calacitra

19 percben. A Sajid-Wajidtól, akik azután kerültek csak képbe, miután a SEL nem vállalta el ezt a melót. Mintha érezték volna, hogy ez lesz. Ez. Magyarul a big semmi. Amit én azért sajnálok, mert szerettem volna szeretni, tényleg.

A Papa Toh Band pl. első hallásra nagyon szórakoztatónak is tűnt - dal rip-off, remake satöbbi ide vagy oda. De aztán jött a végleges és már elveszett az egésznek a varázsa. Aztán ott a következő trek az Anarkali Disco, az új Munni, amitől hasonló sikereket is várnak el. A baj csak az, hogy nem működik olyan jól, olajozottan, mint az előd, ami császár volt a javából. Féltávnál helyzetjelentés: kettőből semmi.

Harmadikként jön a Right Now Now. Az árenbis, hiphopos, bieberes, akonos vonalon mozgó angol és punjabi szavakkal gyakran élő dalocska lehetne az album legjobbja, ha mégis ki kéne egyet kiemelni. Végül pedig a remikszek sora előtt (azokról egy szót se inkább) még a Do You Know utazik velünk vissza a retroba, egészen a Rajesh Khannaig. Legalábbis ő juthat eszünkbe róla, azok az idők. És hát aki azt nem szerette, ezt se fogja. Egyébként Shreya Goshal énekel még benne, khm, kár érte. Meg az egész lemezért.

Hol itt az iksz faktor, az Oh Girl You're Mine éppen. Nagyon gyenge, nagyon kevés. Legutoljára a Jodi Breakers volt, mozgott ezen a szinten. Arról nem is írtam inkább, de itt talán a Sajid- Wajid miatt többet vártam, és nem lehetett karakter nélkül hagyni a dolgot. Még átlagosnak se átlagos. Csalódás.            

A számok tükrében. 1 producer, 1 koreográfus, 1 rendező, 12 színész, 200 táncos. Összesen ennyi minden kellett ahhoz, hogy a PTBB megszülessen. Magyarán beletáncoltak apait-anyait, abba, hogy igazán nyagyot szóljon majd. Ezért még a színészek is megtettek mindent, bár ez néha már túl kevésnek (take 123), néha meg túl soknak (egymást rúgták meg) bizonyult. Az azonban így is látszik és biztos, hogy ezzel együtt hatalmas fun volt leforgatni. Még a producernek és a rendezőnek is kedve lett a táncparkettre lépni. Ami egyes-egyedül rontja a színes-szagos-csillagos-csillámporos varázst, az a következő elhangzott egy mondat: he made the song. Wtf?! Erről azért a we no speak americano írójának, és zeneszerzőjének biztosan más véleménye lenne. Még akkor, is ha nem így gondolták, amikor kimondták. Kitkat. 

Housefull kettő zene, ami egyben egy item number is Faran Khan - rendezősziszter - által koreografálva, Malaika Aroraval a főszerepben. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem csak ő, hanem a komplett cast felvonul mellette a videóban. Amiről csak annyit, hogy elég modern vágású lett. Nem parasztos, mint a CC vagy olyan tradicionális, mint a Channo.

Malaika egyébként többször is mást ruhát ölt magára, de mindegyikben szép, és mellette még szépen is táncol. De azért láttunk tőle - meg ennél az INnél az évben - jobbat is már. Az ADCnek egy baja van, hogy úgy igazából nem mozgat meg, ahogy azt kéne. Azaz a zenéje elég semleges lett, és így nehéz újranézni. És lehet is ilyenkor akárki az item girl, mert nem. A kettőnek valahol össze kéne találkoznia, azért. 

Gondolom olyanon már meg se lepődünk manapság, hogy egy filmnek van előzetese, mert az no big deal. De, hogy egy zenének is legyen? Van ilyen. Tessék, itt van mindjárt kettő nagyon aktuális, friss, és nem utolsó sorban ígéretes darab ezek közül. Az egyik az Housefull folytatásának (item number Malaikaval), a másik pedig az Agent Vinodnak (SAK one-man-show) egy-egy zenéjéhez, zenei videójához, klipjéhez készült.   

Ezt írta Akshay Kumar a twitterre a minap Housefull kettővel kapcsolatban. Majd hozzátette: "We may be smiling now but when we wake up we'll be sad for sure. No matter what happens we've LOVED every minute" És még képet is csatolt hozzá. Egy ilyet. Itt repül a...