calacitra

Az indiai MTV Music Video Awards díjkiosztón, gálán a legjobb hindi filmzenei albumok jelölteit szokatlan mód (már ami minket illet, nem az indiait) vezették fel, vagy éppen mutatták be a nagyközönség számára. A felolvasom, elhadarom, kihirdetem, elördögnórázom (aka ordíbál) lehetséges sokat megtapasztalt alternatívák helyett egy performansz keretében oldották meg (ezt is) ügyesen okosba. Segítségükre volt a feltörekvő-nem is csúnya-szép pénzt kapott ezért bw színésznő: Anushka Sharma, aki sokadmagával plébekelte és táncolta a jelölt albumok egy kiragadott, amúgy sok esetben kiemelkedő legismertebb filmdalát. Azt nem mondjuk, hogy a valaha volt, vagy csak az év legkirályabb performanszát tették oda a színpadra ők (SRK Filmfare fellépése a mai napig aláz), de hogy nem is a legrosszabbat az is biztos. Az igazi kraft azért elmaradt, vagy csak nem jött át így (élőben biztos más), viszont annyira iparos munka, hogy teljesen rendben van, nincs hiba.          

Bevallom, az egész díjátadót még nem, de azokat a bizonyos performanszokat már végignyálaztam, elsőtől az utolsóig. És mit mondjak? Azokat látva, megemésztve rá kellett jönnöm, hogy az utóbbi évek legjobb Filmfare (India Oszkárja) lett ez, az 58. a sorban. Egy igazi show, amilyennek lennie kell.

Ami az én olvasatomban annyit tesz, hogy teljes mértékig kimeríti a nagybetűs szórakoztatás fogalmát. Még úgy is, hogy a fellépők között a női delegáció Katrina és Anushka személyében nem éppen a legjobb formáját hozta. De szerencséjükre néhol a zenék, néhol a koreográfia, a környezet koncert miliő dejavu, néhol a szépségük elterelte a figyelmemet, arról, hogy ezt ügyesebben-okosabban is meg lehetett volna oldani, ahogy azt férfiak megmutatták. De bw már csak ilyen. Az erősebbik nem és más senki. A hero a heroine előtt áll, punktum. Nincs ebben lárifári.

Shah Rukh Khan, Hrithik Roshan, Ranveer Singh mind-mind-mind zseniális produkciókkal léptek fel és örvendeztették vele a nagyérdeműt, köztük engem. És úgy igazán nem is tudok kit kiemelni, mert hogy az jobb volt annál, annyival, meg ennyivel. Nem hazudok megfordult a fejemben, hogy győztest hirdetek, de egyszerűen mindegyiknek megvan a maga bája, erénye, erőssége, és izgalmassága, funfaktora.

Hrithik pölö úgy táncolt az este, az Awardson, ahogy akkor senki más. Ezt elvenni tőle butaság is lenne. Miközbe Ranveer fellépésén meg nagyon röhögtem. Hangosan. Mesteri volt, ahogy a különböző korszakok tánclépéseit, mozdulatait hozza vissza a jelen, modern bw filmzenék alá. Imádtam, minden egyes másodpercét. De az eddig nem sokat emlegetett Student of the Year színésztrió (Alia, Sid, Varun) kissé művészi, kissé akrobatikus danszolását is megzabáltam. És bár igaz, hogy az elején még furának hatott az Ishq Wala Lovera befűzött emelgetések, balett miegymás elemek, azonban a végére én tapsoltam a legjobban, hogy még egyszer, vissza-vissza-vissza.

Végezetül pedig Shah Rukh Khan. Aki úgy indította el útjára az egész díjátadót, ahogy díjátadót az utóbbi években senki soha (még a nagy Oszkár se). Ehhez kellett persze az, hogy bw idén legyen 100 éves!, és hogy Ganesh Hedge ezért egy külön dalt hozzon össze. /Arról nincs információnk, hogy a koreográfia kitől is származik/. Amit pont Shah Rukh Khan, a színész énekel el, vagy beyoncizik, tökmindegy, mert én is meglepődtem rajta, mint Deepika, irigykedtem, mint Ranveer-Arjun, hullámzott a fejem, mint Sujoy Ghoshnak, csápoltam rá, mint Parineeti, bebarfiztam, mint Ranbir, mosolyogtam, mint Sridevi, tapsoltam, mint Priyanka és élveztem, örültem, majd a végén már kifakadt belőlem is, énekeltem, mint ha nem lenne holnap, és én is tudnék. És az a befejezés, omg!

Mi ez, ha nem a minőségi szórakoztatás? Ami amellett még tiszteletét teszi, és fejet hajt bw előtt nagyon stílusosan, elegánsan (azért a RaOne önpromo és a Jai Ho picit minekvan, de elnézzük neki). Valahol ilyenkor jó igazán bw-ot szeretni. Tíz percre komoly fangirl lett belőlem. És azóta is vissza-visszatér.Köszönöm B'wood. Köszönöm Ganesh. Köszönöm Srk. Köszönöm Filmfare.    

A punjabi énekes, rapper a Sa Re Ga Ma Pa fináléjában beyonzezta (plébekelni valamit vagy nem) jól ki magát. Ám itt ez nem nagyon hatott meg senkit, mert egy és a halál között nem volt ember, aki ne táncolt, énekelt volna vele együtt. És ez a lényeg. +1 én is, idetartozom.    

Az idei Colors Screenen a soksok perfomansz között, ahol híresek, és még annál is híresebb színészek léptek fel, feltűnt 3 fiatal viszonylag új arc, akik még ha nagyon izgulva, pici bizonytalanságokkal is, de megmutatták, hogy azért övék (lesz) a jövő.

A színpadon tehát a Student of the Year - Karan Johar által felfedezett, mentorált - triója: Alia, Sid, Varun, csomó táncos kíséretében meg egy autóval.

“You know it, so sing it! And throw your hands up and say…Disco Deewane!! Aha!!!”

El kell ismerni egész jól sikerült, ahhoz képest, hogy nekik tökúj volt még ez a helyzet, és egy évvel ezelőtt minden bizonnyal csak álmodtak arról, hogy milyen lehet ott lenni. Most meg odakerültek, és azt kell mondjam nem véletlenül. Persze bőven van hova még fejlődniük, az idő azonban nekik dolgozik.     

Már a belépője is magáért beszél. De az, ahogy Deepika odapaskol Ranbirnak (1:07), hogy menjél már hátra én is látni akarom, még többet elmond arról, hogy ezt tényleg nem lehet kihagyni semmi pénzért, erre mindenki kiváncsi, hiába lerágott csont már Srk sokak szerint. Mert de nem.

Aztán a folytatás se igen vesz vissza. Miazhogy. Annyit elárulok, hogy Srk nem marad egyedül a színpadon, jön Karisma, jön Anushka, jön Katrina. És a végére az is kiderül, hogy ez bizony több volt, mint egy produkció. Szép. Nem is találok már szavakat.