calacitra

Ami a Zinda volt a Milkhanak, az Eye of tiger Rockynak, az most a Ziddi Dil Mary Komnak. 

És abban egyetérhetünk, hogy nagyon epikus, patetikus az egész, sablonmű az ilyen fimekbe bele való, n+1. De mégis roppant mód innováló, inspiráló és életigenlő Shashi Suman legelső dalszerzeménye - a filmből és az albumról. Legutoljára hasonló érzést talán csak a Chak De India címzenéje tudott kiváltani. Az volt ennyire futás, nem megállás, mennés, meg 

 a hétfő reggeli ébresztők késő péntek éjszakája.  

Nem energiabomba, vissza van fogva, de a sportszeletnél meg több. Vishal Dadlani is korrekt, jáájájé. Szóval ki ne akarna ezek után kesztyűt húzni. 

u.i.: azért leszek mazochista, és szívesen kézbe venném ennek a feltúrbosított, karcosabb kiadását is, amellett, hogy ez így is az álmok himnusza.

Van. Ahogy azt Anirudh Ravichander legújabb turistamágnes és látványcsalógató a városhoz intézett (de nem ő írt) himnuszában hallhatjuk, és már klip lévén láthatjuk is saját szemmel. Azt nem tudom, hogy most mennyire lenni büszke chennainak erre és ezért, de a kívülálló szerepemből adódóan azt meg tudom erősíteni, hogy azonnal nem vennék repjegyet csak oda, mert ellenállhatatlan vágyat éreznék a feltérképezésére irl, googlep maps nélkül, de valamikor azért lehet róla szó. Eladni tehát eladja, és az ilyeneknél nem is kell többet agyalni. Nekik, róluk szól ez a Chencay Illa (a cím viszont öt pötty).

Már akkor és onnantól kezdve gyanús lehetett volna, hogy páran Lungi Dance ripoffként hivatkoznak rá, kommentekben, de mivel Yo Yo-nak ebben évben kijött minden lépés, így hát a Singham 2 vele és általa készült dalbetétje sem maradhatott ki.

Bár kimaradt volna.

Mert én soha többet nem akarom hallani ezt a három szót, never ever, így együtt, egymás után, dalban mondva el. A 200 +/- kisgyerek yard öltönyben pedig még vicces is, de amit a fülünk elvisel itt három percben (addig se bírtam ki), ahhoz lehet bármilyen cukitartalom rendelve, mert arra már figyelni képtelenség. 

Szörnyű. Pff.

Miután a minap valami oknál fogva (erre még másfél hónapot kell várni, hogy kiderüljön miért is pontosan) ABCD dalokat hallgattam vissza, azok után ez a Mad About Dance olyan most, mint bubival közlekedni kerékpár helyett. Nem ugyanaz, az érzés. És a Sangett Siddharth se tudja lekövetni azt a varázslatot, amit a Sachin-Jigar hajtott végre egy évvel ezelőtt legnagyobb megdöbbenésünkre. A Party's Going Mad egy közepes alá erős jóindulattal.

Ami páraknak azt jelenti, hogy a vallási ünnepet sokan kedvenc sztárjaik közelségében (már amennyire az lehet) töltik el. Még ha pár másodpercre is látják éppen azokat, meg a forintnál is jobban esik az eső rájuk éppen, az sem kizáró ok, zavaró tényező. Mert az mégis mindent kárpotol, hogy a Mannatnal Shahruk Khan üdvözli a tömeget, kiinteget, vagy Salman Khan teszi ugyanezt valahol egészen máshol, ahol emberek százai gyültek össze.