calacitra

Ha Salman Khan, akkor Sajid Wajid. Ha Sajid Wajid, már itt se vagyok. De azért az esélyt megadtam neki, nekik, viszont azzal nem éltek. Szokásos. Egyszerűen nem, és nem. Be vagyok oltva ellenük, semmi hatás. Daisy Shah legalább szép, bár sokan B kategóriáznak és fújolnak, hogy mennyire nem Salman szint, és lehúzza az egészet, de a probléma forrását nem ott és ő benne kell keresni elsősorban gyerekek. Ja és úgy látom megint egyedül maradok, mert ilyenek záporoznak kommentbe, hogy best romantic song evör és hasonlók. Kiégek. 

Ha már hó itt nem lesz, legalább van egy Arijit Singh, aki a Yaariyan egyik legcsudaklasszabb dalával, a Love Me Thoda Aur ral hozza el most azt, meg ünnepi hangulatot személyre szabottan. És tényleg. Egyszerűen letehetetlen ez a muzsika, ami azon ritka daldarabok közé tartozik, ami még teljes kiszerelésben szebben is jobban is hangzik, mint így röviden. Mert akkor se veszik el, lesz unalmas, erőltetett a valahány perc alatt. Szóval Pritam ezt jól kifőzte, nem mint a Dhoom dalokat. Persze hatásvadász, meg 1x1, és a refrén is annyira refrén, hogy annál refrénebb nem lehetne, de megtalál, és tapad, és Arijit Singh. És Arijit Singh. Ez csak vele medzsik.  

Abhay Deolt elég régen láttuk már. De talán, ha várt volna vele még egy picit, most se hiányozna annyira. Különösen ezt a One By Twot látva (annak a trailerét), ami részben neki köszönhetően készülhetett el, és majd január utolsó napján mutatják be Devika Bhagat rendezésében.

Sőt, ha ez nem elég akkor még filmbeli partnere, Preeti Desai sem lesz más, mint akivel offscreen is egy párt alkotnak. Magyarul beszervezte, és csinált neki egy filmet, romkomosan, eléggé sótlan témából, hogy annak bukta legyen a vége a kasszáknál. Mert hát el se tudom képzelni, hogy ez sikeres is lehet, vagy legyen.

Az meg, hogy egy pár itt és ott is, az egy olyan dolog, hogy eddig talán csak Riteshnek és Genelianak jött össze a Tere Naal Love Ho Gayaban, amit elhittél, és még emelte is a mozi fényét, nekik sikerült.

Abhaynak meg amonó vagyok, nem ilyenkre kéne fecsérelni az idejét, sokkal több lehetőség van benne. Hello bw! Road, Movie, Dev D, most meg ez.... ej. 

Megvan még az a filmzene, amit pár poszttal előbb raktam  ki, és ekéztem, no akkor tessék most hivatalosan is visszasírni, mert a Jai Ho (tudod Salman Khan új filmje) legelső dalbetét promója, kérem szépen, még annál is vércikibb. Meg unalmasabb, meg halálkomolyan vércikibb.

Bár nem is értem mit vártam egyáltalán a Sajid-Wajidtól? Még szerencse, hogy ebben az évben nem nagyon találták meg a zene eszközeiket, így kimaradtunk ezekből pompás, hangzatos, fülpornóközeli dalkölteményekből.

Szumma. Igazából soha többet ebből, aminek a címét is bűn lenne leírni, és már előre félek, hogy a többi is beáll mögé, mellé, a sorban. Meg minőségben. Vagy nem-minőségben. Tetszik akinek tetszik, de nem tetszik. És én vagyok a macska. 

Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe. És ez mindjárt meg is magyarázza, hogy 2014 első romantikusromantikus mozijának, a Karle Pyar Karlenak a címadó dala, ami csiliónyi sebből vérzik, hogy kaphatott helyet itt az oldalon, a minőségi bw posztok között. Mert olyan rossz, hogy már rossz. Mégis a szívem most szemet huny felette. Amúgy egyszerhasználatos, még az öreg rókáknak is fel vagyon adva a lecke általa, hogy ezmiez.