések, mindegyik számnak van is párja a másik korongon, de tényleg ki lehet sakkozni ügyesen-okosan, hogy Local Boys az új Come On Girls. Vagy minden bizonnyal az Ethir Neechal, a title track, a címadó zene az új Why this Kolaveri Di Moonus megfelője dalban mérve, és összehasonlítva. Ez persze nem rossz, pláne akkor ha működik, sok zenész a világon ebből él, de talán egy picit több újdonságszellő elfért volna a korongon. És talán ennyi is a kivetnivaló, amit találok összesen a soundtracket hallgatva és nézve. Nem több.

Mert szumma 2013 vele indult el. A legjobb indiai filmzene korong bizony az ő nevéhez köthető. Ismerős sztori mi? Egy évvel ezelőtt pont ez ment végig. Mosoly. 

Most meg jöjjön ahogy az Ethir Neechal készült. Forgatási snittek, dalbetétmorzsák a filmből, és egy Yo-Yo Honey. Király. Ti meg ne álljatok le ennyinél, ne érjétek be ennyivel, lépjetek túl rajta (a refrént megjegyezni szabad, nekem már megvan), a korongon akad még más Anirudh fülzsírtépő dallamtapadásos csoda.